„Arról kellene a legtöbbet beszélni, amiről a legnehezebb megszólalni” – Inzsöl Júliával, azaz @HeyJulie-val beszélgettünk

Folytatódik Inspiráló instázók sorozatunk

Julcsi 2017 nyarán indította el Youtube-csatornáját, azóta leggyakrabban a női egészség és a self-care témákban mesél. A vlogger szerint mindkét gondolatkör kapcsán bőven vannak még tabuk, amiket le kellene végre döntenünk.

Kávé, tündéri kutyus, Szívek szállodája és slow life: csupán néhány dolog, ami miatt felfigyeltem Inzsöl Júlia, azaz @HeyJulie Instagram-oldalára. Aztán amint elkezdtem őt követni, azt is megtudtam, hogy a hygge életérzést megtestesítő szívmelengető fotói alatt Julcsi olyan témákat feszeget, amelyekről talán nem is lehetne eleget beszélni. A női egészség vagy a selfcare fontosságának kérdése még mindig nem épült be eléggé a köztudatba. Ő pedig pontosan tudja ezt, és mindent megtesz azért, hogy változtasson rajta!

Minden egy kutyával kezdődött…

Julcsi egyébként korábban PR-osként dolgozott egy videojáték-fejlesztő cégnél, így került kapcsolatba több YouTuberrel is, és merült el a vlogolás világában. „Nagyon megtetszettek azok a csatornák, amelyek különféle életmód tematikákat dolgoztak fel. Ezzel akkoriban még inkább csak külföldi tartalomkészítők foglalkoztak, magyarok kevésbé. Én is évekig csak gondolkoztam arról, miről és hogyan is tudnék beszélni, ami érdekes lehetne a nézőknek itthon.” Julcsi kérdésére végül beagle kiskutyájuk, Ellie adta meg a választ. Ő volt az oka annak, hogy belevágott az állatkísérlet-mentes életmódba, ugyanis megtudta, hogy Amerikában éppen ez a fajta a legjellemzőbb „kísérleti nyúl.” Így lett ez lett a vlogindító témája. „Annyira megbocsájtó a természetük és olyannyira meg akarnak felelni az embereknek, hogy sosem válnak agresszívvá.”

Fotó: Inzsöl Júlia – HeyJulie

Hey Julie!

Miután Ellie-től megkapta a kezdőlökést, Julcsi 2017. július 9-én indította el a HeyJulie Youtube-csatornát. „A névválasztás mögött egy egészen egyszerű, kicsit talán prózai ok áll” – vallotta be. A barátom (aki mára a férjem) többször elküldte nekem a Fountains of Wayne „Hey Julie” című számát.” Mivel Julcsi filmelmélet és filmtörténet szakon végzett az egyetemen, a filmek iránt érzett szenvedélye tökéletesen kiegészítette azt a vágyát, hogy vlogokat készítsen az állatkísérlet-mentes életmódról. „Az ezt az elvet figyelembe vevő kozmetikumokról akkor még nem nagyon találtam semmilyen hazai tartalmat az interneten – videókat pedig főleg nem. Így ez lett az első téma, amiről megszólaltam. Bár mostanra sokkal több alternatívánk és lehetőségünk van a cruelty-free termékeket illetően, még mindig érdemes beszélni róla.”

Öngondoskodás az arcmaszkokon túl

Annak ellenére, hogy már sokkal nagyobb a versenyhelyzet a YouTube-csatornák között, mint amikor Julcsi belevágott, azt mondja, a nézettség helyett mindig is az vezérelte, hogy arról mesélhessen, ami érdekli őt. „Teljesen egyedit alkotni úgysem lehet, én a saját hangomat szerettem volna hallatni.” Az állatkísérlet-mentes életmód mellett a divat, a főzés, a sorozatok és a filmek kerültek a lány csatornájának fókuszába. „Viszonylag korán elkezdett érdekelni az öngondoskodás is. Különösen azért, mert ez is egy olyan téma, amiről Magyarországon kevés szó esik. Ha beütjük a Google-ba a self-care kifejezést, még mindig inkább az anyagi biztonság megteremtéséről találunk cikkeket, nem pedig a mentális egészségről és az önszeretetről.” Julcsi szerint a magyarok a mai napig nem foglalkoznak eleget a témával, éppen ezért szükség van valakire, aki időről-időre mesél erről is. „Jó, ha tudjuk, a self-care jóval több, mint szépségápolás. Az arcmaszkokon és habfürdőkön érdemes lenne továbblépni” – emeli ki nevetve.

Fotó: Inzsöl Júlia – HeyJulie

Le a tabutémákkal!

Az öngondoskodás mellett Julcsi videóiban a női egészség tematikája is gyakran megjelenik. „Az endometriózis és a termékenységi problémákat körüllengi egy jó nagy tabu, sőt, még akár a menstruációról is nehéz beszélgetést kezdeményezni. Pedig általában éppen arról kellene a legtöbbet beszélni, amiről a legnehezebb megszólalni” – hangsúlyozza. Julcsi személyes indíttatásból beszél ezekről a problémákról, hiszen ő maga is endometriózissal és termékenységi problémákkal küzd. „Sosem akkor mesélek a gondjaimról, amikor éppen benne vagyok, hanem akár évekkel később. Ekkorra ugyanis már a rendelkezésemre állnak azok a válaszok, amelyek másoknak is segíthetnek” – árulta el. „A követőim többnyire hasonló életkorúak, mint én, azaz harmincasok, akik könnyen együttéreznek velem. Felismerik a mindennapjaikban ugyanezeket a gondokat, akár csak a munkahelyi kimerültséget, vagy a stresszt. Ezek egytől egyig olyan élethelyzetek, amivel sokan harcolnak. Néha egy beszélgetés is tud könnyíteni a nehéz szituációkon.” Julcsi nem titkolja azt sem, hogy évek óta jár terápiára, mindenkinek azt javasolja, ne féljen szakemberhez fordulni, ha szükség lenne rá.

Párnacsata és Énidőruha

Annak érdekében, hogy még több párbeszédet indíthasson, Julcsi az Instagram-, és a Youtube-oldala mellett 2019 óta a Párnacsata podcasten is dolgozik, amit László Viktóriával közösen vezetnek. Ezekben az egyórás beszélgetésekben is hasonló, tabudöntögető témákat járnak körül. Julcsi szerint több személyes történetre lenne szükség akár a menstruáció vagy a termékenységi problémák (azaz a női egészség) kapcsán. A tartalomgyártáson túl a lány ruhakészítésbe is belevágott: 2019 őszén debütált az Énidőruha elnevezésű kollekciója. „Mindenképpen az öngondoskodás révén szerettem volna létrehozni valamit, így esett a választásom az itthoni melegítőszettekre.” Julcsi azóta nyári kollekcióval is előrukkolt már, amelynek darabjait 2021 júniusától újra meg lehet vásárolni. Állandó készlettel rendelkező ruhamárkát azonban nem szeretne, mert a videózás mindig előnyt élvez az időgazdálkodásában a többi projektjével szemben.

Énidőruha (Fotó: Kustány Katalin)

A Szívek Szállodájának állandó vendége

Ha már az énidőről van szó, a kényelmes szettek mellett Julcsi számára a főzés, az egészséges életmódra való törekvés, a jóga, a meditáció és persze a különféle sorozatok kihagyhatatlanok. És hogy melyik szériákat szereti a legjobban? „A Szívek szállodája és a Jóbarátok abszolút kedvenceim. Kívülről fújom az összes részt, mégis bármikor tudok rajtuk nevetni. Ha a sorozatokat nézem, olyan, mintha hazatérnék – megnyugszom. Általában mindig kiszúrok az epizódokból valamit, ami éppen aktuális az életemben, ezáltal bizonyos szempontból örökre relevánsak maradnak.” A férjével közösen nevelt kutyája, Ellie is kiemelkedő szerepet tölt be az életében. Julcsi azt vallja, hogy egy kisállat elképesztően jó hatással van az emberek mentális egészségére. „Az ő kitörő öröme és szeretete mindig feloldja kicsit a rossz napokat.”

Influenszerek csapdájában

Ellie-hez hasonlón Julcsi is megmosolyogtatja és inspirálja az embereket, hiába követik őt több tízezren, nem szereti, ha influenszerként hivatkoznak rá. „Nem tudok azonosulni azzal, ahogyan ezt a szót ismerjük és használjuk Magyarországon” – jelenti ki. „Pedig ez egy olyan szép fogalom is lehetne! Ha az eredeti jelentését vesszük alapul, akkor igen, influenszernek érzem magam. Nőgyógyászati vizsgálatot több száz követőmnek javasoltam már, de amikor a diagnózisig és ezáltal a megoldásig jut valaki, az a legnagyobb dolog számomra. Ilyenkor büszke vagyok, mert ez a legfontosabb, amit valaha elérhetek a munkámmal kapcsolatban. Hiába személyesek az oldalaim, nem az én lényem és történetem számít, hanem azok a gondolatok, amiket megosztok. A párbeszéd a lényeg.”

Nyitókép: Inzsöl Júlia – HeyJulie / @YouTube, @Instagram

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: