Megtaláltuk Prága legmenőbb kávézóját, ahol az enteriőrt építési hulladékból alakították ki

A Grounds kávéház tulajdonosa a cseh főváros trendi városnegyedében nyitotta meg a hangulatos kávézót, amely a fenntartható design ékes példája. Ugyanis a belső térben megtalálható bútorok 80 százaléka eredetileg építési hulladék volt.

A kávézók a társasági élet fontos színterei, hiszen egy csésze cappuccino mellett az ember szívesen beszélget a barátaival, tanul a záróvizsgáira, esetleg csak leül és néhány percre kiszakad az egész napos rohanásból. Azonban ehhez egy kellemes atmoszférára is szükség van, azaz a kávézók kialakítása is fontos szerepet játszik abban, milyen gyakran térnek vissza egy italra a vendégek. Ezt Rene Kralovič is jól tudja, ezért a prágai Grounds kávézót úgy tervezte meg, hogy az közösségi térként is megállja a helyét. De nem ez volt az egyetlen fontos szempont a megnyitás előtt: a fenntarthatóságra is nagy hangsúlyt fektetett. A Karlín városnegyedben található kávézó belső terének 80 százalékát felújított építkezési hulladék felhasználásával alakították ki.

A Grounds kávéházba lépve azonnal megcsapja a frissen őrölt kávé illata a vendégek orrát, és egy hatalmas urban jungle tárul a szemük elé. Sokan nem is gondolnák, hogy a hangulatos enteriőr elemei majdnem szemétként végezték. A világítótestek inaktív fegyvergyárakból származnak, a betonból és fából készült asztalokat kézzel készítették el a helyszínen, a pult pedig az építkezésekről jól ismert hullámos fémlemezekből készült.

A Grounds a cseh főváros egyik legerősebb újhullámos kávézójává vált, amely nem ismer megalkuvást, ha koffeinről van szó. A kávét például közvetlenül a saját pörkölőjükből szolgálják fel, ami a pult mögött kapott helyet. Itt gyakran barista versenyeket és bemutatókat is rendeznek. A galérián egy közösségi teret alakítottak ki, ahol bárki nyugodtan elszürcsölheti a kávéját. A felső szintet átlátszó műanyaglemezek veszik körül, így láthatók azok a szobanövények, amelyek a levegő tisztántartásáról és a természetközeli hangulat megteremtéséről gondoskodnak.

Forrás: Yanko Design
Nyitókép: Alex Shoots Buildings/dezeen

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: