A görög mitológiában nem ritka, hogy furcsa események kövessék egymást és bizony ezek okozói leggyakrabban az Olümposzon élő istenek.
A mítoszok közül pár igazán meredek sztorit korábban már bemutattunk, azonban akkor arra nem tértünk ki, hogy az ókori görögnek bizony nemcsak saját mondaviláguk, hanem saját növénytanuk is van. Cikkünkben most bemutatjuk, hogy sarjadtak szerintük virágok, miként nőttek fák és miért változtak növények színei.
Athéné–Poszeidón 1–0
Athén első királya Kekropsz volt, akinek Athéné és Poszeidón egymásra licitáva ajánlottak ajándékokat, hogy megnyerjék maguknak a várost. A tengerek istene természetesen a vízzel kezdte, viszont az istennő figyelmezette a királyt, hogy a sós vízű forrás sokat nem segíthet helyzetén. Ő inkább egy mérhetetlen gazdaságot ígérő meglepetéssel állt elő, dárdájával ráütött a talajra és itt nőtt ki az első olajfa. Attika királya nem sokat gondolkodott, hogy kinek a szolgálatába ajánlja magát, a Poszeidónt legyőző Athéné után nevezte el az új várost és szentélyt emelt a bölcsesség istennőjének, ez az Akropolisz koronája, a Parthenón.
Aphrodité fájdalma
Az istenek természete sokszor bizonyult emberibbnek, mint azt mi gondolnánk. Így esett meg az is, hogy a szerelem és a szépség istennője, Aphrodité és Hádész felesége, Perszephoné ugyanabba a halandóba szerettek bele. A két nő viszont Zeusz remek tanácsát megfogadva igazságosan megosztozott Adónisz szerelmén. A fiú az év egyharmadában az Alvilágban élvezte Perszephoné vendégszeretét, egyharmadában pedig Aphrodité társáságában osztozott a földi gyönyörökön. Mindez azután történt, miután a fiúban feltámadt a kalandvágy és vesztét is ez okozta. Egy szép tavaszi napon vadászni indult, ekkor a féltékeny Árész vadkannak változva támadt rá és nem kegyelmezett neki. Adónisz fájdalommal teli sikolyát meghallotta a szerelem istennője, de mikor odaért ,már csak azt láthatta, hogy annak véréből sarjadt szellőrózsák beterítik a mezőt, miután elhagyja az élet.
Zephürosz féltékenysége
Persze nem Adónisz volt az egyetlen, akinek véréből virág sarjadt. Egy spártai fiatalembernek szintén egy isten iránt érzett szerelme hozta el a végzetét. Hüakinthosz Apollónnal szűrte össze a levet, viszont a nyugati szél istene, Zephürosz is élénk érdeklődést mutatott irányába. Egy nap Apollón és kedvese a diszkoszvetést és a dárdahajítást gyakorolták és ez a közös programozás már kicsit sem tetszett Zephürosznak, féltékenységében megbüntette a fiút. Hirtelen nem várt fuvallat támadt, ami eltérítette az egyik sporteszközt és az eltalálta a halandó fiú fejét. A haláltól már Apollón sem menthette meg. Hüakinthosz fájdalmában csak két betűt tudott kimondani: „ai-ai” ismételgette szüntelen, így az ő véréből sarjadt jácint szirmain ezek őrzik emlékét.
Ókori Rómeó és Júlia
A babiloni Püramosz és Thiszbé őszintén szerették egymást, azonban családjaik harcban álltak, így a fiataloknak ki kellett eszelniük egy tervet, hogyan találkozhassanak. Egyik éjszaka mindketten kiszöktek otthonukból, hogy a város falain kívül, Ninosz király sírjánál randevúzzanak. A lány hamarabb odaért és egy eperfa alatt várakozott mindaddig ameddig egy oroszlán nem jelent meg a helyszínen. Akkor egy barlangba menekült, de szerencsétlenségére elejtette sálját, így a később érkező Püramosz csak azt látta meg egy oroszlán véres lábnyomai mellett. A fiú fájdalmában rögtön kardjába dőlt, a lány, miután elhagyta a biztonságot nyújtó rejtekhelyet, már holtan találta szerelmét. A gyásszal nem tudott volna megbírkózni, így ő is utánament a halálba. Ninosz király sírja mellett mindent elöntött hát a vér, így az eperfa azóta bíbor színű gyümölcsöt hoz és ragacsos levelei is vörösre színezik az ember kezét.
Nimfából babérfa
Péneiosz folyamisten lánya, Daphné nem akart sokat az élettől, ő csak gondtalanul szerette volna élvezni a nimfák mindennapjait. Ez így is volt, mindaddig, ameddig Apollón meg nem pillantotta a fiatal lányt. Zeusz fia, mondhatni apja természetét örökölte és aki felkeltette érdeklődését, jobb ha menekült, bár elbújni senki nem tudott előle. Egy nap a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, a férfi szépség, a fény és az íjászat istene el is indult, hogy felkeresse tehát legújabb áldozatát. Daphnénak viszont egyáltalán nem fűlött a foga ehhez a légyotthoz, így menekülésnek indult, melyből természetesen üldözés alakult ki. A lányt csak Gaia, a Föld istennője menthette meg. A nimfa lába egyszer csak gyökeret vert, haja helyén levelek nőttek és mikor Apollón utolérte, már nem testét, hanem csak törzsét érinthette meg, hiszen a nimfa babérfává változott. Apollón pedig annak a fának a leveleiből készítette el az első babérkoszorút.
Szomorú végzet
Apollónnak azonban nemcsak a babért, hanem a ciprust is köszönhetjük. Történt ugyanis, hogy az isten beleszeretett egy Küparisszossz nevű fiatalemberbe. A vadászatért rajongó fiúnak volt egy gyönyörű, szelíd szarvasbikája, akitől jobban senki és semmi sem érdekelte. Egy vadászat alkalmával azonban figyelmetlen volt és dárdájával pont az olyannyira rajongott állatot vette célba, aki a rajta ejtett sebtől ott rögtön halálát lelte. Miután Küparisszossz rájött tévedésére, vigasztalhatatlan lett és csak a halált vágyta. Apollón sem tudott gyászán enyhíteni, így inkább ciprussá változtatta, hogy örökre gyászolhassa az állatot. Így lett a ciprus a gyász és a halál jelképe, mely évezredek óta világszerte őrzi a holtak emlékét a temetőkben.
Egy jóslat beteljesülése
Leioriopé nimfának és Képhiszosz folyamistennek egy gyeremeke született, akit Narkisszosznak neveztek el. A fiú gyönyörű ifjúvá cseperedett, azonban anyja mindennapjait beárnyékolta a jóslat, miszerint szeme fénye csak akkor élheti meg az öregkort, ha nem ismeri meg önmagát. Narkisszosz mindenki szívét elrabolta, többek között egy Ekhó nevű nimfáét is, akit Héra arra kárhoztatott, hogy saját szavait sose mondhassa ki, mindig csak másokét ismételgesse. Narkisszosznak viszont hamar elege lett a nimfa rajongásából és úgy megsértette azt, hogy Ekhó ugyanezt kére az istenektől. Ezután Narkisszosz egy sétája alkalmával egy ezüstös tükörként csillogó, tiszta vízű tavat pillantott meg. Szomját ennek vízével oltotta, azonban mikor a víz fölé hajolt, annak felszíne alatt egy jóképű fiú képét látta meg. Megpróbálta megérinteni, megpróbált vele szóba elegyedni, azonban mind hiába, hiszen csak önmaga tükörképe volt, ami rabul ejtette. A fiú csapdába esett, haláláig saját maga képmását bámulta a tó tükrében. Mikor teste semmissé vált, annak helyén nárcisz nőtt.
Nyitókép és illusztrációk: ai
A cikk forrásául Charlotte Higgins – Az Olümposz isteni című művében megismert történeteket használtuk.
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Hogyan történt valójában a Ragnarök? Történetek az északi mitológiából
- Meredek sztorik a görög mitológiából
- Továbbra is a Loki a Marvel zászlóshajója?
