Hogyan védekezhetsz a kánikula ellen?

A tomboló nyár bizony az egészségünkön is nyomot tud hagyni, a túlhevülés és a napszúrás bizony ott leselkedik ránk minden napos utcasarkon. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy átvészeld a kánikulával járó kínokat.

Gyerekkoromban elég gyakran kaptam napszúrást, emlékszem, mennyire rosszul voltam: az is előfordult, hogy napokra a hűvös, sötétített szobába szorultam, miközben barátaim jókat pancsoltak a strandon. Azóta már kitapasztaltam, hogy nekem bizony nem tesz jót, ha az első erősebb nyári napsugár a tarkómat éri, mert akkor biztosra vehetem, hogy napszúrást kapok. Ennek ráadásul változatos tünetei lehetnek, a fejfájás, szédülés, szapora pulzus, hányinger is köztük van, de a kivörösödött arc, súlyosabb esetben pedig a zavart tudat és az ájulás is együtt járhatnak a problémával.

De hogyan lehet megúszni a hőgutát? Ennek jártunk utána.

Óvatosan a tűző napon!

Tudom, hogy sokszor nem lehet elkerülni, hogy huzamosabb ideig a napon legyél. Nemcsak a tarkódat érő tűző nap árthat, gyakorlatilag az egész fejedet (kalappal vagy kendővel) védened kell a kánikulában. Ha mindenképp ki kell menned a forróságba, nem árt, ha van nálad egy vékony anyagú, könnyű kis felsőruha is, ami megóvja a bőrödet a napégéstől. De még ebben az esetben is használj mindenképp naptejet vagy fényvédő krémet, és a bekenést akkor is ismételd meg háromóránként, ha nem mész vízbe. Fokozatosan szoktasd magad a napsugárhoz, kezd először negyed órával, tarts fél óra szünetet, majd növeld 5-10 perccel az időtartamot. És amire legalább annyira fontos figyelni: felforrósodott testtel soha ne vesd bele magad a vízbe, bármennyire is jól esne.

Diéta és gyógynövénytea

Tudom, milyen jó a strandon betolni egy jó kis sajtos-tejfölös lángost, de ha szeretnéd problémamentesen átvészelni a nyarat, próbálj minél több könnyű ételt fogyasztani. A sok zöldség és gyümölcs, azon túl, hogy nem nehezít el, még az izzadás során elvesztett folyadékot is pótolja. A jéghideg sör és üdítő sem javasolt, túl nagy lesz ugyanis általa a kinti és a testedben lévő hőmérséklet különbsége, ami miatt sokkal melegebbnek érzed majd a forróságot. Helyette inkább igyál langyos vagy meleg gyógyteákat, amikkel nemcsak a hőmérséklet kiegyenlítését könnyítheted meg, de a napszúrást is kivédheted, hiszen a tested nem fog túlhevülni. A fűzfakéreg tea, a bodza és a hársfa nagyon jó gyulladáscsökkentő és lázcsillapító, kis citromfűvel, mentával ízesítve pedig nagyon jó szomjoltó is.

Hűtsd magad lábfürdővel

A felhevült test nemcsak kellemetlen érzést okoz, hanem a máj működésének sem tesz jót. Ha a naphoz szoktatás szüneteiben veszel egy enyhén langyos lábfürdőt, már sokat tettél azért, hogy elkerüld a tested túlmelegedését és kisebb legyen az esélyed a napszúrásra. Ha teszel a vízbe tengeri sót és kamillát, aminek köztudott a gyulladáscsökkentő és nyugtató hatása, igazán frissítő, de mégis relaxáló és testregeneráló élményhez juttatod magad. Mindezt pedig fokozhatod azzal, ha a homlokodra, tarkódra és a csuklóidra hidegborogatást teszel és mindezt árnyékban, lehetőleg olyan helyen, ahol jár a levegő.

Ezek a kis praktikák akkor is beválnak, ha már megtörtént a baj, de megelőzésnek mindenképp hasznos. Azt már, te is tudod, hogy 10 és 15 óra között nem javasolt a napra menni, napozni meg kifejezetten káros, hiszen a leégés kockázata ebben az időszakban a legnagyobb. Ezeken kívül arra nagyon figyelj, hogy gyermeket és állatot még egy kis időre se hagyj zárt kocsiban, még résnyire lehúzott ablak mellett sem, mert súlyos tragédiához vezethet! Ha pedig a napszúrás súlyosabb tünetekkel jelentkezik, mindenképpen fordulj orvoshoz!

Fotó: Irina Nazarova/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)