A Mérlegbe lépve karmikus egyesülések, végzetes vonzalmak és mágneses szerelmek emésztenek majd fel minket, amelyek közt a hét vége felé már az igazi ősz szépségeire is rácsodálkozhatunk.
Szeptember 22-én az őszi napéjegyenlőséggel elkezdődött a Mérleg időszaka. Ez többek közt azt jelenti, hogy itt az idő nagyobb figyelmet fordítani kapcsolatainkra, céljainkra, közösségeinkre és rejtett birodalmainkra. Különösen jelentős időszak következik az egyesülés, az elköteleződés és a partnerség szempontjából. Az sem mellékes infó, hogy szeptember 22. és október 17. között a Vénusz (a szerelem és a szépség bolygója) a Skorpióba lép, így az elkövetkező hetekben hatalmas szenvedélyt és intenzitást élhetünk meg a kapcsolatainkban. Hogy mit vetít ebből előre a heti horoszkóp? Hát, könnyen lehet, hogy érzelmeid a tetőfokára hágnak, különösen, ha szerelmi érdekekről és szenvedélyekről van szó. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem érzel semmit, ám a csillagállásokat tekintve nagyon nem ez lesz a jellemző. Inkább karmikus egyesülések, végzetes vonzalmak és mágneses szerelmek emésztenek majd fel minket, amelyek közt a hét vége felé már az igazi ősz szépségeire is rácsodálkozhatunk.
KOS
Az előtted álló hetekben vágyat érezhetsz arra, hogy testben és lélekben egybeolvadj valakivel. Szingliként vigyázz, ne bonyolódj bele egy mindent felemésztő szerelembe… ezzel most nagyon könnyen megégetheted magad. Futó vagy alkalmi kapcsolatok? Hát, most ezek sem lesznek annyira vonzóak számodra. Marad a lehetőség, hogy tartsd nyitva a szemed, és ha valaki megtetszik, próbáld tudtára adni, hogy benne lennél a közös építkezésben. Meg persze, aztán másban is. Párapcsolatban élőként még erősebben fogod érezni a bolygómozgások adta energiákat, mert felfokozódik a képességed, hogy nagy tüzet tudsz kelteni a kapcsolatodban. A pároddal végre újra lángolhattok egymás iránt, amibe az új dolgok megtapasztalásának vágya és némi kísérletezési kedv is vegyülhet. Ideje, hogy szenvedélyes, erotikus éned ledobja láncait, és bemutatkozzon a párodnak, újra és újra.
BIKA
Ha a kapcsolatokról van szó, kedves Bika, most aztán igazán erős vágyat érzel arra, hogy a lehető legnagyobb mélységig építsd őket. A párkapcsolataid mindent vagy semmit alapúvá, vagy egyenesen birtoklóvá válhatnak. Bejön, ha valaki a trófeájának tekint, vagy te érzed minden eddiginél erősebben a birtoklási vágyat? És ez még csak a kezdet: ez az energia az elkövetkező hetekben tovább nő majd, akár összeköltözést, eljegyzést vagy házasságot is hozhat. Egyedülállóként szeptember végén olyanokba futhatsz bele, akik hozzád hasonlóan hosszú távú elköteleződésre vágynak – ha ez a helyzet, mutasd fel te is a lapjaidat, és vállald a kockázatot! A csillagok azt súgják, hogy érdemes.
IKREK
Most és az elkövetkező hetekben fokozott figyelmet fordíthatsz a munka és a magánélet egyensúlyára. Rájössz, hogy képes vagy nagyobb projekteket is elvállalni, amelyekkel elnyerheted a főnökeid vagy az ügyfeleid elismerését. Azt is észreveheted, hogy minden munkahelyi kapcsolatod gördülékenyebben működik a szokásosnál. Ha szeretnéd építeni a vállalkozásodat vagy lenyűgözni a munkatársaidat, erre kedvező időszakot jeleznek a csillagok – használd ki!
RÁK
A heti horoszkóp szerint 2024 egyik abszolút legjobb időszaka áll előtted a szerelem és a vonzalom terén, kedves Rák. Most különösen népszerű leszel, ha egyedülálló vagy. Azonban ne csak ülj a babérjaidon, arra várva, hogy a nagy Ő bekopog hozzád! Használd ki a téged körülvevő ragyogást, és menj a lehetőségek után. Párban élve azt is észreveszitek, hogy több játékosság és fűszer vegyül a kapcsolatba, ezért tervezzetek néhány különleges randit, és hozzátok ki a legtöbbet az együtt töltött időből. Babatervezés vagy örökbefogadás is szerepel a terveitek közt? Akkor hajrá, az univerzum ugyanis minden erejével támogatni fog benneteket ezen az úton. Ha már vannak gyermekeitek, valószínűleg extra boldogságot fognak okozni, és büszkévé tesznek majd titeket.
OROSZLÁN
Hogy hol terem az öröm és a boldogság mostanában? Hát otthon, a saját kis teredben, ahol a következő időszakban még több időt szeretnél majd tölteni, esetleg dekorálgatnál, bútorokat rendezgetnél vagy festenél. Ezzel együtt a veled együtt élőkkel is nagyobb harmóniát tapasztalhatsz az otthonodban. Talán kicsit meg is lepődsz ezen, mennyire élvezed a csendes elvonulást (és alkotást), de a csillagok a csodálkozás helyett inkább arra biztatnak, hogy használd ki és élvezd. Mert októberben kicsit vadabbnak és kaotikusabbnak fogod érezni a dolgok alakulását, így ez a kis töltődés a legjobbkor jön!
SZŰZ
Friss energiahullám érkezik feléd, kedves Szűz, és te azonnal bele akarsz ugrani! A közösségi médiában mintha minden még inkább megélénkülne, és több meghívást kaphatsz, hogy felvedd vagy ápold a kapcsolatot a hozzád közel álló emberekkel. Szingliként a randizás terén lesz egy kis előnyöd: egy különleges illető talán épp a közösségi hálózatodon vagy az online társkeresésen keresztül fog felbukkanni az életedben. A meggyőzés, a csábítás és a báj terén is előnyben leszel, fordítsd ezt bölcsen a magad javára!
MÉRLEG
A szülinapod időszakának kezdetén te már készen állsz arra, hogy megünnepeld az életet, kedves Mérleg! Valószínűleg már érzed, hogy nagy változások jönnek, és ez így is van: ezek jelentős hatással lesznek a kapcsolataidra. De előtte még itt van ez a hét, amikor engedékenyebb és hedonistább lehetsz. Szívesen kényezteted magad szép tárgyakkal és élvezetekkel, és több ajándékot kaphatsz. Ezek egy része a születésnapi szezonnak köszönhető, de néhány akár a puszta szerencsének köszönhetően is az öledbe hullhat!
SKORPIÓ
Showtime, kedves Skorpió! Színpadra fel, miután szétnyílt a függöny, tündökölj a reflektorfényben! Mostantól néhány hétig a szokásosnál is vonzóbbnak, szebbnek és sugárzóbbnak fogod érezni magad. Az öröm, a vonzalom, a romantika és a harmónia mind a tiéd lehet! Ha egyedülálló vagy, ne hagyd ki ezt az időszakot, hogy elvegyülj a társaságban, mert valaki már valószínűleg téged keres. Ha van párod, fogadjátok be az érzékiséget a legmélyebb szinteken, és koncentráljatok arra, ami mindkettőtöknek élményt és szórakozást jelent.
NYILAS
Bár a társasági életedben nagy a nyüzsgés, az univerzum kissé lágyabb ritmusa ringat most téged. Az elkövetkező hetekben szinte biztosan folytatódik a sűrű programod, azonban a kozmosz arra késztet, hogy ezen a héten kicsit jobban elgondolkodj a szerelmi élet, a párkapcsolati előzmények és a kapcsolatok terén. Ez az energia nem segíthet tisztázni vágyaidat és motivációidat, az új ismeretségeket viszont nem igazán támogatja. Ha párkapcsolatban élsz, valószínűleg késztetést fogsz érezni arra, hogy magatokra zárd az ajtót, és élvezzétek egymás közelségét meg a közös idő szépségét.
BAK
Miközben a hivatásodban hamarosan magasabb sebességi fokozatra kell kapcsolnod, arra is lesz időd, hogy kapcsolatba lépj a szeretteiddel. A most kezdődő és az előtted álló, hetekig tartó időszakban csodálatos új emlékeket szerezhetsz régi és új barátaiddal. Talán rendezz egy partit, vagy bővítsd a társaságod, hogy a legtöbbet hozd ki ebből az időszakból. Szingliként most a barátokon keresztül is megismerhetsz valakit, akivel úgy érezheted, több is lehetne a dolgokból, de akár társkereső alkalmazásokon vagy házasságközvetítő által is találkozhatsz egy ígéretes partnerjelölttel.
VÍZÖNTŐ
Felkészültél a reflektorfényre? A heti horoszkóp szerint a héten fokozott figyelem irányul majd a karrieredre, a szakmai életedre, és arra, hol és hogyan kaphatsz nyilvános elismerést. Ne félj kihasználni ezt a ragyogást: mutasd meg bátran a tehetséged – akár társasági összejövetelek vagy szakmai találkozók során. Fantasztikus energiák vesznek most körül, akkor is, amikor ötleteket vetsz fel a főnökeidnek, új állásokra pályázol, vagy olyan kampányokat indítasz, amelyek a figyelem középpontjába repíthetnek. Bármi is legyen a célod, mindenképpen ragadd meg a lehetőségeket, dolgozz keményen, és magad is meg fogsz lepődni, ezt hányan veszik majd észre!
HALAK
Most jobban összhangban vagy az univerzummal, mint valaha, Halak. Rázd fel a rutinodat, lépj ki a keretek közül, és élvezd a spontaneitás szépségeit. Az egyik legjobb módja annak, hogy ezt az energiát kihasználd, ha belevágsz egy távoli utazásba, amely hatalmas új élményeket adhat. Ha hajlandó vagy kipróbálni új egzotikus konyhákat, zenét vagy kultúrát, az örökre megváltoztathat. Ami a kapcsolatokat illeti, ez egy optimista időszak a szingliknek. Könnyen lehet, hogy teljesen más típusú embereknek mondasz most igent, mint akikkel eddig találkozgattál, és nem félsz beleugrani az ismeretlenbe. A csillagok is erre biztatnak: most vállalj kockázatot bátran, ússza az árral, és vágj bele!
Forrás: People.com
Nyitókép: djvstock/Getty Images
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Mindy vagy Sylvie? Derítsd ki, melyik Emily Párizsban karakter illik a csillagjegyedhez!
- Csillagjegyek totemállatai az indián horoszkóp szerint
- Hűtlenkedő csillagok: a megcsalást is ki lehet olvasni a csillagjegyből!