A gyereknevelés az egyik legnehezebb feladat, amit az ember élete során kaphat. Felváltva érezhetjük magunkat egyszer szakértőnek, máskor zöldfülűnek. A szülői elvek viszont három nevelési stílusba sorolhatók, amik más-más hatással vannak a gyerekre.
A családi kapcsolatok, ezen belül főként a szülő-gyermek kapcsolat a személyiségfejlődés több területére is kitüntetett hatást gyakorol. Mint elsődleges szocializációs közeg, a család olyan érzelmekkel gazdagítja a gyermek lelki világát, ami a későbbiekben segítségére lehet az életben való helytállásban. Itt tapasztalják meg először a kisgyermekek a szeretet, a támogatás biztonságot nyújtó erejét. Az érett kapcsolatokra képes személyiség csakis olyan családokban fejlődhet ki, ahol a gyermek alapvető pszichológiai igényeit a szülők képesek kielégíteni. A gyereknevelés azonban rengeteg útvesztőt rejt magában, hiszen tömérdek, sokszor egymásnak is ellentmondó, információ halmozza el a szülőket, és még ha a legjobb szándék is vezérel minket, valószínűleg fogunk hibákat elkövetni. Ami teljesen rendben van. Nem az a lényeg, hogy mindig tökéletesen csináljuk, a gyerek soha ne lásson kiborulva minket, vagy egy hangos szó se hagyja el a szánkat, hanem sokkal inkább az, hogy ismerjük fel a saját nevelési stílusunkat és annak következményeit a gyerekre.
Megválaszthatom, hogy milyen szülő leszek?
Nehéz kérdés, hogy van-e egyáltalán ráhatásunk a saját szülői stílusunkra. Természetesen sok szempontból van, hiszen tudatosan dönthetünk egyik vagy másik módszer mellett. Csakhogy ezenfelül rengeteg belső mintát is továbbviszünk, amik észrevétlenül bekúsznak a saját gyerekünkhöz való viszonyulásunkba. Mi felnőttek, szülővé válásunk során számos tényező összjátéka nyomán alakítunk ki egy-egy nevelői stílust. Ez függ egyrészt a szülő, másrészt a fejlődő gyermek személyiségétől is. Emellett pedig a saját szüleinktől átvett mintától, életkortól, nemtől, életkörülményektől, temperamentumunktól, sőt még az iskolázottságtól is. Az is előfordul, hogy egy tudatosnak hitt döntés, mint amilyen az „én mindent máshogy fogok csinálni, mint az anyám” valójában csak egy dacos ellenállás, ami ugyanúgy tévútra vezethet, mintha hátradőlve vinnénk tovább ugyanazokat a jó és rossz szülői attitűdöket, amiket mi is kaptunk gyerekként. A következő három szülői nevelői típust Diana Baumrind pszichológus alkotta meg.
Három szülői nevelési stílus: rád melyik igaz?
1. Tekintélyelvű nevelői stílus
Az egyik ilyen stílus az autoritariánus. A tekintélyelvű szülők nagyon szigorúak. Sok esetben visszaélnek felsőbbrendűségükkel és megkövetelik a szabályok mindenkori betartását. Egyirányú, parancsoló kommunikáció van a gyerek felé. A legfontosabb jellemzője ennek a típusnak, hogy az engedelmesség fontosabb a szülő számára, mint maga a kapcsolat. Ez egy hideg, az érzelmeket nem megfelelően kifejező bánásmód, ami a gyerekekben sokszor elfojtott agresszióhoz vezet. Az ilyen szülők magukat következetesnek és erős kezűnek ítélik meg, és gyakran kifejezik, mekkora áldozatokkal jár, hogy náluk ilyen szófogadó a gyerek. A túlbüntetés, és hideg-korlátozó légkör bűntudatot, érzelmi zavart kelt és lerombolja a gyerek önbizalmát.
2. Megkívánó nevelői stílus
Az autoritatív szülő elvárásait a gyermek életkorához igazítja, a szabályok betartását elvárja, de szükségességét meg is magyarázza. A szabályok ugyanakkor nem merevek, rugalmasan alakíthatók. A gyereket nem kezeli kis felnőttként, hanem gyermekközpontú nézet szerint elfogadja, hogy szeretetteljes gondoskodásra, de keretekre is szükség van a harmonikus működéshez. Kétoldalú, értő kommunikáció jellemzi. A realitás talaján vannak az elvárások, amikre a gyerek képes és szívesen is teljesít. Egészséges önértékelésre és önállóságra tesznek szert a kicsik, és koruknak megfelelően tudnak mérlegelni és döntéseket hozni. A megkívánó stílus önálló stabil értékrendet alakít ki. A gyerekek tudják, hogy nem ők a főnökök, nyugodtan belehelyezkedhetnek a szülők megtartó erejébe, és szeretetre méltónak érzik magukat.
3. Engedékeny nevelői stílus
A permisszív (engedékeny) szülő ráhagy mindent a gyerekre, nincsen kontroll és felállított szabályok sem. Az ilyen szülőket gyakran annyira lekötik a saját gondjaik, hogy nem marad se idő, se energia a gyerek igényeire, így az érzelmi szükségletek se lesznek kielégítve. Minden rá van hagyva a gyerekre, a szabadság túl nagyfokú, azt tehet, amihez csak kedve szottyan. A hideg-engedékeny bánásmód a legrosszabb az önértékelés szempontjából, a gyerek láthatatlannak érezheti magát és túl korán túl nagy felelősség kerülhet a vállára. Később befolyásolhatóvá válik, vonzza azokat, akik kihasználják és a szétesett keretek miatt a társadalom peremére kerül. Serdülőkorban valószínűleg rossz társaságba keveredik majd, és sorozatos balhék kísérik az útját.
Belsővé tett szülői kép
Azonban nemcsak a nevelői stílus típusa meghatározó a szülő-gyermek kapcsolatokban, hanem az is, hogy ezt hogyan és milyennek érzékelik a felek. Kutatások bizonyítják, hogy a gyermek személyiségfejlődésére nem az hat elsősorban, hogy a szülő milyen pozitív vagy negatív tulajdonságokkal rendelkezik, hanem hogy a gyerekben ez hogyan csapódik le, azaz milyen belsővé tett szülői kép él a fejében. A szülő és gyermek ugyanazt a kapcsolatot láthatja két teljesen különböző módon.
Nyitókép: Vera Livchak/ Getty Images
