Hobbitház, amelyben körülölel a természet és még a rezsiköltséged is csökkenti

Egyre többen keressük az öko és gazdaságos megoldásokat, és egyre inkább vágyunk a természetbe. A hobbit-házakról korábban sötét, nyirkos épületekre asszociáltunk, pedig a mostani dombházak már designban is vetekszenek bármelyik újépítésű csodával.

A felgyorsult világunkban egyre gyakrabban és többen vágyunk arra, hogy egy kicsit összekapcsolódhassunk a természettel. Egyre többet járunk kirándulni, elvonulni a szabadba, és egyre többen költöznek a városokból a peremkerületekbe vagy éppen vidékre. Ennek mostanában komoly anyagi okai is lehetnek, hiszen sokan az önellátást, a gazdaságosabb életformákat is keresik. Persze ez a fajta életmód nem mindenkinek való, de van olyan átmenet, amelyben a legvadabb városi zsúrpubi is szívesen tengetné napjait. A szentendrei Dombházam pedig pont egy ilyen álomvilágot hozott létre. Márti blogján évek óta kísérem figyelemmel, hogyan épül-szépül a ház, amelyet férjével együtt építettek. Pontosabban a házat férje, a csodás kertet pedig Márti, akinek két kedvenc gyermekmeséje a Varázsceruza és a Kisvakond volt. 

dombház
A kezdetek                                                                             A kész ház

Kert a tetőn

Akárcsak a varázsceruzában amit Mártiék lerajzoltak, és elképzeltek, előbb-utóbb életre is keltették. Hitvallásuk, hogy „ahhoz, hogy profivá válj, előbb elkötelezetté kell válnod.” Mivel egy kispesti panel 11. emeletéről indultak, meg kellett reformálniuk a gondolkodásukat, mire egyáltalán eljutottak odáig, hogy egy ilyen nagy fába, azaz házba vágják a fejszéjüket. Hegedűs Zsolt bioorganikus építészetről szóló könyve és egy a  Kertészmérnökire készült beadvány indította el Mártiékat a dombházak rögös, de annál csodálatosabb útján. Mártiék nemcsak elkötelezetté, de tökéletesen eltökéltté váltak, amikor megpillantották életük első dombházát, ezért személyesen is felvették a kapcsolatot az építésszel, aki a későbbiekben nagyon sokat segített nekik.

Már eleve a telek megtalálása is kihívás elé állította a családot, de a Duna árterével szemben található másodrendű gáton, a Szentendrei kiszögellésen egyből érezték, hogy ez az a hely, ahol a „manók táncolnak” vagyis, ami alkalmas lesz egy hobbitháznak. A 2006-os árvíz aztán bebizonyította, hogy jól döntöttek, hiszen a Duna az akkor már kész pincét is megkímélte az áradástól. Mire odáig eljutottak, hogy életük első csemegekukoricáját leszüreteljék, hosszú évek teltek el, mégsem adták fel. Olykor egészen kicsi, olykor nagyobb léptekkel haladtak, és tényleg minden anyagi erőforrásukat a házra szentelték.

Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt közel 60 dombházat valósított meg eddigi pályafutása során. A kezdeti préselt földtéglákat felváltották a téglák, terméskövek, majd, ahogy Mártiék dombházában is, megjelentek az elegáns gerendák, amelyek egyészen új designt adtak ezeknek a házaknak. A hőszigetelés agyaggolyóból és szalmabálából készül, így ezek a dombházak sokkal többet tudnak és adnak érzetben, mint a ma ismert passzívházak. A legújabb dombházakban a fűtési szükséglet minimalizálására már a boltozatokat is szigetelik, annak ellenére, hogy a vastag földtakaró is kíváló szigetelő. Így tulajdonképpen az egész ház a benne élőket szolgálja, és minimális az elektroszmog is, hiszen nem kellenek ventillátorok, légkondicionálók és az elektromos berendezések száma is csökkenthető. A tetőn található bevilágítókkal a családok természetes fényhez jutnak, amellyel szintén minimálisra csökkenthető az elektromos fogyasztás.

dombház készen és f

Amarillisz és fügefa

A Dombházam Facebook-oldalán szépen nyomon követhető az első kapavágástól a teljes anyagi költségekkel együtt, hogyan haladt a család hónapról-hónapra, évről-évre. Ha kíváncsi vagy, hogyan került fel az öt centis hőszigetelés, hogyan készült el a csodálatos kupola, vagy a bevilágítóablakok, a falfűtés- és hűtés, és hogyan lett a csöppnyi fügebokorból mára terebélyes fa, akkor Márti blogjában minden kérdésre választ találhatsz. Nyilván a mai faárak és alapanyagárak már jócskán megemelkedtek ezekhez képest, de ma már megjelent egy új irány, amely próbálja egyre elérhetőbbé tenni a dombházakat mindenki számára. A farácskupolás és könnyűvályog hobbitházak széles lehetőséget és kedvezőbb anyagi feltételeket biztosítanak mindazok számára, akik életformát váltanának.

A ma az országban található majdnem 100 dombház mindenképpen motiváló, eltökéltséggel és befektetett munkával minden elérhető egy hétköznapi család számára is.

Nyitókép: Domházam / Facebook-oldal

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: