A szupergazdagok maguk kérték, hogy extrán adóztassák meg őket

Davosban a felső tízezer tagjai maguk szólították fel a kormányokat világszerte, hogy végre adóztassák meg őket, de rendesen. Az egész mögött persze nem az áll, hogy önmaguk ellenségei lennének, hanem egy sokkal szebb és nemesebb gondolat.

Több milliárd embert érint a gazdasági válság és a szegénység. A világban szétterülő megélhetési küzdelem rányomja bélyegét az egész emberiségre, és a bolygónkra is. Ahol családok küzdenek az életbenmaradásért, ott nem lehet egészséges nemzetet és társadalmat sem fenntartani. Nemrégiben azonban a Davosi Nemzetközi fórumon a szupergazdagok, vagyis az elit több mint kétszáz tagja arra szólította fel a kormányokat szerte a világon, hogy itt az ideje őket is bevonni a társadalom megmentéséért folytatott küzdelembe. És mi más lehetne erre legalkalmasabb, mint adóforintjaik.

Saját maguk megadóztatását kérik a szupergazdagok

A legtehetősebbek, élükön a mesebirodalom örökösnőjével, Abigail Disney-vel, és a Hulk színészével, Mark Ruffalóval arra kérték a politikai vezetőket, hogy alakítsanak ki egy olyan adózási struktúrát, amellyel a pénzügyi elit sokkal magasabb mértékben juttathatna vissza a közösségi kasszába, és így segíthet a megélhetési válsággal küzdő embereknek.

Mindenki egyért?

A legújabb kutatások rávilágítottak, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta felhalmozott új vagyon csaknem kétharmada a leggazdagabb 1%-hoz került. Ami azért valljuk be, eléggé igazságtalannak tűnik. És persze tudjuk, a világ nem mindig igazságos, de azért mégis van valami disszonáns abban, hogy a lakosság egyik fele éhezik, és nem tud este vacsorát adni a gyermekének, míg egy réteg magángéppel repteti barátait luxusjachtokra pezsgőt locsolni. Az Oxfam fejlesztési jótékonysági szervezet megállapította, hogy a legjobb helyzetben lévők 26 milliárd dollárt tettek zsebre az elmúlt évben extra profitként, ami a teljes profit 65 százaléka, a többi 35 százalékon pedig 99 százalék osztozik.

Hazafias szupergazdagok

13 ország milliárdosai felszólalásukban rávilágítottak: az elmúlt öt évtized történelme azt igazolja, hogy a vagyon felfelé áramlik, és ez a tendencia az elmúlt években nagymértékben felgyorsult. A megoldás mindenki számára nyilvánvaló: a szupergazdagokat meg kell adóztatni. Mégpedig azonnal. Marlene Engelhorn a multimilliomos örökösnő, aki a taxmenow, vagyis az adóztassmegmost társalapítója, és a levél aláírója, azt nyilatkozta:

Az egész világ közgazdászok és milliomosok egyaránt látja a megoldást: itt az idő, hogy megadóztassák a szupergazdagokat. Ha törődünk a demokrácia biztonságával, közösségeinkkel és bolygónkkal, akkor a döntéshozóknak ezt mielőbb meg kell valósítaniuk.

Bízunk benne, most hogy már ez a réteg is felismerte az égető hívást, amely bolygónk megmentéséért zajlik, végre hathatós intézkedések, és valódi változások fognak történni.

Nyitókép: Jeff Kravitz / Contributor / Getty Images
Forrás: theguardian.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: