A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a kerek évfordulókat, az ezüst- és arany lakodalmat ünnepelhetjük meg méltó módon, hanem az első évtől kezdve saját névvel és hagyománnyal rendelkeznek az évfordulók.
Soha nem felejtem el a napot, amikor egy forró nyári délutánon, hegedűszó kíséretében odasétáltam az oltárhoz a könnyeit visszafojtani alig tudó férjem mellé. De ezzel bizonyára sokan vagyunk így. Habár nekünk még csak a második évfordulónkra kerül sor, ünneplésben az együtt töltött 9 évünk során volt bőven részünk. Igen, mi az a giccsesen nyálas pár vagyunk, akik még a hónapfordulókat is bőszen ünneplik. Na, de visszatérve a házassági évfordulókra, úgy gondolom, hogy ez az egyik legbensőségesebb ünnep egy pár számára. Ez a nap kitűnik a hétköznapokból és emlékeztet arra, hogy mennyire szeretjük egymást és milyen hosszú út áll mögöttünk. A népi hagyomány szerint minden együtt töltött évet egy anyag szimbolizál, ami a kapcsolat mélységére utal. Most összegyűjtöttük mindet egy csokorba.
Házassági évfordulók az első évtől a hetvennegyedikig
- év: Papírlakodalom − A papír jelzi a friss házasság sérülékenységét.
- év: Pamutlakodalom – A kapcsolat még üres és fehér, ilyenkor kell megtölteni tartalommal.
- év: Bőrlakodalom – Ekkora érik be a házasság. A bőr, ahogyan a házasság is, csak rengeteg munkával válik finommá és különlegessé.
- év: Viráglakodalom – A kapcsolat szép és virágzó. Ajándékba egy szép virágcsokor adható.
- év: Falakodalom – Fából készült tárggyal ajándékozza meg egymást a pár, a kitartás jelképeként.
- év: Cukorlakodalom – Édes az együtt töltött idő.
- év: Rézlakodalom – A kapcsolat erősödik. A réz tartósságra és időtállóságra utal.
- év: Gumilakodalom
- év: Fűzfalakodalom
- év: Rózsalakodalom – A házasság teljes pompájában virágzik. A rózsa a szerelem jelképe, ilyenkor a férfi rózsacsokorral ajándékozza meg feleségét.
- év: Acéllakodalom
- év: Petrezselyemlakodalom – A megújulás ideje. A hagyomány szerint nem árt ilyenkor a kapcsolatot kissé megfűszerezni.
- év: Csipkelakodalom
- év: Elefántcsont-lakodalom
- év: Kristálylakodalom – Eddigre már a pár összecsiszolódik és a kapcsolat is kikristályosodik.
- év: Madártoll-lakodalom
- év: Selyemlakodalom
- év: Szaténlakodalom
- év: Paszománylakodalom
- év: Porcelánlakodalom – A házasság kiállta az idő próbáját, de ebben az időszakban rendkívül törékeny, akár a porcelán.
- év: Nylonlakodalom
- év: Jutalakodalom
- év: Kenderlakodalom
- év: Bársonylakodalom
- év: Ezüstlakodalom – Ezüst gyűrűt szokás adni egymásnak. Az ezüst a tisztaságot és fiatalságot jelképezi.
- év: Parafalakodalom
- év: Balsafalakodalom
- év: Farostlakodalom
- év: Furnérlakodalom
- év: Gyöngylakodalom− A gyöngy a tisztaság és belülről fakadó szépség jelképe. Ilyenkor gyöngysorral kedveskednek az urak.
- év: Mahagónilakodalom
- év: Gránitlakodalom
- év: Gneiszlakodalom
- év: Palalakodalom
- Vászonlakodalom – A vászon tartós és időtálló, a kapcsolat szilárd alapokon nyugszik.
- év: Márványlakodalom
- év Téglalakodalom
- év: Cementlakodalom
- év: Grafitlakodalom
- év: Rubinlakodalom – A rubin a szerelem és szenvedély jelképe. Ideje feléleszteni a tüzet!
- év: Kerámialakodalom
- év: Sárgarézlakodalom
- év: Lemezlakodalom
- év: Nikkellakodalom
- év: Zafírlakodalom – A zafír a hűség és bölcsesség szimbóluma.
- év: Ólomlakodalom
- év: Higanylakodalom
- év: Cinklakodalom
- év: Alumíniumlakodalom
- év: Aranylakodalom – Ilyenkor a pár megújítja fogadalmát és aranygyűrűvel ajándékozza meg egymást. A régiek aranykoronát viseltek ezen a jeles napon.
- év: Krómlakodalom
- év: Bronzlakodalom
- év: Vörösrézlakodalom
- év: Platinalakodalom
- év: Smaragdlakodalom
- év: Volframlakodalom
- év: Mangánlakodalom
- év: Borostyánlakodalom
- év: Akvamarinlakodalom
- év: Gyémántlakodalom − A gyémánt az időtlen érték, a tartósság, az örökkévalóság és a szeretet szimbóluma.
- év: Üveglakodalom
- év: Topázlakodalom
- év: Jádelakodalom
- év: Zománclakodalom
- év: Vaslakodalom – A vas az erős akaratot és kitartást szimbolizálja.
- év: Uránlakodalom
- év: Opállakodalom
- év: Gránátlakodalom
- év: Briliánslakodalom
- év: Kegyelmi lakodalom – 70 év házasság már valódi kegyelem, ezt már nem sokan érhetik meg. De aki igen, az valóban szerencsésnek érezheti magát.
- év: Koronaékszer lakodalom
- év: Platinalakodalom
- év: Holdfénylakodalom
- év: Lencselakodalom
Nyitókép: Lisa Schaetzle/ Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Ezek a legviccesebb esküvői fogadalmak
- 50 komoly kérdés, amit vegyetek sorra még az esküvő előtt!
- 77. házassági évfordulójuk kapcsán készülhetett el egy idős pár első esküvői fotója