Hajlékony és kecses testre vágysz? Az aerial légtornával könnyedén elérheted

Királynőként homorítani a levegőben egy karikán elég menő dolog, az aerial tornával azonban feszes popsit, gyönyörűen definiált karokat és törzset is könnyedén varázsolhatsz magadnak. Kipróbáltuk, és működik!

Életem nagy álmát valósítottam meg, amikor lemerészkedtem egy aerial hoop, lyra vagy közérthetőbb néven karika órára. A légtorna mint műfaj kimaradt eddig az életemből, így érthető izgalommal vágtam neki a napnak. Azt sejtettem, hogy a kecses, légies mozdulatok mögött iszonyatos összeszedettség és erőnlét lakozik, de így is voltak olyan váratlan dolgok, amikre nem számítottam.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Aerial Hoop Tricks (@aerialhooptricks) által megosztott bejegyzés

Marika, hogy tetszik a karika?

Szerencsémre aznap, amikor kipróbáltam az órát, még volt három másik teljesen kezdő lány is, így jókat vidultunk egymás szerencsétlenkedésén. Bár mindannyian elrettenve sandítottunk a terem sarkában álló létrákra, és azonnal a karikánkba kapaszkodtunk, a torna komoly talajon végzett bemelegítéssel indult. Amellyel alaposan kilazítottuk a csípőnket, térdünket, hátunkat és kezünket. Amíg ez meg nem történt a kedves, de kellőképpen határozott edző senkit nem engedett a tornaszer közelébe. Ezután lekerültek a földre a biztonságot jelentő matracok és megtanultuk, hogyan kell egyáltalán biztonsággal feljutni a karikára. Nem gondoltam volna, de már csupán az, hogy a karod rövidebb, mint a lábad is nagy kihívást jelent akkor, amikor alulról csüngve kell a lábat áttenned a karjaid között, hogy egyáltalán fel tudj ülni a karikára. Ebben a pózban mindannyian úgy néztünk ki, mint a másnapos cserebogarak. Szerencsére ez a helyzet csak addig tartott, amíg meg nem tanultuk, hogyan kell a kezeinkkel egyre feljebb és feljebb kapaszkodva hozni magunkat.

Bezzeg fent a karikán ülve már mindenki teljes királynői pompájában tündökölt.

Lelkiekben mindannyian letekintettünk a lábunk előtt tapsoló tömegre, miközben szemünk sarkából a tükörben ellenőrizhettük kéz és lábtartásunkat, és persze képzeletbeli koronánkat. A hevederről lelógó, zömében fémből készült karikán volt valamiféle leukoplaszthoz hasonlatos bevonat, de így is elég keménynek bizonyult. Bár a teremben adnak magnéziumport, amivel beporozhatid a tenyeredet, ez az én kis finom, laptophoz szokott kacsóimnak édeskevés volt. A kezem az óra után úgy nézett ki, mintha én lennék az elveszett frigyláda gonosz fosztogatója. Így, aki úgy dönt, hogy kipróbálja a karikát, fogadja el a tanácsomat, és először szerezzen be egy edzőkesztyűt. Higyjétek el, ezt utólag nagyon meg fogjátok köszönni nekem.

Szerényen, mint egy ibolya

Én leggingsben és pólóban érkeztem az egyébként kis létszámos órára, ami teljesen megfelelő outfit, csak egy nagyon profi lány volt rövidnadrágban, de ő is viselt a kar és térdhajlatokban védőfelszerelést. Egy Lara Croft kinézetű balettozó lány a melletted lévő karikán akár rosszul is érinthetett volna, de meglepő módon inkább mindenkit inspirált, hiszen akkor már tudtuk, hogy elképesztő kecsessége és az elegáns mozdulatok mögött milyen elképesztő befektetett energia áll. A karizmaimat kissé meglepte a a sok felkapaszkodás és csüngés, de mivel a szívem rejtekén gyermekkoromban a cirkuszban elraktározódott bennem egy kép a fehér dresszében angyalként röpködő légtornásznőről, úgy voltam vele, egy kis tejsavhiány miatt nem fogok meghátrálni.

Sajnos, nagy igyekezetemben, hogy ne kelljen arccal tompítsak a kék matracon, annyira szorítottam a karikát, hogy a térdhajlatom is belilult a gyakorlatoktól. Úgyhogy a következő alkalomra beszerzem a LaraCroft védőfelszerelést is, bár én a tornaruhámra fogom húzni. Az edzők azt mondják, idővel a hólyagok és a véraláfutások is megszűnnek, vagyis simán hozzászokik a tested a terheléshez. A hajlékonyságot és némi erőnlétet igénylő gyakorlatok, jó edző segítségével egyébként hamar elsajátíthatók. Nem kell cirkuszi akrobatának lenni ahhoz, hogy belevágj. A gyors sikerélmény rendkívüli önbizalmat ad, így ez a sport egyszerre segít nőiességed megélésében, a hajlékonyság és a koordináció összehangolásában. A teremben még volt pole vagyis rúdtánc és tissue, vagyis silk is, ami egy hosszú, lelógó selyemanyag, amin közben le-fel csavarogtak a légtornászfiúk. Úgyhogy szerintem a közeljövőben biztosan veszek még néhány karikaórát, csak hogy javuljon a technikám.

Nyitókép: Pornpimon Rodchua/GettyImages 

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: