Harry Styles sebezhetőnek érezte magát a My Policeman erotikus jeleneteinek forgatása közben

A One direction egykori énekese fejest ugrott a mélyvízbe, mert a My Policeman és a Nincs baj, drágám szexjelenetei előtt, még csak nem is csókolózott kamerák előtt.

Idén két filmben is láthatjuk Harry Stylest, aki a My Policeman-ban, és a Nincs baj, drágámban egyaránt komoly feladatra szánta el magát. Mindkét filmben volt néhány szexjelenete, ami bevallása szerint kihívás elé állította. A My Policeman című dráma Bethan Roberts 2012-es azonos című regényén alapszik, a történet pedig arról szól, hogy Tom, akit Styles alakít beleszeret egy férfiba, miközben van egy felesége. A szereplőknek az 1950-es évek Amerikájában kell szembenézniük a melegség, de elsősorban az érzelmeik felvállalásával. 

Eleinte nem érezte magát komfortosan

Styles korábban még csak nem is csókolózott kamerák előtt, ezért azt mondta, hogy izgult a szexjelenetek forgatása közben. A színész, énekes tavasszal a Capital Breakfast című műsorban azt mondta, hogy az ilyen jelenetek forgatásakor szerinte sok múlik azon, hogy kivel dolgozik, és milyenek a körülmények. Nagyon szerencsés voltam, mert komoly bizalmi kapcsolatom volt azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgoztam. Mindent megbeszéltünk, bíztunk egymásban a színészekkel, és bármikor tarthattunk szünetet”

Az emberek csak a szexjelenetekre kíváncsiak?

Styles bevallotta, hogy a forgatás alatt sebezhetőnek érezte magát. Olyan érzésem volt, mintha kiadnám önmagam”. Míg a Nincs baj, drágámban nem volt meztelen, a My Policeman forgatása közben teljesen levetkőzött, bár ez a jelenet végül nem került bele a filmbe. A szeptemberben debütáló Nincs baj, drágámban Florance Pugh alakítja Styles feleségét, aki arra panaszkodott, hogy az emberek többsége csak a szexjeleneteikre összpontosít a filmben. Nyilvánvalóan, ha a világ leghíresebb popsztárját egy ilyen jelentben látják, az nagy szenzáció, de szeretném, ha az emberek figyelme nem csak erre redukálódna. Ez a film több ennél, és persze azok is akik a filmben dolgoztak” – mondta Pugh.

Styles megpróbálta magát a szereplők helyébe képzelni

A My Policeman kapcsán Styles a Rolling Stone-nak adott interjújában azt mondta, hogy szerinte az emberek úgy gondolnak a melegszexre, mint valamiféle bűnre, amiből hiányzik az intimitás. Elképzelem, hogy mit érezhetnek majd azok, akik éltek az ötvenes években, és hasonló szituációban voltak”. A rendező, Michael Grandage is arra törekedett, hogy gyengéd és érzékeny szeretkezést lássanak a nézők. David Dawson, aki Styles meleg szerelmét alakítja a filmben azt mondta, hogy a munka során minden korábbi véleményét és elképzelését félre kellett tennie a zenészről. Harry és én megígértük egymásnak, hogy közben mindvégig odafigyelünk egymásra, hogy mindketten kényelmesen érezhessük magunkat. Nem tudom hangsúlyozni az intimitáskoordinátor fontosságát, aki sokat segített nekünk, hogy komfortosan érezzük magunkat a díszletben. Az ilyen jelenetek persze nem könnyűek, de óriási szabadságot nyerhetsz vele, persze csak akkor, ha tiszteletben tartjuk egymást” – magyarázta Dawson. 

Forrás: Popsugar, PEOPLE, Harpersbazaar, The Sun
Nyitókép: John Phillips / Stringer/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk: