Ezt teszem az egészségemért: a házi mentalevélből készült tea varázsa

Egy gyógynövény is tehet csodát

Minden év április 7-e az egészség világnapja, ezért úgy döntöttünk, ezen a héten egy-egy szösszenetben megosztjuk veletek, hogy mi milyen apró dolgot teszünk meg nap mint nap a testi-lelki jól-létünkért. Van, aki a teára esküszik.

Az első emlékem a mentáról gyerekkoromból való. A nagyszüleim verandája mellett burjánzott egy kevés szőlő, annak a tövében már messziről lehetett látni, hogy egymás hegyén-hátán nőnek a mentalevelek. Nyár volt, a ház árnyékot vetett a sötétzöld szőnyegre, én pedig nem értettem, miért hagyja a nagymamám, hogy ellepje a puha földet a dudva (így hívják falun a haszontalan gyomnövényt). A buta gondolat csak addig maradt a fejemben, amíg mamám oda nem kísért a hűs illatot árasztó kiskerthez és el nem mondta, hogy mennyi áldásos hatással bír a kis zöld növényből főzött tea.

Ha ma látna, biztosan büszke lenne rám, mert egyenesen a függője lettem ennek a nyáron frissítő, télen pedig átmelegítő finom italnak. Egy feltételem van: csakis kizárólag borsodi mentalevelekből készülhet a főzet.

A frissen szedett és kiszárított szálakat azóta is a családi kertből szerzem, a teafilter tasakba minden reggel egy evőkanálnyit adagolok, majd forró vízben áztatom 3 percig. A tea akkor van kész, amikor belecsurgattam egy kevéske mézet is, így lesz ugyanis az ital egyszerre hűs és édes.

Megéri a napi rutin részévé tenni, mert az élénkítő hatású gyógynövény a gyomrunkon kívül még az idegrendszerünknek is jót tesz nyugtató hatásával. Ami lássuk be, hétkezdésnél nem is jön olyan rosszul!

Nyitókép: NordWood Themes/Unsplash

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)