A középkori művészek nem az élethű pontosságukról ismertek. Kézirataikon gyakran szerepeltek horrorisztikus nyulak, és az oroszlánokat is esetlen, vigyorgó macskákként festették meg, ahogy a képeiken látott csecsemők sem voltak túl realisztikusak.
A legtöbb csecsemőt mind aranyosnak tartjuk, hiszen pufók arcocskáik, apró kis kezeik és hihetetlen cukiságuk nem is enged velünk mást mondani. Azonban mindez megváltozik akkor, amikor megpillantjuk a középkori festményeken látható apróságokat, akiket egy miniatűr felnőttként ábrázoltak. Nos, ők inkább ijesztőek, mintsem aranyosak. De miért? Erre a kérdésre kerestük most a választ.
Az ok egyszerűbb, mint az gondolnánk
A magyarázat – mint minden művészeti dolog a középkorban – természetesen Jézussal kapcsolatos. Akkoriban az egyház rendelte meg a legtöbb csecsemő- és gyermekportrét. Ők pedig nem akármilyen csecsemőt akartak, hanem Jézus vagy más, a Bibliában szereplő alak csecsemőkori ábrázolását. A középkori művészek pedig a homunculus, azaz a „kis ember” koncepcióját követték, és műveikkel megerősítették a hitet, hogy Jézus „tökéletesen formálva és változatlanul” született. Ezért a megváltóról készült festményeken felnőtt vonásokkal és testfelépítéssel ábrázolták őt, még akkor is, amikor az állítólagos gyermek anyja ölében ül, játszik annak ruhájával vagy szoptatás közben áll nekik modellt a képzeletükben. Ez a felnőtt kinézetű csecsemő pedig minden gyermek esetében standarddá vált, és ez sokáig fent is maradt, hiszen a művészek akkoriban egyáltalán nem érdeklődtek a naturalizmus iránt, inkább expresszionista konvenciókat követtek. Tehát azt nem állíthatjuk, hogy a középkor festőművészei rosszul rajzoltak volna. Sokkal inkább másként gondolkodtak a gyermekekről, mely műveiken is kiütközött.
A reneszánsz meghozta a változást
Nagy változást hozott azonban a reneszánsz, hiszen virágzásnak indult a nem vallásos művészet és a megrendelők nyilván nem ijesztő portrékat, hanem inkább angyali ábrázolásokat akartak látni gyermekeikről. Míg a középkorban szinte alig fellelhetőek a középosztályról vagy a köznépről képek, addig a reneszánszban ez változni kezdett. Miután Firenze középosztálya virágzásnak indult, az emberek megengedhették maguknak, hogy portrékat készíttessenek, ez pedig sok művészeti normát, beleértve végül Jézus ábrázolásait is, megváltoztatta. Szemben a korábbi művészet expresszionista attitűdjeivel a reneszánszban érdeklődés mutatkozott a természet megfigyelése és a dolgok valósághű ábrázolása iránt. Ez magában foglalta a valószerűbb, sőt gyakran angyalokká idealizált csecsemőket is. A reneszánsz során megkezdődött a gyermekek fogalmának átalakulása: apró felnőttekből egyedülállóan ártatlan lényekké váltak. Tehát ahogy a felnőttek gyermekekhez változó hozzáállása, úgy változott a felnőttek ábrázolásmódja is a gyerekekről. A csúnya vagy szép csecsemők tükrözik, hogy egy társadalom hogyan gondolkodik a gyermekeiről, a művészetről, és szülői céljairól. A középkor apró felnőttként nézett rájuk, míg a reneszánsz ártatlan lényként tekintett rájuk.
Nyitókép: Madonna and Child /Yikes. / The Jules Bache Collection, 1949, Metropolitan Museum of Art // Public Domain
Forrás: MentalFloss, Vox
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- A történelem rejtélyes halálesetei
- A Bridgertonon túl: ilyen volt valójában a régens korszak
- Nagy titkokat őriznek a történelem megoldatlan rejtélyei
