Fotókon az ürességtől kongó Budapest: szellemvárossá alakult a főváros

Aki otthon marad, életet menthet!

Nem pánikot szeretnénk kelteni. A fotókkal csak azt üzenjük az ország legtávolabbi pontjaira is, hogy Budapesten az emberek otthon maradnak, tegyünk így mindannyian!

Március 12-én a WHO a koronavírust hivatalosan is világjárvánnyá minősített. Március 16-tól azok a cégek, munkaadók, akik meg tudják oldani az otthoni munkavégzést, otthonmaradásra kérték a kollégáikat. Sok százezer emberrel együtt mi is tartjuk az önkéntes karantént, hogy mihamarabb gátat szabjunk a vírus terjedésének. Az üres utcák, terek és városok látványa amellett, hogy elsőre megdöbbentő, biztató is egyben. Ugyanis a kongó üresség azt üzeni, az emberek komolyan veszik a koronavírust, és otthonukban vészelik át ezt az időszakot.

A Madách téren most a madár se jár

Március 12-én bizonytalan időre bezártak a színházak, mozik, szórakozóhelyek, szerencsére több összefogás és kezdeményezés is indult, lakossági illetve kormányzati szinten is, ami támogatja a kultúripar dolgozóit. A bezárások másik érintettjei a nézők, akik jó ideig kulturális programok nélkül maradtak. Az online tér adta lehetőségeknek hála, nem kell teljesen lemondani a szórakozásról. Ezrével kerültek fel színházi előadások, koncertek, hangoskönyvek a netre, emellett lehetőség van online bejárni akár a legnagyobb múzeumok kiállítótereit is. A zenészek, színészek és írók pedig élő bejelentkezésekkel teszik elviselhetőbbé a kényszerű bezártság napjait.

Az Akvárium sem így fest általában egy szép márciusi napon

Szárnyra kapott a #neváltsdvisszaajegyed kezdeményezés is, amelynek résztvevői azzal támogatják a művészeket, hogy a már előre megvásárolt koncertjegyeik árát nem igénylik vissza.

Sehol egy turista a Fröccsterasz korzóján

Egy-egy ember azért feltűnik, de jobbára mindenki maszkban van

A vendéglátóhelyek sínylik meg leginkább a járványt, a többség bezár

Ritka látvány a rolleres a Gozsdu-udvarban: a máskor hömpölygő tömegben lépni is alig lehet

A Nyugati-pályaudvar környékén láttunk pár embert

A máskor zsúfolásig tömött pályaudvaron most csak egy-két ember lézeng

A Városliget talán még sosem volt ilyen üres márciusban

Nyitókép: woohoo.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: