Ha nyár, akkor: lenvászon ruhák

Az alapanyag, amely nélkül egy nyarat sem tudunk elképzelni: a szuperkönnyű és kényelmes lenvászon ruhákra még a legnagyobb kánikulában is számíthatsz.

A divat terén vannak olyan örökzöldek, amelyektől sosem kell – és nem is szeretnénk – elbúcsúzni. Ilyenek például a lenvászonból készült ruhák és kiegészítők. Ezeket minden évben szívesen viseljük a legnagyobb kánikulában is, hiszen a vékony textil természetesen lélegzik, azaz jól szellőzik. Emellett a növény termesztése kevesebb öntözést, permetezést és energiát igényel, mint a gyapot, így ‚‚zöldebb’’ választás a pamutnál. De, hogy még egy szuper tulajdonságát említsük: a lenből készült ruhák élettartama kifejezetten hosszú, ráadásul idővel még lágyabbá és simábbá válik a tapintásuk.

Mire vársz? Halászd elő a lenvászon ruháidat a gardrób mélyéről (amennyiben ezt még nem tetted meg) vagy szerezz be egy-két új darabot. Igaz, az elkövetkező napokban még távol marad az igazi kánikula, de nem árt, ha bekészíted a könnyű nyári gönceidet is. Addig pedig még arra is van időd, hogy néhány új darabbal lepd meg magad. Mutatjuk, mi melyik lenvászon termékekre csapnánk le, hátha te is megtalálod köztük az új kedvenced:

1-2. Rövid ujjú cropped blézer + sort, Bershka 8995 Ft és 6995 Ft

Ha a praktikus és jól kombinálható ruhák rajongója vagy, válassz egy szuper kockás szettet. Egy egyszerű pólóval, illetve sportcipővel vagy szandállal kiegészítve napközben kényelmesen járhatod benne a várost. Az esti koktélozgatáshoz pedig magassarkút is választhatsz hozzá. Ráadásul a két darab külön-külön is jól mutat, így még több szettet állíthatsz össze belőlük.

3. Zsebes lenvászon ing, Zara 6995 Ft

A lenvászon anyagról először a könnyű nyári ruhák és a lenge ingek jutnak az eszünkbe – ezek mindig jól jönnek a forró napokon. Mivel fehér és bézs színből már biztosan jól felszerelkeztél az évek alatt, ezért érdemes néhány új árnyalattal kibővíteni a palettát. Egy khaki zöld, egy világoskék vagy valamilyen pasztell árnyalattal nem lőhetsz mellé.

4. Ujjatlan top, COS 9860 Ft

A kapszulagardrób kialakításának egy fontos szabálya van: a szekrényedben azok a ruhák legyenek többségben, amelyeket könnyen kombinálhatsz más termékekkel, így minden outfitben hasznukat veheted. Ehhez nem az aktuális trendek között kell kutatnod, hanem egyszerű, örökzöld darabokat érdemes keresned, amelyek magas minőséget képviselnek. A COS bézs színű, ujjatlan topja is könnyen a gardróbod kulcsdarabjává válhat.

5. Culotte nadrág, COS 26 860 Ft

A culotte nadrág egyszerre sportos és az elegáns. A bő, A-vonalban szélesedő szárak egy kis optikai illúzióval csapják be a szemet: messziről a nadrág egy szoknyára emlékeztet, amelyet egy csinos cipővel és blúzzal a munkahelyeden, vagy akár randevún is viselhetsz. A hétköznapokon is ugyanilyen jól megállja a helyét: a sportcipő + póló páros és a mule papucs + lenge ing kombó is tökéletesen passzol hozzá. Már csak néhány visszafogott kiegészítő hiányzik, és minden szem rád szegeződik majd.

6. Rojtozott kendő, Mango 6595 Ft

Fejkendőként, könnyű sálként vagy a strandon a derekad köré tekerve – sosem árt, ha kéznél van egy vékony lenvászon textil.

7. Bermuda nadrág, Massimo Dutti 18 995 Ft

A Massimo Dutti magasított derekú bermuda nadrágját nem a megszokott kockás minta díszíti, de a különleges megoldás nem olyan karakteres, hogy ne válhasson időtálló alapdarabbá.

8. Széles karimájú kalap, COS 15 300 Ft

Nyáron a különböző fazonú és mintájú kalapok veszik át az uralmat a kiegészítők között. Egy könnyű kalap megvéd a nap sugaraitól és emellett még az öltözékedet is izgalmassá teheti. Az egyszerű szalmakalapok, a színes, játékos változatok és a bucket hat stílus továbbra is trendi kiegészítői lehetnek egy-egy outfitednek.

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: