Ezek voltak a 2020-as nyár slágerei és leghallgatottabb podcast csatornái

Búcsúztasd méltó módon a nyarat: pörgesd végig velünk az elmúlt hónapok legtöbbet játszott slágereit.

Hivatalosan is szeptember hónapba léptünk, de ez nem jelenti azt, hogy rögtön gyertyákat kell gyújtanunk és vastag pokrócba gubóznunk. A hét második felére ráadásul a szép idő is visszatér, úgyhogy egy kicsit élvezhetjük még a nyárutót. Ebben természetesen az idei nyár legnagyobb slágerei is segítségünkre lehetnek, amelyeket a Spotify szedett össze.

Az első helyen az amerikai rapper, DaBaby Rockstar című slágere végzett, amely több mint 380 millió Spotify lejátszással minden dalt maga mögé utasított. „Már a lemez készítése közben tudtam, hogy a Rockstar nagyot fog szólni. De csodálatos érzés volt, amikor megtudtam, hogy az egész világon szerették.” – nyilatkozta a rapper a Spotify-nak. A toplistán jól szerepeltek a hip-hop és rap műfajba tartozó dalok, így Drake és The Weeknd dalai is szépen szerepeltek. Természetesen a popdívák sem hiányozhatnak a felsorolásból: Dua Lipa Break My Heart-ja, illetve Lady Gaga és Ariana Grande duettje, a Rain On Me is a top 20-ban végzett. Meglepő módon ez Lewis Capaldi slágeréről, a Someone You Loved-ról is elmondható. A lassú, melankólikus dal nemcsak a tempója miatt lóg ki a sorból. A Someone You Loved ugyanis 2018 végén jelent meg és úgy tűnik, azóta is hatalmas népszerűségnek örvend.

2020 nyarának legtöbbet játszott dalai (2020. június 1. – 2020. augusztus 15. adatok szerint):

  1. DaBaby & Roddy Ricch – ROCKSTAR
  2. The Weeknd – Blinding Lights
  3. SAINt JHN – Roses – Imanbek Remix
  4. Jason Derulo & Jawsh 685 – Savage Love (Laxed – Siren Beat)
  5. Harry Styles – Watermelon Sugar
  6. Powfu & beabadoobee – death bed (coffee for your head)
  7. Lady Gaga & Ariana Grande – Rain On Me
  8. Drake – Toosie Slide
  9. Topic & A7S – Breaking Me
  10. Tones And I – Dance Monkey
  11. Surf Mesa & Emilee – ily (i love you baby)
  12. Dua Lipa – Don’t Start Now
  13. StaySolidRocky – Party Girl
  14. Lil Mosey – Blueberry Faygo
  15. Dua Lipa – Break My Heart
  16. Ariana Grande & Justin Bieber – Stuck with U
  17. Lewis Capaldi – Someone You Loved
  18. Black Eyed Peas, J. Rey Soul & Ozuna – MAMACITA
  19. Anuel AA, Brray, Juanka & Myke Towers – La Jeepta – Remix
  20. Roddy Ricch – The Box

A Spotify nemcsak a dalokat, hanem a legnépszerűbb podcastokat is rangsorolta. 2020 nyarán a The Michelle Obama podcastra voltak a legtöbben kíváncsiak, amely úgy ért fel a csúcsra, hogy csupán 3 héttel ezelőtt indult el.

2020 nyarának legtöbbet hallgatott podcastjai (2020. június 1. – 2020. augusztus 15. adatok szerint):

  1. The Michelle Obama Podcast
  2. NPR News Now
  3. The Daily
  4. Call Her Daddy
  5. TED Talks Daily
  6. Harry Potter At Home: Readings
  7. Crime Junkie
  8. Gemischtes Hack
  9. Snacks Minute
  10. Mama Knows Best 

Forrás: Spotify, Variety
Nyitókép: Spotify

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: