Fekete fog és féregevés – ezek voltak a történelem legbizarrabb szépségtrendjei

Furcsa szépészeti beavatkozás és bizarr beauty trend napjainkban is akad bőven. Nem volt ez másként a történelem folyamán sem: a nők szépségük megőrzése érdekében számtalan szokatlan módszert vetettek be.

A hiúság régen sem csak a nők kiváltsága volt, viszont a gyengébbik nem képviselőinek korábban legfontosabb feladatuk a férfiaknak való tetszés és a megfelelő férj megtalálása volt. Ezért pedig mindent meg is tettek, gyakran abszurd módszereket sem féltek bevetni annak érdekében, hogy megfeleljenek a társadalom elvárásainak és megszerezzék a hőn áhított férfit.

Sápadt bőr és kék erek

A 17. században az arisztokrácia legjellemzőbb ismertetőjele a sápadt, szinte hófehér bőr volt. Ezzel kívánták demonstrálni, hogy míg a köznépnek a földeken kell dolgozniuk, addig nekik egy percet sem kell eltölteniük a napsugarak hatásának kitéve. Mindemellett a nők körében divattá váltak a nagyon mélyen dekoltált ruhák, amik fűzőiknek köszönhetően elég keveset bíztak a képzeletre. Nyilván ezt a hamuszürkeséget a melleken is láttatni kellett, viszont a púderezett test elég buta látványt nyújtott, így a nők kék ceruzával kezdtek ereket rajzolni dekoltázsukra, ezzel a szinte áttetsző bőr illúzióját keltve. 

A japán nők és fekete fogaik

Az ohaguro”, azaz a fogak feketére festése 794 és 1185 között élte fénykorát a japán nők között. Az ennek elkészítéséhez szükséges kanemizu-oldathoz vasreszeléket, ecetet és teát használtak. A mixnek állítólag borzasztó szaga volt, viszont nem okozott fogkárosodást, sőt inkább védte is azokat. A kutatók szerint azért tartották szépnek, mert a hófehérre rizsporozott bőr óriási kontrasztban állt a sárguló fogakkal, így azokat inkább elszínezték, így hirdetve tisztaságukat. Eleinte az arisztokrácia kiváltsága volt, majd szélesebb körben is elterjedt, volt, amikor a felnőttkort szimbolizálta. Az eljárást a 19. században tiltották be, a nyugati kultúrákhoz való kapcsolódás miatt.

Piócák a hófehér bőrért

A királyi családok mániája volt a fehér bőr. Ahogy feljebb is említettük, később megelégedtek ennek mesterséges szimulációjával, de eleinte még nem volt trendi púderezni magukat. I. Erzsébet arca olyan fehér volt, mint egy szellemé, amit azzal értek el, hogy szinte életveszélyes állapotig véreztették ki, vagy piócákat helyeztek bőrére, hogy ezt a folyamatot mégiscsak természetesen érjék el.

Rizsporos parókák

Közel 200 évig nélkülözhetetlennek bizonyultak a rizsporos parókák az arisztokrácia legfelsőbb rétegeiben. Először csak a királyok kopaszságát rejtették el, majd később a parókák trendi kiegészítők lettek. Rettentő díszesek és a legapróbb részletekig megtervezett darabok voltak ezek, ám ez a korszak nem éppen a higiéniai vívmányairól híresült el. A mesterművek, hiába számítottak státuszszimbólumoknak, sokszor nem várt lakóknak is teret adtak. A tetvek és a lepkék mindennaposak voltak a fejtetőkön, de a parazitafertőzés sem volt ritka, sőt, olykor egy-egy kisegér is kikandikált a parókából, néha élve, de még gyakrabban inkább holtan.

Fotó: Getty Images

Tuberkulózis-look

A viktoriánus korszak hírhedt volt furcsa és veszélyes szépségtrendjeiről. A nők annyira szerették a tuberkulózissal járó sápadt bőrt, vörös ajkakat és vékony derekat, hogy szándékosan elkezdték magukat azzal megfertőzni. Romantizálták a veszélyes betegséget, sminket használtak ajkaik kivörösítésére és bőrük világosabbá tételére, ezzel utánozva a „tuberkulózis megjelenését”.

