Ezekről beszélt mindenki 2023-ban

Mint minden évben, úgy idén is számtalan felejthetetlen popkulturális pillanatnak lehettünk szemtanúi.

Legyen szó filmekről, zenéről, botrányokról vagy akár különböző mozgalmakról, egy biztos, a 2023-as évünk sem csak úgy elcsordogált csendesen. Most az esztendő legmeghatározóbb eseményeit szedtük csokorba!

A Barbenheimer jelenség

Greta Gerwig Barbie filmje és Christopher Nolan Oppenheimer című mozija ugyanazon a hétvégén debütáltak júliusban. A két alkotást pedig hónapokon keresztül mindenki tűkön ülve várta. A Barbie-val egyszerűen megőrjítették az internet népét, az Oppenheimer szereplőinek listáját látva pedig kérdés nem fért ahhoz, hogy a nézők egy újabb filmtörténeti alkotásnak lehetnek majd szemtanúi. A két mozi témája ennél eltérőbb nem is lehetett volna, így ki gondolta, hogy kialakulhat a Barbenheimer jelenség. A Barbie filmre mindenki pinket és rózsaszínt öltött, míg az Oppenheimer-re a Cillian Murphy kosztümjére hasonlító darabokban ültek be a fanatikusok. De azok, akik igazán nagy mozirajongók, a két filmet gyors egymás utánban nézték meg, sőt a rendelkezésükre álló rövid szünetben még szettet is váltottak. A forgalmazásért felelős stúdiók, a mozik és a színészek pedig mindent megtettek azért, hogy a két film ugyanolyan reflektorfényt kapjon. Az internetet elözönlötték a Barbenheimer mémek, sőt már egy, ezt a címet viselő és valljuk be, elég bizarrnak ígérkező mozi is készülőben van Hollywood-ban.

Júliusban megőrültek a mozizók (Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)

Beyoncé turnézni indult

Beyoncé hosszabb koncertszünet után úgy érezte, hogy 2023 lesz a legmegfelelőbb év arra, hogy teljes diszkográfiáját felvonultatva nagyszabású világkörüli turnéra induljon. A Renaissance több ponton is igazán különlegesre sikeredett. A siker garantált volt, de azzal, hogy az énekesnő és Jay-Z lánya is bemutatkozott a színpadon, minden róluk szólt. Blue Ivy híres szüleitől eltérően nem hangjával, hanem tánctudásával nyűgözte le a közönséget. Persze Queen B ezen kívül is bőven tett a megfelelő felhajtásért. Monumentális show-jain ugyanis a koncertélményt megtetőzve igazi divatbemutatókat is prezentált. Turnéjának gardróbját nem kisebb luxusdivatházak szolgáltatták, mint például a Balenciaga, a Balmain, az Alexander McQueen, a Vera Wang vagy a Gucci. A turné állomásain pedig még az olyan hírességek is ezüstbe burkolóztak Beyoncé kedvéért, mint a Kardashian család.

Beyoncé idén is bizonyította, hogy igazi díva (Fotó: Kevin Mazur/WireImage for Parkwood)

Megjelent Britney memoárja

Az ősz legjobban várt eseménye minden kétséget kizáróan Britney Spears memoárjának megjelenése volt. A pop hercegnője ugyanis apja gyámsága alól felszabadulva végre megkapta a rég áhított szólásszabadságot. Az énekesnő ennek köszönhetően – amellett, hogy az elmúlt két évben érthetetlen videók százat posztolta Instagram-jára – megírta élettörténetét is. Maradjunk annyiban, hogy ezért a sztárvilág annyira nem rajongott, élen exével, Justin Timerlake-kel. A memorából elsőként napvilágot látott részletek ugyanis Britney és az N’Sync fiú nem éppen egészséges kapcsolatát részletezték. Megismerhettük azt is, hogyan vált az egykori bájos kislány a pop hercegnőjévé és hogyan zuhant a csillagok közül a mélybe, illetve azt is, hogy kik és miként zsákmányolták őt ki az évtizedek alatt.

Britney fénykorában, ezekről az időkről is olvashatunk memoárjában (Fotó: Marco Piraccini/ Getty Images)

Távozott egy Jóbarát

Október végén egy emberként rázta meg a világot a hír, hogy Matthew Perry saját otthonának jacuzzijában vesztette életét. A Chandler Bing szerepében igazi ikonná vált színész mindössze 54 éves volt. Perry halála rajongóit, családját és természetesen egykori kollégáit is megviselte. Halálhírét mindenki megrendülve fogadta, hiszen emberek millióit nevettette meg, egyedi humorérzékével és utánozhatatlan színészi stílusával örömöt csempészett a legszürkébb, legborongósabb napjainkba is. Egy biztos, sosem feledjük el!

Mindenkinek hiányozni fog (Fotó: Charles Sykes/Bravo/NBCU Photo Bank/NBCUniversal via Getty Images)

Az év sztárja: Taylor Swift

Ha 2023-ra valakinek nem lehet egy rossz szava sem, az Taylor Swift. Az énekesnő Beyoncéhoz hasonlóan elkezdte világkörüli turnéját, amit természetesen 2024-ben még folytat majd. A swiftiek száma (így hívják magukat az énekesnő rajongói) az Eras nevet viselő koncertsorozatnak köszönhetően megsokszorosodott. Taylor Swift rekordot rekordra döntött az idén. A fellépésekhez pedig olyan brandek asszisztáltak, mint Roberto Cavalli, az Atelier Versace, Elie Saab, Zuhair Murad vagy éppen Oscar de la Renta. A Spotify összesített listáján ő lett a világ leghallgatottabb előadója, a People szerint ő az év legérdekesebb embere, a Forbes a szórakoztatóipar legbefolyásosabb személyének, a Time pedig az év emberének kiáltotta ki. Az énekesnő karrierje mellett magánélete is folyamatosan témát szolgáltat. Taylor jelenleg az NFL szupersztárjával, Travis Kelce-vel jár, szóval minden téren sínen van az élete.

Taylor Swift korunk egyik legnagyobb sztárja (Fotó: Tom Cooper/Getty Images)

Baby boom!

Attól menőbben, mint ahogy Kourney Kardashian csinálta, nem lehet a világ tudatára adni, hogy babát vár. A reality-sztár ugyanis az idén (az év legjobb cselekedetét végrehajtva) újra színpadra álló Blink-182 koncertjén jelentette be a nagy hírt. Tette mindezt olyan ikonikusan, hogy ebben már egyik testvére sem előzheti meg. Kourtney ugyanis a zenekar All the Small Things című világklasszis dalához készült klipjét értelmezte újra. Ahogy az 1999-ben forgott videóban tette egy statiszta, ő is kartonpapírra véste a nagy hírt: TRAVIS I’M PREGNANT” (Travis, terhes vagyok) és az együttes egyik júniusi koncertjén a magasba is emelte tábláját. Kourt pocakját látva ez nyilván nem Travis Barkernek, hanem nekünk szólt, de akkor is imádjuk. A baba egyébként azóta már meg is született.

Egy különös pár

Sok mindenre tettünk volna nagyobb tétben, de arra biztos egy forinttal sem, hogy Kylie Jenner Timotheé Chalamettel jön össze. Már tavasszal ás nyáron is ment a találgatás, hogy a beauty guru szívét Tyga és Travis Scott után ezúttal meglepő módon nem egy rapper, egy fiatal színész rabolhatta el. Kylie állítólag már a Dűne második részének budapesti forgatási helyszínén is tiszteletét tette. A sztárpár Beyoncé szeptember 4-i koncertjén tett pontot a találgatások végére, ott már kéz a kézben jelentek meg és egy-két csók is elcsattant köztük. Azóta már a vörös szőnyegen is debütáltak, viszont már amennyire esetükben az lehetséges magánéletüket megpróbálják megtartani maguknak.

Erre senkisem számított (Fotó: Gotham/GC Images)

Nyitókép:  John Shearer/Getty Images for TAS

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek: