Ezt a 10 dolgot tartják be azok a párok, akik túléltek együtt egy nehéz időszakot

Az Exeteri Egyetem kutatói összeállítottak egy 10 pontból álló túlélőlistát, aminek segítségével bármilyen kihívásokkal teli élethelyzetet átvészelhetsz a partnereddel.

Akár friss kapcsolatról van szó, akár évek óta tartó házasságról, egy-egy nagyobb hullámvölgy alaposan próbára teheti a párokat: ilyen például a koronavírus-járvány miatti összezártság is. A szakemberek szerencsére már számos kutatást végeztek azzal kapcsolatban, hogy mik azok a szokások, amiket ha adaptálsz a kapcsolatodba, bármilyen nehézséget legyőzhettek a társaddal. A túlélő szabályzat pontjai egyébként egy 2018-as felmérésen alapulnak, amelyet az Exeteri Egyetem 55 pár közreműködésével végzett el. Az interjúkat készítő csapat megkereste azokat a tulajdonságokat és készségeket, amelyek a boldog és tartós kapcsolatokban egyaránt megjelentek: ide tartozik például a tisztelet, a közös érdeklődési kör, a humor és a reális elvárások.

A kutatók azonban nem álltak meg ezen a ponton, az eredményeiket alkalmazták a pandémia alatt a párok között felmerülő kihívásokra is. „A COVID-19 miatt bevezetett intézkedések korlátozzák a szabadságunkat és ez a partnereket nyomás alá helyzetheti, még akkor is, ha a családtagjaik nem betegek” – vallja a kutatás vezetője, az Exeteri Egyetem családjogi és politikai professzora, Anne Barlow. „De talán még sosem volt ilyen fontos, hogy minél erősebbé váljanak a legközelebbi kapcsolataink, mint egy ilyen krízishelyzetben. A tanulmányunk megmutatta, mi segít az évek óta együtt élő pároknak abban, hogy fejlődjenek, reméljük, hogy ezek a tanácsok a nehéz időszak alatt is jó hatással lesznek az emberekre” – mondta. A kutatók javaslatait érdemes megfogadni bármilyen kihívásokkal teli időszak alatt, mert ha rájössz, min kell dolgoznod, akkor a partnereddel együtt sokkal erősebben és összetartóbban hagyhatjátok a hátatok mögött a hullámvölgyeket.

Íme az a 10 tanács, amit nem árt, ha megfogadsz nehéz időben a párkapcsolatod érdekében!

1. Gondolkodjatok csapatként!

A tanulmány szerint azok a párok, akik kiállták az idő próbáját, mindig egy csapatként álltak egy-egy stresszes időszak elé. Legyen szó akár arról, hogy az egyik fél koronavírusos lesz, vagy hogy valamelyikőtök elveszíti az állását, mindig emlékeztessétek magatokat arra, hogy ezeket a problémákat nem egyedül, hanem közösen kell megoldanotok.

2. Ápoljátok a barátságotokat egymással!

Egy jól működő kapcsolatban a felek még évek múltán is jól szórakoznak együtt. Ha éppen stresszes időszakon mentek keresztül (vagy rosszul viselitek a bezártságot), dobjátok fel valamivel a napotokat. Próbáljatok ki közösen egy edzést, amibe még egyikőtök sem mert belevágni, társasozzatok, vagy tegyetek egy hatalmas sétát a természetben. Ez utóbbi abban is segíthet, hogy mindketten kitisztítsátok a fejeteket és egy időre félretegyétek a problémáitokat, ráadásul a slow percekben sokkal tartalmasabb, mélyebb kapcsolódást élhettek meg.

3. Izgalommal és tervezgetéssel várjátok a jövőt!

Semmi sem tart örökké, bármennyire is hihetetlenül hangzik ez, amikor az ember épp egy problémás időszakon megy keresztül. Tartsátok szem előtt, hogy ezek a hetek, hónapok mindössze átmenetiek, és ha átvészelitek, folytathatjátok tovább a terveitek megvalósítását. Írjatok listát arról, mit szeretnétek a jövőben megtenni vagy elérni, vagy foglaljatok le egy utazást egy későbbi dátumra, ugyanis a közös tervezgetés még szorosabbá teheti a kapcsolatotokat. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy a pozitív, reménykeltő gondolatoknak teremtő ereje lehet.

4. Ne engedjétek, hogy irreális elvárásaitok legyenek!

Szó sincs arról, hogy kérdés nélkül el kellene fogadni mindent, amivel nem értetek egyet, esetleg rosszulesik nektek, de azt is meg kell értenetek, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor bárki össze lehet törve fizikailag, mentálisan vagy lelkileg is. Ilyenkor reálisnak, elnézőnek és megbocsátónak kell lenni a másikkal szemben, és folyamatosan kommunikálnotok kell az érzéseitekről, hogy a kapcsolatotok ne essen egy hullámvölgy áldozatául.

5. Mindig a legjobbat lássátok egymásban!

Az együttérzés gyakorlása segíthet abban is hogy ne veszítsétek el a perspektívát az életben: gondoljatok arra, hogy a párotok minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy átvészelje a nehézségeket. Akár listát is írhattok azokról a dolgokról, amiket szerettek egymásban és felolvashatjátok a másiknak, hogy mindketten feltöltődjetek lelkileg.

6. Mutassátok ki, hogy törődtök a másikkal!

Próbáljatok meg úgy tekinteni a viszontagságosabb időszakokra, mint egy lehetőségre, amikor kifejezhetitek, mennyire törődtök a partneretekkel. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, ugyanis már néhány apró gesztus segíthet abban, hogy közelebb hozzon titeket a problémák ellenére: megfőzhetitek egymás kedvenc ételét, vagy az, aki reggel korábban kel, elkészítheti a kávét, míg a másik ébredezik.

7. Kommunikáljatok, kommunikáljatok, kommunikáljatok!

A nyílt kommunikáció egyértelműen a kapcsolatok egyik legfontosabb alapköve, de ez különösen igaz akkor, ha a párok éppen egy kihívásokkal (esetleg türelmetlenséggel és szorongással) teli életszakaszban vannak. Legyetek őszinték azzal kapcsolatban, hogyan érzitek magatokat, és fogadjátok nyitottan a másik mondandóját is. Tegyetek fel kérdéseket, maradjatok kíváncsiak és soha ne feltételezzétek, hogy magatoktól kitalálhatjátok, mi jár a párotok fejében!

8. Fogadjátok meg, hogy átvészelitek együtt a nehéz időszakot!

A kutatásból kiderült, hogy azok a párok voltak a legerősebbek, akik elkötelezték magukat egymás és a családjuk mellett. Mondjátok ki hangosan a másiknak a szándékaitokat, méghozzá azt, hogy együtt átvészelitek a nehézségeket és meg is tesztek minden szükséges lépést ennek érdekében. Az, hogy felismeritek a helyzetet, amiben éltek és megfogadjátok, hogy együtt csináljátok végig, még szorosabbra fűzheti a kapcsolatotokat és erősíti a csapatmunkát, illetve a barátságotokat.

9. Legyetek rugalmasak!

Egy-egy viszontagságokkal teli időszakban arra is szükség van, hogy még nagyobb türelmet és rugalmasságot gyakorolj. Maradjatok nyitottak a változásokra (akár a hangulatbeli kérdésekben, akár a rutint illetően) és mindig jusson eszetekbe, hogy ezeket csak átmenetileg kell elfogadnotok.

10. Szánjatok időt a többi kapcsolatotokra is!

Talán furcsán hangzik, de az is kihathat a párkapcsolatra, milyen a viszonyunk a rokonainkkal vagy a barátainkkal. Ugyanis ha a pároddal éppen nehéz perióduson mentek keresztül, fontos lehet a külső támasz is a helyzet megoldásában.

Forrás: mindbodygreen
Nyitókép: Priscilla Du Preez/Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: