Az őszülés elől nincs menekvés, előbb-utóbb mindenkit utolér. Ám ha nálad túl korán kezdődött, akkor vitaminhiány, pajzsmirigy betegség, vagy akár a túl sok stressz is okozhatja.
Nagymamámat mindig csodálatosnak láttam az ősz frizurájával, ami annak is volt köszönhető, hogy a legnagyobb természetességgel viselte. Soha nem jutott eszébe befesteni, mindig azt mondta, hogy büszke a korára, semmit nem akar elrejteni, ami az idő múlásával van összefüggésben. Az anyukámnál sem éreztem úgy, hogy drámaként élné meg a helyzetet, de sajnos ez a higgadtság nem örökölődött tovább. Amikor ugyanis a fodrászom először fedezte fel az ősz hajszálaimat, az nálam teljesen kiverte a biztosítékot…
Az első ősz hajszálak megjelenése, általában – persze tudjuk, hogy azért ilyenkor is vannak kivételek – még nem okoz akkora pánikot, viszont amikor szinte elszürkül a frizura, annak szinte mindig velejárója a kétségbeesés. Bár manapság kifejezetten trendinek számít az ősz haj, nem biztos, hogy mindenki vágyik rá.

Az őszülést nem lehet megúszni
Az őszülés az öregedés folyamatának természetes velejárója, a tudományos megfogalmazás szerint, „ahogy a szőrtüszőink velünk együtt öregszenek, úgy egyre kevesebb színt adnak ki”. Ha a természetes cikluson megy keresztül a haj hullása és az új haj növekedése, akkor nagyobb valószínűséggel őszülnek meg a hajszálaink egy bizonyos kor után. A jó hír, hogy nem vagy egyedül, mert senki nem ússza meg, a rossz pedig az, hogy már akár a 30-as években is elkezdődhet a folyamat, amit nagymértékben a genetika is befolyásol.
„A hajszínt a különböző típusú melaninok jelenléte határozza meg a hajban. Az eumelanin felelős a sötét hajért, és ha nagy mennyiségben van jelen, akkor az fekete , ha pedig valamivel kisebb mennyiségben, akkor barna hajat eredményez. A szőke hajnál viszont az eumelanin nagyon kis mennyisége, vagy hiánya jellemző” – mondja Dr. Rebecca Marcus, bőrgyógyász.

A stressz és az UV-sugárzás is ludas
Az öregedéssel a melanintermelés leáll a tüszőkben, ennek következtében pedig a haj elkezd szürkülni. S bár az öregedés számlájára megszámlálhatatlan dolog írható, az őszülésnek más okai is lehetnek. Vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a környezeti tényezők, többek között a környezetszennyezés vagy az UV-sugárzás, de még a tartós érzelmi stressz által kiváltott oxidatív stressz is okozhatja a folyamatot. Vagyis a káros környezeti hatások és a stressz is felerősíthetik az őszülést. Szinte mindenkinél elindul az őszülés folyamata 35 éves kor körül, de vannak olyan szerencsések, akiknél kevésbé látható helyen jelentkeznek az első fehér hajszálak. Az, hogy a stílusszakértők és a fodrászok egy bizonyos kor után előszeretettel ajánlják a világosabb hajszínt a vendégeinknek, az annak is köszönhető, hogy a világos hajban sokkal kevésbé feltűnő, míg a feketében már messziről virít egy-egy ősz hajszál.
A szakember nagyon fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a hirtelen és nagymértékű őszülés hátterében egészségügyi problémák is állhatnak. „A pajzsmirigy-rendellenesség, a B12-vitamin-hiánya vagy a vitiligo is okozhatja a haj idő előtti őszülését”.
Visszafordítható-e az őszülés?
A szépségápolási termékek piacán egyre nagyobb számban vannak jelen olyan készítmények, amelyek az őszülés lassítását, vagy visszafordítását ígérik. A doktornő ezzel kapcsolatban nem fest túl biztató képet, tudomása szerint ugyanis nincs olyan termék, amely bizonyítottan befolyásolná a melanintermelést, ami megakadályozhatná az őszülést. „Azonban bizonyos esetekben előfordulhat, hogy az őszülést a réz, a vas, a cink vagy a kalcium hiánya okozza, ezek ugyanis mind szorosan kapcsolódnak a melanin termelődésének folyamatához.”
A szakorvos azt javasolja, hogy egyes vitaminok, például a D-, B12-, B9- és B5-vitaminok, valamint olyan ásványi anyagok, mint a vas, kalcium vagy cink fogyasztása segíthet, de csak akkor, ha ezek hiánya fennáll. Először tehát mindenképpen érdemes egy vérképet nézetni. Ezen kívül segítség lehet, ha minél kevesebb stressznek tesszük ki magunkat – ez egyébként az egész testnek és szervezetnek jót tesz – és kerüljük a magas UV-sugárzást.
Forrás: purewow.com
Nyitókép: BlackCAT/GettyImages
