George és Amal Clooney New Yorkban ünnepelte a 8. házassági évfordulóját

A sztárpár 2014-ben, Olaszországban mondta ki a boldogító igent. Azóta ikreik is születtek, Alexander és Ella most öt évesek. A jóban-rosszban fogalmát pedig a házaspár nagyon is komolyan gondolja.

A házaspár kedd este, New Yorkban ünnepelte nyolcadik házassági évfordulóját. A randiestre induló párosról több fotó is készült.  A 44 éves Amal zebramintás szoknyáját hozzáillő táskával egészítette ki, illetve fekete garbót és Balmain tűsarkút viselt. A 61 éves George elegánsan, talpig feketében kísérte feleségét.

Világra szóló lakodalom

Clooneyék 2014. szeptember 27-én házasodtak össze az olaszországi Velencében. Esküvőjük az év egyik legfontosabb eseménye volt, ahol körülbelül 100 vendég vett részt, köztük olyan hírességek is, mint Matt Damon és Bono. A háromnapos mulatságot romantikus polgári szertartás követte „George és Amal tündökölt a nagy napon.” – mondta Amal anyja, Baria egy korábbi interjúban. „Az esküvő hihetetlenül különleges volt. A három nap emlékét – a barátokat, a családot, a hangulatot, mindent – életem végéig őrizni fogom.”

Velence, mint esküvői helyszín, nem a semmiből jutott a sztárpár eszébe. Clooney szerint a világ legromantikusabb városa, de nemcsak emiatt szervezték itt a világraszóló lakodalmat. „Olaszországban találkoztunk” – mondta Clooney, akinek háza is van a Comói-tó mellett. „Itt van az otthonunk. Tudtuk, hogy itt akarunk összeházasodni.” A házaspár kapcsolata azóta is példaértékű. Gyakran halljuk őket egymásról nyilatkozni, Amal George-ot élete szerelmének nevezte.

Jóban-rosszban

A párosban közös a fontos ügyek melletti kiállás. Nemcsak egymás mellett tartanak ki jóban-rosszban, de a védtelenek mellé is odaállnak, emberi jogi szervezetükkel. A kedd esti ünneplés előtt Clooneyék a CBS Mornings műsorában meséltek arról, hogy a háborús időszakban hogyan segítik az érdekképviseletet szervezetükkel, a Clooney Foundation for Justice-szal (Clooney Alapítvány az Igazságért). George a reggeli hírműsorban beszélt arról is, hogy aktívan nyomoznak az ukrajnai háborús bűnök ügyében. Alapítványuk honlapja szerint „figyelik a nőket és újságírókat célzó koncepciós pereket, és fellépnek a tekintélyelvű globális trend ellen, amely meg akarja büntetni azokat, akik igazat mondanak a hatalommal szemben.”

A színész kitért arra is, hogy alapítványukkal biztosítani akarják azt, hogy a folyamatban lévő emberi jogi ügyekben szereplőket ne felejtsék el a folyamatosan érkező, újabb és újabb hírek közepette. Az az igazság, hogy Ukrajnában ez a háború valamikor véget ér.”– mondta a színész. „És akkor embereket kell felelősségre vonni a háborús bűnökért. A tevékenységünk része az is, hogy összegyűjtjük a bizonyítékokat, hogy amikor eljön az a pillanat, ez megvalósuljon.”

Anyja-lánya

Az interjú során elhangzott az a kérdés is, hogy Amal hozzáállása, ereje honnan ered. Erre pedig így válaszolt a nemzetközi jogra szakosodott ügyvédnő. Azt hiszem, csak arra próbálok reagálni, amit a világban látok, és megpróbálom a haragot motiváló erőként használni, nem pedig a homokba dugni a fejemet a nehézségeket látva. Édesanyám újságíró, ő mindig kemény kérdéseket tett fel, és nem félemlítették meg a hatalommal bíró emberek, viszont lenyűgözte, ha valaki valóban jót tesz. Azt hiszem, ez velem maradt.”

Ezzel pedig sokak számára példakép is, férjével együtt.

Forrás: People
Nyitókép:
Joe Maher / Stringer/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: