Bár szívesen játszana már az unokájával, egyelőre beéri annyival, hogy közösen alkot szintén zenész fiával. Most például új lemezt csináltak és az októberi nagykoncertjükre készülnek.
Az örökifjú énekesnőt senkinek nem kell bemutatni, generációk nőttek fel a dalaikon, de manapság sincs buli nélkülük. Naptára tele fellépésekkel, mellette színészi feladatai is vannak, és egy sérült embereket segítő alapítványt is vezet.
– Nemrég jelent meg az új számotok, Újratervezés címmel. Ez egy hangzatos cím, vagy valóban újra kellett terveznetek?
– Tulajdonképpen készült egy új lemez anyag. Ami csak azért érdekes, mert ugye mi a koncerteken főleg a régi dalokat játsszuk, a közönség ezt várja el tőlünk. De egy alkotóművésznek mindig szüksége van arra, hogy valami olyat is nyújtson, ami aktuális. Most volt időnk és lehetőségünk jobban elmélyülni a pandémia alatt, így készült el 12 új szám. Ebből egyet a fiam, Dávid írt, aki 15 éve dobol a zenekarban. Építi a saját karrierjét, de közben nekem is írt egy dalt, Titok címmel. Szerintem nagyon izgalmas felállás, ahogy a fiatalok és az idősek összetalálkoznak ebben a dalban. Dávid szinte teljes mértékben ismeri a zenekart, otthonos az egészben, de közben meg mégis más a stílusa. Így lett végül egy újratervezés az egészből.
– A közönség elvárja tőletek, hogy új dalokat is játszatok?
– Inkább nekünk fontos, hogy a koncerteken legyenek olyan dalok, amelyek nem a standard Neoton dalok. Én szoktam a csapatban erőszakoskodni, hogy legyenek új dolgok, hogy ne legyünk kiszámíthatóak és legyen egy kis változatosság. A közönség valóban beérné a régi dalokkal, vannak számok, amelyek szó szerint kihagyhatatlanok egy fellépéskor. Már készülünk az október 22-i koncertünkre, és elkezdtük összeírni, hogy mit játszunk majd a Papp László Sportarénában. A ¾-e, ami kihagyhatatlan, azok mind a régi számaink. Pontosan tudjuk, hogy a közönség rossz néven venné, ha teljesen mást kapna, mint amit tőlünk várnak.
– A ti zenétek örökzöld, Neoton nélkül nincs buli. Volt olyan időszak egyáltalán, amikor nem voltatok a topon?
– Annak idején, amikor a Neoton és a Kócbabák találkoztak, akkor ismerkedtünk meg Erdős Péterrel, aki nagyon okosan és előrelátóan azt mondta, hogy nem érdemes rétegzenét játszani, populárisat kell csinálni. Akkor ez nem nagyon volt népszerű, a kőkemény, őszinte rock időszaka volt, az maga volt a lázadás. De nekünk az nem állt jól, és valahogy meggyőztük egymást, hogy csináljunk populáris zenét. Olyat, amilyenek mi vagyunk, akkor leszünk őszinték és eredetiek.
Mi úgy lettünk sikeresek a Távol-Keleten is, hogy ezt a zenét játszottuk.
Amikor mások akartunk lenni, az nem jött be, nem engedték. Egy dal volt, a Sámson és Delila ami kicsit funkys volt. Amikor japánul akartunk énekelni, arra is azt mondták, hogy kösz, de nem. Ez még hozzá is tesz a jó érzéshez. És azt is Péter mondta, hogy a zene az mindig politika is, és ez így is maradt. Nem szabad elválasztani egymástól, hogy mikor és kinek a tollából született, úgy egyedi, akkor az volt az életünk, természetes, hogy reflektáltunk rá. Nagyon szerettük mindig a történelmet, az ezekben rejlő, mai embereknek is szóló párbeszédeket, így született meg például a Santa Maria is. S ha nem is a toppon, de valahogy mindig jelen voltunk.
– Annak idején, amikor elkezdtétek, gondoltátok, hogy ebben ennyi év, évtized lesz?
– Nem. Akkor még biztos, hogy nem. A véletlenekben nem hiszek, az biztos, hogy nagyon szerencsés csillagállás volt, amikor összetalálkozott ez a csapat. Péter hitt bennünk, körénk épített mindent, aztán bedobott a mélyvízbe, mi pedig menet közben megtanultunk úszni. Ő találta ki a Super Hits sorozatot is, szépen egymásra épültek a dolgok, de nagyon gyorsan történtek az események. De az is az ő nevéhez köthető, és erről kevesen tudnak itthon, hogy nemcsak minket, az egész magyar szakmát kivitte a MIDEM-re, ami akkor óriási dolog volt. ’79 januárja volt, ma sem értem és tudom, hogy tudta ezt abban az időben megszervezni. Mi úgy kerültünk bele, hogy kísértük Katona Klárit és Szűcs Jutkát, és játszhattunk két dalt. Attól voltunk izgalmasak, hogy fiúk, lányok vegyesen voltunk és popzenét játszottunk. Érdekes és izgalmas időszak volt.
– Milyen érzés volt, amikor az Operett Színház musicalt csinált a dalaitokból?
– Hú, az óriási élmény volt. Ha ezt Péter megélte volna, hogy az anno egynyári slágernek titulált dalainkat egy kőszínházba viszik. Nem múlt el úgy nap, amikor beléptem az Operettbe, hogy ez ne jutott volna eszembe.
– Ráadásul a darab évek óta óriási sikerrel megy.
– Igen, nemrég volt itt Szentendrén is, és mesélték, hogy még a kerítésen is lógtak az emberek, imádták az előadást. Hihetetlenül jó érzés ez! Most is úgy gondolom, hogy Péter nagyon jól meglátta bennünk a lehetőséget, aztán jól összerakta a produkciót. Mennyi ezoterikus gondolata volt, pedig nagyon materiális embernek tartotta magát, rengeteg szövegötletet is adott. Nekem nagyon hiányzik az ő összetartó ereje, amivel helyrerakott mindenkit. És a Retro rádiónak is köszönhető, hogy sokan hallgatják a dalainkat, azt mintha nekünk találták volna ki.
– Neked soha nem volt eleged? Egyszer sem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyod?
– De, amikor Péter meghalt. De nem tudtam abbahagyni, mert annyira akarták a többiek a folytatást. Amikor Dávid megszületett, akkor azt mondtam, hogy na, jó, itt a vége. Úgy éreztem, hogy ki sem merek menni a színpadra. Péter mindig ott állt, adott nekem egy biztonságot.
– Azóta mi az iránytűd? Mert olyan, mintha most is Péter mondaná meg, hogy mi a helyes út a számodra.
– Igen, jól látod, mindig használom azokat az instrukciókat, amiket mondott. Tudom, hogy mire mit mondana, hogy mit nem csináltam így vagy úgy, még most is beolvas nekem. Próbálom a mai napig fejben tartani, amiket tanácsolt. Amikor meghalt, akkor volt a nagy feloszlás, akkor ment szét a zenekar. Fel sem merült, hogy a másik felével újrakezdhetnénk, mindenki kereste a saját útját. Rengeteget hakniztam abban az időben, aztán egyszer valaki megkérdezte, hogy miért nem csinálok élőt? Sokáig azt hittem, hogy erre nincsen igény, de végiggondoltam és mondtam a menedzseremnek, hogy csináljunk zenekart, mielőtt belefulladunk a diszkóba. Akkor összebútoroztunk az Ádámékkal és rögtön lett egy koncertünk a Népstadionban. 2005 óta ismét együtt vagyunk, sikerült a mocsárból kitámolyognunk. Szóval ez is egy kicsit újrakezdés volt. Itt vannak nekünk a dalok, amik olyanok, mint egy jó ruha, nem szabad kihízni, mert összekötnek minket.
– Ha már a kor és a ruha is szóba került, áruld el a titkod, mitől vagy ennyire jó formában?
– Alapjában véve hiú ember vagyok, a tetszés a prioritásom. Ugyanakkor annyira örülök a sikernek, ami nem volt mindig borítékolható, hogy ez is meglátszik rajtam. Egyszer megjósolták nekem, hogy lesz még egyszer olyan sikeres időszakom, mint a ’80-as években. Hittem ebben, vártam, mondhatni készültem rá. De mindennap mozgok, még akkor is, ha ezek a mozgások már inkább közelítenek a gyógytornához. Sokat biciklizek, otthon is edzek, és rengeteget sétálok a kutyával.
– Volt már olyan, hogy nem volt kedved egy koncerthez?
– Olyan még soha nem volt! Engem ez feltölt, aznap elkezdek éledezni. Inkább azokon a napokon nincs kedvem semmihez, amikor nincs koncert. Olyan mintha nem lenne feladatom, és azt sokkal nehezebben viselem.
– Mit ad neked a zene?
– A zene nekem olyan, mint a víz. Mindig mondják, hogy igyunk sok vizet, mert az mindenre megoldás. Nekem ez a zene. Ha nem hallom, az olyan, mintha elszáradnék, mintha kimenne belőlem az élet.
– Elképesztő pálya van mögötted, van bármi miatt hiányérzeted?
– Talán a párkapcsolataim nem úgy alakultak, ahogy jó lett volna. Emiatt van bennem hiányérzet. Lehet, hogy már félnék is egy új kapcsolatba belevágni, miközben kicsit vágyom rá, szóval ez kettős dolog. De így is kiegyensúlyozott vagyok, mint egy igazi mérleg.
Nyitókép: Csepregi Éva (fotó: csepregieva.hu)
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:
- Fogorvosnak készült, majd az USA legjobban fizetett színésznője lett belőle: az 50 éves Sofia Vergarán nem fog az idő
- A szürke ötven árnyalata rendezője filmre viszi Amy Winehouse életét
- Kirsten Dunst a legnagyobb titokban férjhez ment gyermekei apjához
