Vidéken nincs olyan, hogy magány. Az emberek köszönnek egymásnak, házi gyümölcsöt és zöldséget esznek, termelői piacra járnak, esténként pedig elvonulnak a maguk csendjébe. Létezik ennél idillibb? Szerintem nem.
Már a gimnázium kezdetén eldöntöttem, hogy a suli befejezése után a fővárosba költözöm. Kisvárosi lányként vágytam a pörgésre, ki akartam szakadni a békés, sokszor unalmasnak tűnő vidéki környezetből. Mindez meg is történt, amikor tizennyolc évesen életemben először belevetettem magam a budapesti éjszakákba. Viszont a négy betonrengetegben eltöltött év alatt rájöttem, hogy a szívem mélyén visszavágyom. Erre öt nyomós indokom is volt:
A kert ízei
Vidéken a nagymamám kertje volt a legvarázslatosabb hely. Minden szeglete tartogatott újabb felfedezni valót. A ribizlibokor is közéjük tartozott. Amikor a ribizli megérett, közösen szedtük le a vöröslő fürtöket. Néhány szemet sikerült elcsennem, de a nagyját befőztük. Lelkesen követtem nagyit a konyhába, és alig vártam, hogy az édesen savanykás, forró masszát eltüntethessem az edény oldaláról. Ez rendszerint mutatóujjal történő művelet volt, hiába kaptam a kezembe kiskanalat. A nagymama házi ribizlidzsemjénél, csak a sárgabaracklekvárja volt finomabb. Utóbbi már a karácsonyi zserbó töltelékéhez készült.
Hová rohansz?
Amióta Budapesten élek folyton rohanok, mert felvettem a város lüktető tempóját. Viszont hazatérve újra lelassulhatok, és könnyebben figyelek befelé. Ez a nyugodtabb életmód a családi kapcsolataimon is látszik. Otthon figyelünk a másikra, nem sietünk el mellette. A vasárnapi ebédeknek is megvan a maga tempója. Gyerekkoromban minden nyáron a kerti diófa árnyékában ebédeltünk. Boldogan figyeltem, ahogy a kinti asztalon gőzölögnek az aranymorzsás csirkecombok. Mindenki evett, beszélgetett és élvezte az együtt töltött időt. A közös ebédeket és a rántott csirke hagyományt a mai napig tartjuk.
Egészen a csillagokig
Míg a budapesti égbolton ritkán lehet felfedezni csillagokat, addig vidéken nem tudom megszámolni a fénylő pontokat. A meleg nyári éjszakákon szeretek kifeküdni a kertbe, és kémlelni az eget. Van az egészben valami megnyugtató, ami segít kikapcsolni. Ha a csillagok mellé a frissen nyírt fű, vagy az eső utáni föld illata is párosul, akkor létrejön a tökéletes ZEN hangulat.
„Mennyi a darabja?”
Nem tagadom, a piacozás szerelmese vagyok. Szeretem az őstermelői piacot a Szimpla kertben, de a vidéki börze hangulatához nincsen fogható. Anyukámmal kora reggelente jártunk ide, ahol fejkendős nénik és őszszakállú bácsik kínálgatták portékáikat. Sőt, anno a barátnőimmel kis sámlikon ülve árultuk a cseresznyét. Mindenki ismert minket, még a helyi újságba is bekerültünk. Akárhányszor hazalátogatok, és keresztülsétálok a piacon, látom magam előtt azt a három kislányt a tér hűs fái alatt.
A szomszéd fűje…
Vidéken lehet, hogy a szomszéd fűje zöldebb, de a felvágás helyett elmeséli neked a termőföldjének a titkát. Hiszen az emberek ismerik a másikat, beszélgetnek a szomszédjukkal. Amikor hazamegyek az is köszön az utcán, akivel azelőtt még soha nem találkoztam. Emlékszem, hogy gyerekként a szüleim nyugodt szívvel rábíztak a szomszéd Julika nénire. Az idős hölggyel gyakran elmentünk sétálni, és megbeszélhettem vele a tíz évem minden örömét és bánatát. Néhány hónapja a háza előtt jártam, amikor láttam, hogy egy szőke kislánnyal beszélgetnek kertészkedés közben. Van, ami soha nem változik.
Nyitókép: Margarita Stromets/Shutterstock
