Fókuszban a self-care: te el tudsz lazulni ezzel a 10 perces jógagyakorlattal?

Vigyél bele egy kis tudatosságot!

Fogadjunk, hogy egy random hétköznap este eszedbe se jutna, hogy megmasszírozd a saját vállad vagy a talpad. Ne aggódj, nekem se, de találtam egy 10 perces jógavideót, ami még erre is rávett.

Öngondoskodás, nyújtás, relaxáció, befelé figyelés és a gondolataink lecsillapítása, ez mind a jóga. A hétköznapokban valamiért mégsem adjuk meg magunknak ezt az igen jótékony énidőt. Talán, mert úgy érezzük, lerágott csont az egész? Én is így hittem, egészen addig, míg a testem le nem adta a maga vészjelzéseit. A rejtett és kevésbé rejtett stressz szorongást okozott nálam. Amikor elhatalmasodott rajtam az érzés, szaporán kapkodtam a levegőt, rossz volt a tartásom és feszültnek éreztem magam. Te  is gyakran görnyedsz, előfordul, hogy rendszertelenül veszed a levegőt és időnként még az a bizonyos rossz érzés is magával ragad?

Szakadj ki a nyomasztó helyzetből!

Ha kizökkent egy stresszes pillanat, igyekszem félretenni mindent, legalább egy kis időre. Persze nem mindig tehetem meg, hogy 5-10 percre visszavonuljak, de ha igen, valami olyat csinálok, ami teljesen elvonja a figyelmem. Lehet ez egy telefonbeszélgetés, hírolvasás, gyors házimunka vagy egy kis testmozgás is. A napokban bukkantam rá a következő jógavideóra, amit ki is próbáltam.

Ha hozzám hasonlóan nem sokat értesz a jógához, kezdésnek szuper ez a gyakorlatsor. Gyors és még egy hosszú nap után sem megerőltető, így akár az esti rutinodba is beillesztheted. A nyújtások lelazítanak, az irányított légzés pedig megnyugtatja a testet. Persze állandóan lélegzünk, de rendszertelenül, jóga közben viszont semmi másra nem kell figyelned, csak arra, hogyan veszed a levegőt. Ugye milyen szokatlan? A gyakorlatsor bizonyos pontjain a vállad és a talpad is meg kell masszíroznod, amire nem hiszem, hogy gyakran vetemedsz magadtól.

Adriene, a videót készítő jógaoktató végigvezet a gyakorlatokon. Első alkalommal nehezen ment a teljes ellazulás, de másodjára már elég volt a szóbeli instrukciókat figyelnem. Kicsit rövidnek is tűntek a gyakorlatok, így azt javaslom, ha találsz egy pózt, amiben el tudsz lazulni, ne akard mindenáron követni a videó tempóját.

Gyakorlatsor

  1. Csecsemőpózból indul a gyakorlatsor. Ha nem kényelmes ez a tartás, válaszd a térdelőülést. Lazítsd el a vállaidat és csukd be a szemed. Hallgasd a légzésed, lazítsd el az állkapcsod és a két szemöldököd közötti területet. Csecsemőpózban nyugodtan mozogj finoman jobbra és balra, így masszírozd a szemöldököd vonalát. Hosszabban lélegezz ki és be, majd nyújtsd ki a karod magad előtt, és a karod magad felé húzva ülj fel térdelőülésbe.
  2. Nyújtsd ki a karjaidat vízszintesen, szétfeszítve az ujjaidat, majd keresztezd a karjaid, és a kézfejed a lapockádra helyezve öleld át magad. Jöhet egy mély légzés. Ismételd meg a gyakorlatot. Ne vedd el a kezed a lapockádról, kezdd el masszírozni magad. Mély légzés.
  3. Állj négykézlábra, jógamatrac szélességű terpeszbe. Nyújtsd ki magad előtt a jobb karod, majd dugd át a bal karod alatt oldalra, érintsd a fejed a talajhoz és pihenj meg a jobb füleden. Figyelj a légzésedre! Menj vissza a kiindulóhelyzetbe, és csináld meg a másik oldalra is a gyakorlatot. Mélyeket lélegezz közben.
  4. Még mindig négykézláb térdelve keresztezd a bokáidat, és a kezeddel hátrálva vedd fel a törökülést. A bal kezeddel kezdd el masszírozni a nyakad jobb oldalát, lélegezz mélyeket! Térj át a válladra is. Lélegezz még tudatosabban, még nagyobb figyelemmel. Most a jobb kezeddel ismételd meg a gyakorlatot.
  5. Húzd ki a jobb lábad a törökülésből és kezdd el masszírozni a talpad a hüvelyujjaiddal. Koncentrálj a belső talpéledre. Jöhet a másik láb! Közben lélegezz!
  6. Maradj ülve, de nyújtsd ki magad előtt a lábadat, húzd fel a bal lábad, közelítsd a mellkasodhoz és fogd a kezedbe. Közben könyökölj a bal kezedre, a jobb lábadat fogva pedig masszírozd a talajon a farizmod a videón látható módon. A másik lábaddal is végezd el a gyakorlatot.
  7. A gyakorlat vége következik: ülj törökülésbe, érintsd össze magad előtt a tenyereidet (az ujjak felfelé néznek), mély belégzés következik, majd kilégzésnél bólints a fejeddel, és mondd: Namaste!

Nyitókép: Unsplash

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)