Felnőttek döntenek, harcolnak a jogokért és alkotnak különböző nemi kategóriákat. De vessünk egy pillantást a gyerekek szempontjából is a helyzetre. Vajon nekik mi a legjobb?
Nehéz terepre merészkedik, aki a genderkérdésben próbál állást foglalni. Éppen ezért nem célom egyik vagy másik tábort sem bírálni, sem pedig magasztalni, hanem sokkal inkább egy egységes képet igyekszem megragadni a gyermekkori fejlődés szempontjából. A heteronormatív nevelést az elmúlt időszakban nagyon sok támadás érte. Bekorlátozónak és elavultnak tartják. Ezzel egyidőben pedig elkezdett széles körben terjedni a gendersemleges fogalom és a nonbinaritás. Mindkét fél különböző véleményt alkot a gyereknevelésről, sokszor a szélsőségekig is elmenve, pedig mint mindenben, itt is valahol középen lehet az igazság.
Tegyük rendbe a fogalmakat
A magukat nonbinárisnak vagy rövidítve enbynek valló emberek megkérdőjelezik a nemi kétosztatúságot és magukat a binaritáson − azaz a férfi és női nemen − kívül helyezik el. Ebből csakhamar eljutottunk odáig, hogy a gyerek ma már több országban megválaszthatja a nemét, és úgynevezett semleges nemű gyerekek nevelését támogatják. Ugyanakkor a gendersemlegesség is egy széles skála, ahol az egyik végpont a „nemtelen gyerekkor”, de ugyanitt megfér az is, hogy egy fiú is kimutathatja az érzéseit vagy egy kislány is játszhat kisautóval.
Ne keverjük a szezont a fazonnal
Felnőttként ma már szinte bármit megtehetünk. Azt szeretünk, és annak valljuk magunkat, akinek csak szeretnénk. Ez teljesen rendben van. Érett személyiséggel jogunkban áll dönteni a sorsunk felett. Csakhogy ebbe nem szabad belekeverni a gyerekeket.
Az alakulóban lévő szervezetnek, idegrendszernek és léleknek sajátos fejlődési útvonala van, amivel ha szembemegyünk, komoly károkat okozhatunk.
Egy hároméves gyerek például már tisztában van a nemekkel, és meg tudja különböztetni a saját nemét másokétól. Hatévesen pedig már ennek véglegességét is megérti.
Széllel szemben
A saját identitás kialakulásához először szükség van az azonosulásra. Ez természetesen nem tudatosan zajló pszichológiai folyamat. Kiskorban az azonosulás az azonos nemű szülővel történik és itt azonnal meg is dől a gender-teória. Ha nemsemlegesnek is gondoljuk a gyereket, az azonosulás úgyis végbemegy a lányoknál az anya felé, a fiúknál pedig az apa irányába. Ha netán nincsen a családban azonos nemű személy, ez sem akadály, ilyenkor a környezetben keres a gyerek apa- vagy anyafigurát. Ez a pszichoszexuális fejlődés legfontosabb és legalapvetőbb mozzanata.
Egy másik fontos jellemzője a gyermekkornak és a nemi hovatartozásnak a korai barátságok. Kisgyerekeknél nem jellemző a másik nemmel való barátkozás. A kislányok a többi lány társaságát, a fiúk pedig a fiúkét keresik. Ez is mutatja, hogy a kicsik ösztönösen először a saját nemük megerősítését keresik a környezetben.
Ha egy gyereket semlegesnek nevelnénk, az óvodai környezetben akkor is valószínűleg a nemének megfelelő társaságot részesítené előnyben.
Gendersemlegesség pro és kontra
A pszichológia úgy tartja, hogy minden emberben él egy férfi és egy női lélekrész. Ez azt jelenti, hogy sem a férfias, sem a nőies tulajdonságokat és minőségeket nem szabad elnyomni magunkban. A gendersemleges nevelés olyan aspektusai, minthogy megtanítjuk a fiúkat az érzelmi intelligencia fontosságára, a sírás, az érzelmek és a sérülékenység kimutatására, mind előremozdítóak lehetnek. Vagy éppen az, hogy megengedjük a fiúsabb sportokban, szakmákban való elmélyedést a lányoknak. Azonban a pszichoszociális fejlődés és a természetes nemi identitás kibontakozásának gátlása már teljesen más kérdés. A nemtelen gyermekkor soha nem lesz nemtelen, mert ellentmond a természetes működésmódunknak. Legfeljebb a felnőttkorunkra húzhatjuk rá ezt az elképzelést, amikor már tudatosan háttérbe szorítjuk a biológiai adottságainkat.
Nyitókép: Image taken by Mayte Torres/ Getty Images
