A viktoriánus korabeli Angliát akaratlanul is hajlamosak vagyunk romantizálni, pedig bőven akadt ám furcsaság az idő tájt is, épp elég bizonyítékul szolgálnak erre a szabadidős programok is.
A 19. század szórakoztatóipara tele volt olyan különleges előadásokkal, bizarr attrakciókkal és megdöbbentő történetekkel, amelyek ma is lenyűgözik az olvasókat. A korszak közönségét egy kutyazenekar zenés előadása, egy „emberi strucc” hihetetlen gyomorbemutatói vagy egy állatokat utánzó színész ejtették rabul. Az érdeklődés azonban nem állt meg a szórakozás határánál: a valódi bűnügyi történetek – például a hírhedt Vörös Pajta-gyilkosság – és a tragikus sorsok, mint Maximo és Bartola története, szintén meghatározták az emberek kíváncsiságát. Ez az időszak nem csupán a kreativitás, de a furcsaságok és néha a kegyetlenség időszaka is volt, ezek a történetek a maguk korában óriási sikert arattak, és ma tanulságos bepillantást engednek egy letűnt világ szórakozási szokásaiba.
Micsoda zenekar!
Louis Lavater, egy amszterdami cirkuszi idomár évekig készült arra, hogy kutyákból álló zenekarával a nagyközönség előtt is bemutatkozhasson. A bandát hat „pompásan felöltözött” kutya alkotta, akik számukra elkészített, speciális hangszereket használtak, melyeket kis karkötők segítségével rögzítettek a mancsaikhoz. A zenekar tagjai között volt Jack, a harsonás; Tim, a bőgős; Patsey, az első hegedűs; Prince, a nagydobos; Bob, a kisdobos; és Peter, a cintányéros. A kutyazenekar felkészítése persze nem volt mentes a problémáktól. Prince túlzottan izgága volt; Jacknek meg kellett tanulnia 30 percig két lábon állni, és három hónapjába telt, mire egyensúlyozni tudta hangszerét. Időnként pedig egy-egy bajkeverő meg is harapta társát, mikor Lavater nem figyelt. Az idomár fáradságos munkája hamar megtérült, az 1897-es The Strand Magazine egyik száma szerint Lavater „18 pennytől 5 shillingig fizet egy kutyáért (sosem többet)”, miközben hetente 50-100 fontot keresett nekik köszönhetően.
Az emberi strucc
A struccok igazi mindenevők, homokot, kavicsokat és más anyagokat felcsipegetve sem tesznek kárt az emésztőrendszerükben. Ugyanez volt jellemző Henry (más néven Samuel vagy Harry) Harrisonra, a szirakúzai „emberi struccra” is, aki a 19. század egyik legnagyobb hírességének számított. Harrison zsebkések pengéit, tűket, szögeket, üvegeket és egyebeket fogyasztott el közönsége előtt, melynek meglepő, de sosem a halál lett a vége. Az emberi strucc hatévesen ugyanis lenyelt egy tűt, és miután semmi baja nem lett, szokatlan karriert kovácsolt ebből az esetből. Miután szülei rémületére végül elmenekült otthonról, csatlakozott egy cirkuszhoz, ahol népszerű attrakció lett.
Trükkös bikaviadal
Létezett egy olyan „bikaviadal”, mely még maga Viktória királynő figyelmét is felkeltette. A The Strand Magazine 1899-es beszámolója szerint a palota még egy távíratot is küldött a szervezőknek: „a királynő érdeklődik a pletykált bikaviadal iránt. Kérem, tájékoztassák pontosan, mi a terv. Még ha csak burleszk is, kutyákkal, a királynő aggódik, hogy ne legyen kegyetlenség”. A királynőnek persze nem volt miért aggódnia, hiszen ez az esemény szinte teljesen veszélytelen volt. Az előadásban Shutthatdor és Bangthatdor nevű kutyák szerepeltek, akiket gondosan párnázott bikajelmezekbe öltöztettek, és egy „matadorral” néztek szembe. Egy forrás a következőképpen írta le a jelenetet: a kutya „vérben forgó szeme lánggolyóként forgott ide-oda; őt óvatosan követte az az ember, akinek szörnyű ónkardjával kellett lesújtania rá”. A kutya ezután támadást indított, míg a matador végül beillesztette a banderillákat a lószőrből készült jelmezbe, „megölve” a bikát. Ezután a kutya halált színlelt, és egy ló által húzott zsákon kivonszolták az arénából. Az előadás után, elismerve teljesítményüket, Shutthatdor és Bangthatdo is jutalomban részesültek.
Állati színész
Charles Lauri Junior, az állatutánzó egyaránt híres volt a londoni és párizsi színházakban is. Egy gyors jelmezváltással ugyanis mindig más és más állattá változott. Hol majomként, hol macskaként vagy éppen kutyaként tűnt fel a színpadon. Pantomimokban és balettekben lépett fel; egyik legismertebb előadása egy általa írt „indiai pantomim balett”, a The Sioux volt, amelyben majmot alakított. A londoni Sunday Times úgy jellemezte az előadást, mint „egy mozgalmas és vidám darab, amelyben erősen érezhető Buffalo Bill show-jának hatása.” Az 1894-es The Strand Magazine egyik cikke pedig arra is részletesen kitért, miként vált Lauri majommá. „A maszk fontos elem. Ez az arc alsó részére kerül, hogy megteremtse az állat nehéz, előreugró állkapcsát. Csokoládészínű bőrből készült, kis szíjakkal. A szemöldök mozgását egy szál vezeti, amelyet a nehéz ruházat rejt. Az állat szájának mozgását a színész saját szájába rejtett rugó irányítja, amely megmutatja az elefántcsontszínű fogsort.”
Furcsa szerzetek
Maximo és Bartola története egy szomorú, ám a korszakban sajnos nem szokatlan példája arra, amikor a testi különbségekkel élő embereket gyakran cirkuszi látványosságként mutatták be. A Salvadorból származó testvérek mikrokefáliával születtek, ami egy olyan orvosi állapot, amely kis fejméretet és fejlődési problémákat okoz. Miután anyjukat rászedte egy spanyol kereskedő, aki azt állította, hogy a gyerekeket a Karib-térségbe vagy Amerikába viszi, hogy ott meggyógyítsák őket, eladta Maximót és Bartolát egy amerikai ügynöknek, aki kitalált egy bonyolult történetet, miszerint a testvéreket egy elveszett város templomában találták és az aztékok kihalt fajának tagjai. A P.T. Barnum cirkuszában fellépő testvérek néhány meggyőző jelmez segítségével pedig nemcsak az etnológusok és a nagyközönség, hanem Millard Fillmore amerikai elnök, valamint Napóleon és Viktória királynő figyelmét is könnyen felkeltették.
Gyilkos szórakozás
A viktoriánus korban élőket egyszerűen lenyűgözte a valódi bűnügyek világa. Gyakoriak voltak a hírhedt gyilkosságokat bemutató színházi előadások, melyek közé tartozott a Maria Marten, más néven A Vörös Pajta-gyilkosság című 1840-es melodráma is. Maria Marten a suffolki Polestead faluban élt, két gyermek édesanyjaként, amikor megismerkedett William Corderrel, aki elcsábította és 1827-ben szökésre bírta. A pár a falu egyik nevezetességénél, a Vörös Pajta nevű helyszínen tervezett találkozni. Corder azonban meggyilkolta Mariát: először megszúrta, majd rálőtt, végül pedig megfojtotta és a pajta alá temette. Ezután leveleket írt a nő családjának, Mariának kiadva magát. A gyilkosság csak közel egy évvel később derült ki, amikor Corder már egy másik nővel kötött házasságot. Pere után halálra ítélték akasztás által, és 5000 ember sorakozott fel, hogy lássa a holttestét. A viktoriánus kor érdeklődése az eset iránt népszerű dalokhoz és színházi darabokhoz vezetett. Az a falu, ahol Mariát meggyilkolták, még turisztikai látványossággá is vált.
Nyitókép: Ai
Forrás: Mental Floss