Se szempilla, se szemöldök

Napjainkban, amikor mindent megteszünk a dúsabb szempillákért és szemöldökért, kifejezetten furcsának hangzik, hogy volt idő, amikor ezeknek már a létezése is zavaró volt a nők számára. A reneszánsz idején viszont egészen más volt a trend, mint a modern korban. Az arisztokrácia tagjai eltávolították a szemöldöküket, szempilláikat, sőt még a hajukat is módszeresen tépdesték ki, hogy minél magasabb homlok látszatát keltsék. Indíttatásuk abban rejlett, hogy a csecsemőkre hasonlítva így próbálták szimbolizálni ártatlanságukat.

Rogier van der Weyden – Portrait of a Lady; The National Gallery, London;

Féregevés a fogyás érdekében

Furcsa diétákért nem kell messzire utaznunk az időben, hiszen egy-egy meghökkentő fogyókúrás trend ma is felüti a fejét. A viktoriánus korban sem lehetett mindenki egy életen át tuberkulózisos, így új módszert kellett, hogy a karcsúság megmaradjon. Jött is a remek ötlet, miszerint galandféreg petéit tartalmazó kapszulát nyeltek le, amelyek – amint kikeltek és növekedtek – minden táplálékot elfogyasztottak odabent. A nők tehát annyit ehettek, amennyit akartak, mert mindent a bennünk lévő férgek hasznosítottak – nyilván nemcsak a csokoládét, hanem mindenféle vitamint és ásványi anyagot is. Nem meglepő, hogy a féregdiétával kialakult tápanyaghiány miatt a lelkes fogyókúrázók állandó fáradtságról, hulló hajról és száraz bőrről számoltak be. 

Halálos divat

A 19. században még nem volt ismert az arzén mérgező hatása, így előszeretettel alkalmazták azt tulajdonképpen bármire. A Sears például forgalmazott egy arzént tartalmazó ostyát, ami sápadt bőrt ígért (ugyan, mi mást?). Az arzén által elpusztított vörösvértestek hiánya miatt meg is kapták a hölgyek az áhított színt, amit azonban hányás, belső vérzés, hajhullás, vakság és gyakorta halál is kísért. A nők ekkor is szerették a divatot, kedvenc színük pedig a smaragdzöld lett, ezeket a trendi zöld ruhákat pedig ugyancsak arzén felhasználásával készült festékkel állították elő. Nyilván ez nem volt olcsó mulatság, így a halálos divat is az arisztokrácia kiváltsága lett.

A szépség és a gladiátorok

Az ókori rómainak se kellett Egyiptomig menni a remekbe szabott ötletekért, hiszen mindkét kultúrában találunk hajmeresztő szépségszokásokat. A Római Birodalom hölgyei például nem sajnáltak súlyos összegeket áldozni a gladiátorok izzadságáért. Úgy gondolták, hogy az megszépíti bőrüket, sőt hatásos afrodiziákumnak is tartották.

Lábelkötözés Kínában

A gazdagságot mindenhol másként jelenítették meg, Kínában például azzal, hogy elkötözték a kislányok lábfejét. Az elterjedésével kapcsolatban többféle mítosz is kialakult, egy azonban biztos: ennek kultúrája több mint ezer évig virágzott a Távol-Keleten. A kínai nőktől elvárták, hogy lótuszlábúak legyenek, azonban az ehhez szükséges lábelkötés évekig tartó folyamata rendkívüli fájdalommal járt. Általában négy-nyolc éves koruk között kezdték el lábfejük deformálását, amit úgy értek el, hogy a lehető legfeszesebben tekerték körbe a lábfejet, megakadályozva, hogy összeforrjanak a csontok. Az eljárást addig folytatták, amíg a láb aranylótusszá nem vált, azaz elérte a 7,5 centit, ami napjainkban egy átlagos, 6-8 hónapos csecsemő talphossza.

 

Nyitókép: Jean-Baptiste André Gautier-DagotyPortrait of Marie-Antoinette (1755) Universal History Archive/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: