Gwyneth Paltrow édesanyja duplán küzdött meg a rákkal

„A gyász az ár a csodás szerelemért, amit átéltünk” – mondta a színésznő, aki még a gyerekei elől is sokáig titkolta, hogy ugyanazzal a ritka betegséggel küzdött, mint néha férje, Bruce Paltrow.

Az Apádra ütök színésznője, Blythe Danner szerencsére jól van, miután 2020-ban tünetmentesnek nyilvánították. Eleinte a gyerekeinek sem mondta el, hogy rákos. Pont azzal a betegséggel küzdött, mint néhai filmrendező férje, Bruce Paltrow. Ráadásul a daganat is ugyanoda nőtt, mint a férjének, aki 58 évesen nem élte túl a nyálmirigyrákot.

Blythe Danner szerencsésnek érzi magát, de már nem fél a haláltól

„Mindenki érintett a rákban, így vagy úgy, de találkozik vele. Az persze szokatlan, ha egy házaspárt ugyanazzal a rákkal diagnosztizálnak” – mondta a 79 éves Danner, aki 2018-ban tudta meg, hogy beteg. „Felnéztem az égre, és azt kérdeztem Bruce-tól: magányos vagy odafent?” – emlékezett vissza a színésznő.

Az ACC, vagyis az adenoid cysticus carcinoma rendkívül alattomos, kezelése pedig egyenlőre igencsak komoly kihívás elé állítja a specialistákat is. „Ez egy nagyon ronda betegség, Szerencsém van, hogy túléltem” – mondta Gwyneth Paltrow édesanyja, amikor visszaemlékezett a nehéz időkre.

Jóban rosszban, egészségben betegségben

Blythe Danner 2018-ban Londonban dolgozott, amikor először jelentkeztek a tünetek. „Nagyon szédültem, és mindent elfelejtettem. Aztán kitapintottam egy csomót a nyakamban, pont ott, ahol Bruce daganata volt”Azonnal orvoshoz fordult, de elhatározta, hogy a diagnózist titokban tartja. Nem akarta, hogy a gyerekei, Gwyneth és Jake Paltrow aggódjanak miatta. Később mégis megosztotta velük a hírt, ami értető módon sokkolta a színésznő lányát. „Nagyon megdöbbentem” – mondta Gwyneth. Ijesztő volt és hátborzongató egyszerre, mert kísértetiesen hasonlított apám betegségéhez”.

Danner összesen három műtéten esett át, majd különféle alternatív kezeléseket kapott, amelyeknek köszönhetően 2020-ban tünetmentesnek nyilvánították. „Lenyűgöző bátorsággal viselte. Meglepődtem, hogy milyen erős” – mondta Gwyneth, a Szerelmes Shakespeare színésznője. 

A gyásszal fizettünk a kivételes szerelemünkért

Danner kitartóan küzdött, de azt mondta, miután 20 éve elvesztette a szerelmét, már nem fél a haláltól. „Az ember soha nem tud túllépni egy ilyen veszteségen. Bruce volt a családunk szíve. Az élet már nem ragyog olyan fényesen nélküle. Talán a gyász az ár a csodás szerelemért, amit átéltünk” – mondta a négyszeres nagymama. Gwyneth Paltrow édesanyjának nézetei fenekestül felfordultak férje halála után, akivel 33 évig voltak házasok. Ahogy ő fogalmaz: „soha nem lehet túllépni egy ilyen veszteségen”.

Forrás: PageSix, People
Nyitókép: Roy Rochlin / GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

 

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: