Ezeket hordtuk idén: 2023 vezető trendjei

A divat folytonos körforgásában semmi sem állandó, csak annak állandó változása. Emiatt sokszor szinte lehetetlen felidézni az év vezető trendjeit.

Hiszen a trendek jönnek-mennek, vagy éppen visszatérnek. Ahogy az lenni szokott, idén is minden évszakra jutott egy trend, ami meghatározta tavaszi, nyári, őszi és téli hónapjainkat. Lássuk, miket hordtunk 2023-ban!

Visszatértek a 2000-es évek

Mindenki emlékszik Britney Spears azon ikonikus divatpillanatára, amikor a 2001-es American Music Awards-on Justin Timberlake oldalán prezentálta az évtized egyik legjobb lookját. A pop hercegnője akkor tetőtől-talpig farmerba öltözött. A Y2K-trend jegyében pedig azóta is számtalan híresség merített inspirációt szettjéből, közülük elég csak Katy Perry-t vagy Dua Lipát említenünk. A húszéves szabály jegyében idén újra reflektorfénybe került ez a textil. A vezető divatházak sorra küldték kifutóra farmer-összeállításaikat. Így a Givenchy, a Chloé, a Bottega Venetta, a Blumarine, az Alaïa és persze a Diesel is bemutatták, hogyan képzelik el 2023 egyik vezető trendjét. Ezt követően pedig a boltok polcai megteltek farmerból készült maxiszoknyákkal és végre újra elővehettünk a rég a szekrény mélyére száműzött farmeringjeiket is.

Britney és Justin több, mint 20 év után is diktálják a divatot (Fotók: Jeffrey Mayer/WireImage)

Rózsaszínben láttuk a nyarat

A Pantone 2023-ra a viva magentat szavazta meg az év színének, így sejthető volt, hogy idén mindent rózsaszínben látunk majd. A Valentino viszont kicsit szabadabban értelmezte ezt a bordós, csipetnyi rózsaszínt magában hordozó árnyalatot és inkább egy igazi pink mellett tették le a voksukat. A divatháznál, mondhatni, ráéreztek valamire, hiszen a rózsaszín sosem volt még ennyire népszerű, mint idén. Persze, ehhez a jelenséghez bőven hozzátett az idei év egyik filmszenzációja, a Barbie na és persze az is, hogy Margot Robbie új moziját szinte mindenhol pinkben népszerűsítette. És egy igazi divatrajongó mi másban ülne be megnézni a kedvenc babánkról szóló alkotást, mintsem a témához tökéletesen illő, rózsaszín szettben?! A trend persze nemcsak a mozikban hódított, hanem a street style-ban, sőt még a lakásunkban is. Nem volt olyan üzlet vagy márka, akik ne rukkoltak volna elő valami igazán ütős Barbie-s holmival.

Hi, Barbie! (Fotó: Matt Winkelmeyer/WireImage)

Beragyogtuk az őszt

Az olyan divatházak, mint a Michael Kors, a Gucci és az Altuzarra kollekcióit szemlélve már sejthettük, hogy idén bizony az ezüstösen ragyogó darabok sem hiányozhatnak majd a gardróbunkból. Őszre pedig a boltokba is megérkeztek a metálos fényben úszó nadrágok, dzsekik és ruhák is, amik az ünnepi szezonban természetesen már csupa flitterben ragyognak. Elsőre talán mindenkit megijesztett, hogy „bádogembernek” öltözzön, de a street style fotókat látva mindannyian elkönyveltük, hogy egy kis feketével vagy fehérrel tompítva, ugyan egy kis feltűnés árán, de könnyen beragyoghatjuk az őszi szürkeséget.

Csillogjon-ragyogjon!
(Fotó:Edward Berthelot/Getty Images)

Monkróm télre

De ezúttal nem a klasszikus fekete, bézs és szürke szettek kerültek előtérbe. A nyáron hódító Barbicore trendet ugyanis szempillantás alatt leváltotta a piros. A szezon legmeghatározóbb árnyalatai a cseresznyepiros és a narancsos téglavörös voltak, de azért az egészen sötét bordó is megjelent az olyan divatházak, mint a Prabal Gurung és a Theory kreációiból is inspirálódott mindennapi divatban. Már egy piros kabát is új lendültet ad basic szettjeinknek, de az igazán bátrak tetőtől-talpig pirosba burkólóznak. Legyen szó egy ilyen árnyalatban pompázó nadrágkosztümről vagy egy műbőr összeállításról, egyikkel sem lőhettünk mellé. A hamarosan kezdődő leárazásokon tehát érdemes nyitva tartani a szemünket és beszereznünk néhány piros darabot.

A piros az idei év egyik kedvence (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

Mi a helyzet cipőfronton?

Egy nagy gonddal, remekül összeállított szett ékköve lehet egy jól kiválasztott cipő. De miket viseltünk idén a lábunkon?

Nagy visszatérők

A sneakereket illetően idén a klasszikus darabok hódítottak. Így sokakat meglepve tért vissza a divat térképére az adidas két régen elfeledett lábbelije is. A street style bloggerek és influenszerek előszeretettel mutatták be a Samba és Gazelle modellekkel kiegészített outfitjeiket. A sneakerek pedig mára már olyannyira hétköznapiakká váltak, hogy egy ilyen retro darabot nemcsak a sportos, hanem az elegánsabb szettekkel is tökéletesen tudták prezentálni. Ha még nem tettétek, mindenképp újítsatok be egy párat közülük, hiszen az előrejelzések szerint jövőre is velünk maradnak.

Egy időtálló darab (Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images)

Fő a kényelem

Az UGG ikonikus hótaposói minden télen előkerülnek, de olyan trendik, mint idén, legutóbb a 2010-es évtizedben voltak. Az internet népe viszont, úgy tűnik, már nem szeret télen dideregni, így a tiktokerek és a divatbloggerek idén is a márka kínálatából választottak kedvencet. Célresztjükbe az UGG Tasman platform került, ami igazából inkább papucs, mintsem csizma. A darab egyébként meglepően jól kombinálható, de azért egy kicsit hosszabb fazon praktikusabb viseletnek bizonyulhat.

A fő szempont a kényelem (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

Mindenki kedvence

A csípőnadrágok, a miniszoknyák és a crop topok mellett a 2000-es évekből egy cipő is visszatért, ami nem más, mint a Mary Jane. A lábbeli anno Cher Horowitz kedvence volt, de mára mindenki rajong érte. Legyen szó magassarkúról, platformos vagy lapostalpú darabokról, a pántos fazon mindenki szívét rabul ejtette 2023-ban.

Imádjuk ezt a fazont! (Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images)

Vadnyugati divat

A cipőtrendek is jönnek-mennek, így végleg semmit sem szabad száműznünk a gardróbból. Bizonyítja ezt az is, hogy idén a cowboy csizmák is reneszánszukat élték. Az igazi vadnyugatot megidéző darabok és a merészebb ezüstben vagy aranyban pompázó csizmák egyszerre uralták és uralják a divatot, hiszen a még előttünk álló hideg hónapokban bátran viselhetjük. Nyáron pedig azért leszünk hálásak értük, mert a fesztiválszettünket tökéletesen tudjuk majd velük felturbózni.

Visszatért a Vadnyugat (Fotó: Jeremy Moeller/Getty Images for The Wants Social / Copenhagen Studios)

+1 személyes kedvenc

Az én abszolút kedvencem a Vans, legyen szó Sk8Hi-ról, Old Skool-ról vagy Slip-Onról, a legtöbb modell két színben is megtalálható a cipőim között és szinte mást nem is hordok (néha egy-egy Converse-t). A kaliforniai márka pedig idén előrukkolt egy új sziluettel, mely a Knu Stack nevet kapta. Mondanom sem kell, hogy azóta ez a kedvencem. A 90-es évekből inspirálódott darab egyébként egy óriási, bumszli cipő, amitől kényelmesebb sosem volt még a lábamon. A Knu Stack pufi nyelvet, platformot, párnázott sarokrészt, klasszik waffle cipőtalpat és extravastag fűzőket kapott. Ez egy műalkotás.

Még Megan Fox szívét is elrabolta a Knu Stack (Fotók: Jose Perez/Bauer-Griffin/GC Images)

Amiken kicsit meglepődtünk

Idén is akadtak olyan trendek, amikkel először, sőt gyakran sokadszori próbálkozára sem tudtunk azonosulni. Viszont volt olyan is, amit szép lassan sikerült megszoknunk és megszeretnünk.

Fehérnemű a hétköznapokra

A designerek valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy az idei trendek közé mindenképp bepasszíroznak egy fehérneműt. Persze korábban is láttunk már kombiné ihlette felsőket vagy hálóingre hajazó ruhákat, de bugyiban mindeddig nem mutatkoztunk az utcán. Tehát míg előbbi kettő csak-csak szembejött velünk, addig utóbbival csak a Kendall és Kylie Jennerről, Bella Hadidról vagy Julia Foxról készült paparazzi fotókon találkoztunk. És őszintén azt kell mondanunk, hogy jobb is volt ez így.

Amit, csak kevesen vállaltak be (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)

Tornaóra helyett az utcán

A fehér zoknikat sokáig csak a konditeremben vagy éppen a négy fal között viseltük, ez a darab idén viszont óriási hype-ot generált. A legnagyobb sztárok, a divatdiktátor celebek, a közösségi média véleményvezérei, de még a vezető designerek is ezekkel egészítették ki lookjaikat. Papuccsal, loaferrel, sőt még bizonyos stílusú magassarkúkkal is láthattunk egészen elképesztő fehér zoknis szetteket.

Nem gondoltuk, hogy eljön ez a pillanat (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images

Nyitókép: Christian Vierig/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)