A természeti népek még birtokában voltak a tudásnak, hogy hogyan lehet a minket körülvevő környezettel összhangba kerülni, és olyan kapcsolatot kialakítani vele, amely mindkét fél számára előnyös. Mára ez a gyakorlat szinte teljesen feledésbe merült.
A modern kor embere rohan. Nem tudunk semmiben elmerülni, nem tudjuk megélni a pillanatot, átadni magunkat az érzéseinknek. Sokszor a könnyebb utat választjuk. Ha fáj valami, egyszerűbb gyógyszerrel elnyomni a kellemetlenséget, mintsem utánajárni annak, mi áll a hátterében. Bekapunk egy tablettát, és már rohanhatunk is tovább, nehogy a feszített munkatempónk csorbát szenvedjen. Pedig ha picit jobban odafigyelnénk a testünk jelzéseire, és figyelembe vennénk őseink bölcsességét, talán eredményesebben vehetnénk fel a harcot a testi és lelki eredetű betegségekkel. A WHO 2017-es tanulmányából kiderül, hogy 2015-ben a depresszióval küzdő emberek száma meghaladta a 300 milliót. Ez a tíz évvel korábbi eredményekhez képest 18,4%-os növekedést jelent. A depresszió mára világméretű problémává vált, annak ellenére, hogy a nyugati típusú orvoslás mellett sok esetben alternatív gyógymódok segítségével is eredményesen kezelhető lenne.
Több ezeréves tudás nyomában
Az ausztrál őslakosok a depresszió kezelésére tradicionális módszereket alkalmaznak, nem mellesleg ők rendelkeznek a Föld egyik legrégebbi, ma is élő kultúrájával. Nagyjából 60 ezer éve tanulmányozzák az ökológiai folyamatokat. Ez a tudás nem csupán a túlélésük záloga, hanem fizikai, mentális és spirituális jólétükhöz is hozzájárul azáltal, hogy szoros kapcsolatot tartanak fenn minden élő és élettelen dologgal. Nyugat-Ausztrália festői vidékén minden adott, ami a tradicionális gyógyításhoz szükséges: lélegzetelállító környezet, amely ráadásul a világ egyik leggazdagabb növényvilágának ad otthont. Megközelítőleg 1500 különböző növényfaj él ezen a területen, akad olyan is, amely a világon sehol máshol nem található meg. Az őshonos növények közül több gyógyhatással is rendelkezik, a térség valódi kincsesbánya azoknak, akik tudják, mit kezdjenek velük. Ilyen például Joey Williams is. Az ötvenes éveinek végén járó férfi nagy tekintélynek örvend. Fontos pozíció az övé: ő a mubarrn, a gyógyító, aki nem csak ahhoz ért, hogy a növények pozitív hatásaival gyógyítsa a közösségben élőket. A férfi egy sajátos szertartást is kifejlesztett, amely során egy folyó gyógyító energiáit használja, hogy harmóniát teremtsen test és lélek között. Az említett folyó, a Kwoorabup, ami egy kisváros, Denmark közelében helyezkedik el Nyugat-Ausztrália fővárosától, Perth-től 360 kilométerre, a térség évezredek óta ősi szertartások helyszíne. Nevét a helyi őslakosok, a noongarok adták, és erősen mitikus töltettel bír.
Test és lélek egysége
Joey Williams szertartása közben nem lehet kapkodni, sietni, hiszen az a lényeg, hogy az ember a természettel közeli kapcsolatba kerüljön. Éppen ezért a ceremóniát megelőző napon Williams egy nemzeti parkban segít az alanynak ráhangolódni a másnapi eseményekre. Itt a természet minden apró darabjának története van: a legkisebb fűszáltól kezdve a legmagasabb hegycsúcsig. Ezt követően a szertartás az „erő földjén” folytatódik. Wickelenup agyagmedre olyan, mintha egy óriási vörös és sárga festékes doboz hullott volna le az égből, és az színezte volna ki a területet. Williams itt védelmet és áldást kér, és agyagból egy sárgásbarna jelet fest a résztvevő kezére, amely a földdel való kapcsolat fontosságát jelképezi. Utána következik a ceremónia legfontosabb, befejező része: a gyógyító a víz rezgésein keresztül, egy apró kő segítségével megteremti a fizikai, mentális és lelki síkok egyensúlyát az egyén testében.
Belső béke ausztrál módra
Függetlenül attól, hogy a gyógyítók valóban rendelkeznek-e valamilyen természetfeletti képességgel, van valami, amit évezredek óta birtokolnak és tökéletesítenek: ez pedig a hallgatás művészete. Úgy tartják, hogy a dadirri – ahogy az ő nyelvükön nevezik – egy olyan ajándék, amivel ma már csak a bennszülöttek rendelkeznek. Ez a belső, mély hallgatás, a csend tudatossága az anyafölddel való kapcsolódás egy formája. Ennek a spirituális gyakorlatnak a segítségével ismerték meg az őslakosok a természet törvényeinek, az évszakok változásainak szabályszerűségeit. S pontosan ugyanezt a technikát alkalmazták a lelki gyászmunka során is, ha veszteség érte őket. Mára sajnos sok ősi, bennszülött bölcsesség feledésbe merült, de a közösség „vénjei” ma is nagy erőkkel küzdenek azért, hogy fenntartsák, ami a kultúrájukból fennmaradt. Amikor a brit telepesek első flottája 1788-ban Ausztráliába érkezett, a bennszülött népesség megközelítőleg 750 ezer főt számlált. Mindössze tíz év kellett ahhoz, hogy az európai gyarmatosítókkal folytatott összecsapások és a térségben korábban ismeretlen betegségek 90%-os népességcsökkenést eredményezzenek. Ma a bennszülöttek a lakosság mindössze 3,3%-át teszik ki. Ennek a traumának a hatása mindmáig érezhető: a családok szétválasztása, és a tradicionális környezetükből való kiemelésük nehezíti a kulturális ismeretek átadását.
Hogy fenntartsuk az élet körforgását…
Miért is lenne fontos, hogy az őslakosok tovább tudják örökíteni mindazt, ami a kultúrájukból fennmaradt? A nyugati orvoslás egy jól működő gépezetként tekint a testre, ezzel szemben a tradicionális gyógyítók úgy tartják, mindenkinek van szelleme, avagy lelke, és ez szoros kölcsönhatásban áll a testtel és az érzelmekkel. Pontosan ezért, az őslakosok gyógyító rituáléja sokkal bensőségesebb annál, mint amit a modern kor embere kórházi körülmények között tapasztal. Noha a tradicionális bennszülött módszereket még nem ismerik el Ausztráliában alternatív gyógymódként – főképp a spirituális gyakorlatok szabályozatlansága, és a gyógynövények ellenőrzésének korlátai miatt – 2009 óta a gyógyítók mintegy kiegészítő kezeléseket nyújthatnak a betegeknek. 2012-ben létrejött Ausztrália első őslakos gyógyítókat foglalkoztató szervezete is. Az eredmények pedig rendkívül biztatóak: akad olyan páciens, aki egy tradicionális masszázstechnikának köszönhetően csökkenteni tudta a korábbi antidepresszáns gyógyszeradagját. Azonban nem csupán bennszülöttek veszik igénybe a gyógyítók segítségét, az ausztrálok többsége egyre nyitottabban fogadja ezeket a technikákat.
Másrészt pedig, és ezt már csak halkan, mintegy személyes lábjegyzetkén illesztem be a mondandóm végére: ha nem harcolunk a feledés ellen, a világ sokszínűségének része, egy darabja válik semmisé. Ahhoz pedig, hogy a világ sokféleségét megőrizve alkossunk egészet, kellenek az ilyen apró színfoltok, mint egy pici közösség Nyugat-Ausztrália déli részén.
(bbc.com)
Nyitókép: swissmediavision/E+/GettyImages
