Nemcsak a munkában, hanem a gyereknevelésben is ki lehet égni. Főleg, ha mindenben a tökéletességre törekszünk. A görcsös „jól akarom csinálni” ugyanis minden energiát felemészt.
Az elmúlt néhány évtizedben egyre tudatosabbak a szülők a gyereknevelésben. Igyekeznek több oldalról is támogatni a fejlődést és érzékenyebben reagálni a gyerek igényeire. Csakhogy a tudatosságért néha komoly árat kell fizetni. Egyre több anyát érint a kiégés, hiszen a fokozott figyelem hatalmas terhet pakol az ember vállára. A görcsös „jól akarom csinálni” minden energiát felemészt. Így sokszor arra sem jut idő, hogy ki tudjuk élvezni a gyereknevelés mókás, megható és szép pillanatait.
Anya helyett kapuőr
A tökéletességre törekvés krónikus stresszt okoz. Egyszerűen azért, mert nem lehet tökéletesen csinálni.
Azonban mi, nők csak azért is nekifutunk ennek és úgy gondoljuk, hogy csak az jó, amit mi csinálunk. Apa nem tudja helyesen megbüfiztetni a gyereket, meg amúgy is, ha ő takarít, akkor az félmunka, muszáj nekünk mindent kézbe venni. Azt hisszük, hogy csakis mi vagyunk kompetensek a gyerek körüli teendőkben és ebbe a szűk körbe senki más nem fér bele, még apa sem. Ez az úgynevezett „kapuőr funkció”, ami akkor jelentkezik, amikor az anya folytonos készenléti állapotban van: „mielőtt még bármi rossz történhetne én itt vagyok és kivédem”.
Nem kell félni a hibáktól
Mostanában igen elterjedtté vált az, hogy kiemelünk a fejlődésből egy-egy pontot és azt gondoljuk, ha ott netán hibát vétettünk, akkor az a gyerekre nézve végzetes következményekkel jár. Ha ne adj’ isten nem tudtunk szoptatni akkor ennek a gyereknek biztos ramaty immunrendszere lesz és a kötődése sem lesz megfelelő. Ha a végkimerülés szélén rákiabáltunk, hogy fogja már be, akkor szörnyű anyának érezzük magunkat és meggyőződésünk, hogy ez hatással lesz a gyerek lelki világának alakulására. Ez azonban nem ennyire egyszerű.
A fejlődés egymásra épülő folyamatokból áll és hosszú távú hatások befolyásolják, nem pedig egyszeri bakik.
Ráadásul sokkal rosszabb kimenetele lehet annak, ha éveken keresztül tűhegyen sétálva óvatoskodtunk, hogy nehogy hibázzunk. Ez tényleg kihat a gyerekre, ha azt látja, hogy ebben a családban nem megengedett a hibázási lehetőség.
Automata üzemmód
Az, hogy mindent magunkra vállalunk, nem fogadunk el segítséget és rettegünk attól, hogy nem vagyunk elég jó szülők, egyenes úton vezet a kiégéshez. A kiégés jellegzetessége pedig az automata üzemmód. Felkelünk, tesszük a dolgunkat, de nem élünk meg örömet. A gyereknevelés hirtelen teherré válik, feladatok halmazává és nem győzzük elhallgattatni emiatt a bűntudatunkat. Mindez érzelmileg is nagyon eltávolít a gyerektől. Elkezdjük kerülni a szemkontaktust, felszínesen viszonyulunk hozzá és alig várjuk, hogy végre legyen egy szusszanásnyi időnk. A kimerültség és a negatív érzelmek spiráljában nem csoda, ha nem tudunk örülni a szép pillanatoknak, az első babakacajnak, az első lépéseknek vagy csak annak, hogy ott vagyunk egymásnak.
Az apukák sem maradnak ki a buliból
Azt hinnénk csak az anyákat érinti a szülői kiégés. Naná, hiszen a háztartás és gyereknevelés java része az ő hatáskörükbe tartozik. De munka után az a néhány perc, amit a babával kell tölteni, amíg mi elugrunk zuhanyozni és újra embert formálni magunkból, biztos nem terheli le őket annyira. És való igaz, tényleg nem ez a fő indok az apák kiégésében. Hanem sokkal inkább az, hogy nincs idő az átzsilipelésre az egész napos munka után, ahol ráadásul kidolgozza a belét is. Valahol ő is meg kell élje, hogy képes a teremtésre és ő is letehet valamit az asztalra, ha már a nő szült egy gyereket, viszont amint hazajön, egyből rá kellene kapcsolódni az otthoni rendszerre. Csakhogy ez egy zárt rendszer, amibe az anya és a baba van, neki pedig igen kevés hely jut odabent.
Rugalmasság a kulcsszó
Amíg mi, anyák, a kizárólagosság jogával élünk és zárt rendszert alakítunk ki a gyerekkel, amihez senki más nem tud felérni, addig egyedül maradunk a nehézségeinkkel. Persze vágyunk arra, hogy legyen egy fél óra nyugink, hogy apa is kivegye a részét, de ezt nem merjük megengedni. De abban a pillanatban, ahogy rugalmasságot viszünk a szülőségbe, a határok elkezdenek kevésbé fullasztóak lenni.
Lehet hibázni, lehet bocsánatot kérni, és nem kell mindent egyedül, segítség nélkül végigcsinálni.
Mert a gyereknevelés sokkal többről szól, mint egy-egy rosszul kiejtett szó vagy egy nehéz nap. Bőven elegendő, ha elég jó szülők vagyunk, nem kell tökéletes szülőnek lenni.
Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- 7 mérgező szülői viselkedési minta, ami árt a gyermekeknek
- Ilyenek a tigirisszülők: valóban könyörtelenség kell a sikerhez?
- Szülők rémálma: mit tehetünk, ha pszichológiai diagnózist kap a gyerek?
