Bizony, a hozzáértők szerint egy olyan alapvető dolgot is el lehet szúrni, mint az arctisztítás. Szóval lássuk, hogyan kell helyesen arcot mosni, mire figyelj oda te is mindenképp.
Gyerekkorunkban hányszor megkapjuk (legalábbis én megkaptam párszor), hogy mossunk arcot rendesen, mert amit művelünk, az nem a helyes arcmosás, sőt, a közelében sincs. Emlékszem, én már akkor is azon morfondíroztam, hogy de hát miért… nem magától értetődő, hogy az arcmosás az, hogy bevizezzük az arcunkat, aztán letöröljük? Persze, később, a húszas-harmincas éveinkben már látszik, hogy nagyon nem. Akkor ugyanis új dimenzióba lép az arctisztítás és -ápolás, a bőrtípusunknak megfelelő kencékkel is kiegészülve, és arcápolási rutinunkként kezdjük emlegetni. De ha maradunk magánál az arcmosásnál, a szakemberek szerint van egy gyakori hiba, amit nagyon sokan elkövetünk, és ami miatt tulajdonképpen rosszul mosunk arcot. Ez pedig nem más, mint az, hogy a hajunk nem lesz nedves a végén.
Ne aggódj, ez nem azt jelenti, hogy be kellene ugranod a zuhany alá, vagy az egész fejedet a mosdókagylóba kéne mártanod. Hadd magyarázzam el, mit értenek a szakemberek a bölcs szavak alatt.
Helyes arcmosás: hol és miért legyen nedves a hajad?
A hozzáértők természetesen nem az összes hajszáladra gondolnak, csak arra, hogy a hajvonaladnál lévő babahajak legyenek nedvesek, amikor arcot mosol. „A hajvonal előtti kis bőrcsíkot gyakran kihagyjuk a tisztítás során” – mondja Katie Sobelman bio-esztétikus és bőrápolási oktató. Miért érdemes ennek a területnek a tisztítására jobban odafigyelni? Nos, mert a tisztítás hiánya pattanásokhoz vezethet bárhol, ahol pórusaink vannak, beleértve a hajszálakat is. Az izzadság, a smink és a fejbőrről származó olajok felhalmozódhatnak ezen a területen, ha nem tisztítjuk meg megfelelően. Ha pedig szárazsampont, zselét vagy más hajápoló termékeket is használsz ezen a területen, akkor még jobban oda kell figyelned, illetve ha hajpántot is szoktál viselni (amit ne felejts el rendszeresen kimosni).
Így lesz ragyogó a bőröd! Ezek a helyes arctisztítás lépései
A hajvonalnál nem kell speciális termékeket használnod, egyszerűen csak ne felejtsd el megtisztítani, ahogy az arcod többi részét. Ha a vizes alapú arclemosó előtt olajos terméket használsz, próbáld meg ezt a hajtöveknél is bedolgozni. Ez segít feloldani a sminket és a felgyülemlett szennyeződéseket. Az alapos öblítés pedig a hajvonalnál is kötelező!
Lényegében a nedves babahaj a homlokod felett, a halántékodnál és a füled mellett szuper jele annak, hogy alaposan megtisztítottad a gyakran figyelmen kívül hagyott területeket is. Persze, a szakemberek is elismerik, hogy a dolog mindig könnyebb lehet, ha zuhany alatt mosod meg az arcodat, de ez egy jó ökölszabály a mosdókagylónál való tisztálkodás során is. Öblítés után pedig törölgesd szárazra az arcod egy tiszta törölközővel, és itt se feledkezz el a hajvonaladról. Így nemcsak megszáradnak a babahajszálak, de a maradék szennyeződést vagy sminket is ügyesen eltávolíthatod.
Forrás: Mindbodygreen.com
Nyitókép: fizkes/GettyImage
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Idén ősszel is hódít a glass skin: ezeket a trükköket dobd be a tükörsima arcbőrért
- El a kezekkel! Érintés nélkül léphet szintet az arcápolási rutinod!
- Így néz ki egy profi sminkes 6 lépéses szépségápolási rutinja