Ezeknek a sztároknak a beauty termékei már itthon is elérhetőek

Blake Lively épp a napokban jelentette be, hogy ő is beáll azon sztárok sorába, akik nemcsak a mozivásznon vagy a színpadon, hanem a beauty-bizniszben is sikereket érnek el.

A Gossip Girl egykori Serenajának csodás hajkoronáját mindig is irigyeltük, így nem is csoda, hogy Blake a hajápolást kívánja megcélozni új márkájával. A nemsokára megjelenő Blake Brown termékcsaládon saját bevallása szerint hét évig dolgozott, hogy a lehető legjobb minőségű samponokkal, balzsamokkal, maszkokkal és szérumokkal törhessen be a szépségápolási iparba. De nem ő az egyetlen olyan híresség, aki „főállása” mellett ezt a terepet is megcélozta. A TikTokot és az Instagramot görgetve ugyanis rendre szembejönnek velünk a Selena Gomezhez tartozó Rare Beauty pirosítóival, a Hailey Bieberhez kapcsolható Rhode szájfényeivel és Rihanna Fenty Beauty-jának termékeivel sminkelő tartalomgyártók. Azonban a hazai boltok polcai még mindig nem roskadoznak kedvenceink termékeivel. Persze, megrendelni szinte bármit megtudunk és egy utazás során is útba ejthetjük a helyi Sephorát, viszont van, amit jobb kipróbálni, mielőtt vakon a kosarunkba tesszük azt. Éppen ezért most körülnéztünk, hogy melyik sztárok márkái azok, amelynek kínálata itthon is fellelhető.

Kora Organics

Talán kevesen tudják, de Miranda Kerr már jóval a celebek beauty brandek trendje előtt, 2006-ban dolgozta ki saját márkájának koncepcióját. A Kora Organics pedig már több mint tizenöt éve állja meg a helyét a piacon. A modell először Ausztráliában vezette be arcápolási termékeit, majd azok hamar az egész világot meghódították. Kiváló minőségű formulái, állatkísérletektől mentes előállítása, valamint klímasemlegessége mind-mind hozzájárultak a sikeréhez. Miranda Kerr krémjei, arctisztítói, olajai és szérumjai itthon a Natural Skin kínálatában találhatóak meg.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sorette (@shopsorette) által megosztott bejegyzés

Jeffree Star

Az arcápolás után most foglalkozzunk kicsit a sminkkel. Ugyan Selena, Hailey és Ariana márkái még nem kaphatóak itthon, viszont Jeffree Star zseniális palettáira, rúzsaira és highlightereire bármikor lecsaphatunk a Douglasben vagy a Notinón. Az ikon 2014-ben tört be a beauty bizniszbe és sikere azóta is töretlen. Termékei olyanok akárcsak ő maga. Színesek, extravagánsak és kifejezőek. Palettáiért egyenesen odavagyunk, hiszen azok színeivel túlzás nélkül bármilyen smink elkészíthető. Legyen szó egy könnyedebb, hétköznapi make upról vagy egy igazán extra fesztivál-lookról, egy Jeffree Star által megálmodott sminktermék biztosan megkönnyíti az elkészítésüket.

Kylie Jenner

A Kardashian-Jenner klán legfiatalabb tagja, Kylie Jenner 2015-ben gondolt egy nagyot és sminkmárkát alapított. A celeb nevével fémjelzett brand első terméke pedig a Kylie Lip Knits volt. A szett egy matt rúzst és egy annak árnyalatával megegyező szájceruzát tartalmazott, mellyel nagyon ügyesen megtanulhattuk kicsit túlhúzni ajkainkat. Kylie húzása olyannyira bejött, hogy évekig folytak a viták arról, hogy szája a természet vagy inkább a plasztika műve, s mindannyian az övéhez hasonló ajkakat szerettünk volna. Így a pár rúzzsal indult márkával hamar dollármilliárdos lett. Persze, Kylie azóta sem üldögél nyugodtan a babérjain és szó szerint minden egyes ünnep vagy bármilyen mondvacsinált apropó okán újabb és újabb kollekciókat dob a piacra. A Kylie Cosmetics pirosítóit, rúzsait, alapozóit, spiráljait, bronzosítóit, tehát a márka szinte teljes termékkínálatát a Douglasban érdemes keresgélni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kylie Cosmetics (@kyliecosmetics) által megosztott bejegyzés

Florence By Mills

Végül pedig jöjjön egy, az előzőekhez igencsak újnak mondható brand, mely egyben azt is előrevetíti, hogy a sztárok fiatalabb generációja már most tudja, hogy érdemes minél több lábon állni. A Stranger Thingsből megismert Millie Bobby Brown 2019-ben, azaz mindössze 15 éves korában alapította meg a Florence By Mills névre keresztelt brandjét. A színésznő akkor leginkább a bőrápolást adta meg márkája főirányvonalának, egészen pontosan a Z generáció tagjainak akart segíteni leküzdeni a tinédzserkorral járó nehézségeket. Persze, ahogy az ilyenkor pedig lenni szokott, a termékpaletta hamar bővülni kezdett, és az arcápolás mellett ma már sminkek és parfümök is helyet kaptak a kínálatban. A Douglas webshopját böngészve a Florence By Mills letisztult csomagolású termékei a mi szívünket rögtön rabul ejtették.

Nyitókép: Rick Kern/Getty Images for Ulta Beauty

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)