Hol van a nők helye a magyar kortársban? Üvegplafon a képzőművészetben

Közép-európai művészként nehéz betörni a nemzetközi piacra. Ráadásul, ha mindezt egy női alkotó szeretné megvalósítani, még több akadállyal kell szembenéznie. A témáról Jakab Lucát, az ArtConscious alapítóját is megkérdeztük.

Hatalmas feladatot vállalt magára az „Anonymous Was a Woman” névre hallgató szervezet. Csaknem 22 éves működésük során több száz nehéz helyzetbe került női képzőművésznek adtak anyagi támogatást, akik a projektnek köszönhetően folytathatták és fenntarthatták alkotói tevékenységüket. A közel 5,5 millió dollárt 220 művésznő között osztotta szét az AWW, amely egészen eddig anonim módon működött. Nemrég azonban a névtelen adományozó felfedte kilétét. Susan Unterberg, amerikai fotós személyesen is megtapasztalta, milyen hátrányos helyzetből elindulni a képzőművészeti pályán, csak azért, mert nőnek született. Éppen ezért döntött úgy, apja örökségét a sorstársai megsegítésére fordítja.

Az „Anonymous Was a Woman”  nevet Virginia Woolf Saját szoba című regénye ihlette. A műben az író azokra a női művészekre utal, akiknek a történelem során titokban kellett tartaniuk a nemüket, hogy sikereket érhessenek el a művészeti pályán. Bizonyára mindenkinek jó néhány férfi néven ismertté vált alkotó az eszébe jut, ha mást nem a Brontë nővérek, vagy a Kisasszonyok szerzője, Louisa May Alcott beugrik, aki A. M. Barnard álnéven adta ki műveit. Szerencsére a feminista mozgalmaknak köszönhetően a nők helyzete azóta sokat javult, de még mindig hosszú út áll előttünk. Pláne a képzőművészet terén, ahol még bőven van mit tennünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a világ legnagyobb múzeumaiban önálló kiállítással rendelkező alkotók csupán 3-5%-a nő.

Maurer Dóra sikere ne tévesszen meg senkit

Jakab Luca, művészeti menedzser, kurátor és az ArtConscious alapítója már évek óta első kézből értesül arról, milyen trendek jellemzik az online műkincspiacot. Éppen ezért őt is megkérdeztük, mit gondol a férfi és női művészek arányáról, mennyivel nehezebb érvényesülni nőként ebben a szektorban. A külföldi felmérésekből látszik, hogy például a 70-es évekhez képest javuló tendenciát mutat az előbb említett arány, de nagyon lassan érzékelhetők ezek az apró változások. Már vannak olyan külföldi intézmények, amelyek kifejezetten női alkotókra vagy a feminista művészetre fókuszálnak, az aktivista kurátorok szüntelenül harcolnak, hogy mind a nők, mind a nem fehér művészek még inkább előtérbe kerüljenek.”  Luca szerint a hazai arányokat tekintve nem figyelhető meg ilyen szembetűnő férfiuralom, de ez nem jelenti azt, hogy a női művészek helyzete nálunk könnyebb. „Pont egy aktivista kurátor (Maura Reilly – Curatorial Activism) könyvét olvasom és egyszer elgondolkodtam, hogy volt-e valaha Magyarországon olyan kiállítás, amely a női szempontot vizsgálta volna. Majdnem biztos vagyok abban, hogy nem volt olyasmi, mint az 1976-os Women Artists kiállítás, vagy az 1980-as Great American Lesbian Art Show Los Angelesben, és hogy a közeljövőben sem lesz olyan jellegű kiállítás, amely az LGBTQ+ közösséget vagy a bármilyen egyéb kisebbséghez tartozó művészeket szeretne bemutatni, vagy esetleg azokat a nőket, akik édesanyák és a gyereknevelés mellett alkotnak. Valójában azért nincs elegendő hazai statisztika a női és férfi művészek arányáról, mert a legtöbbször fel sem merül a kiállító művészek nemi arányának a témája. Természetesen van néhány hazai szószólója a feminizmusnak a képzőművészet viszonylatában, gondoljunk csak Oltai Katára és a különféle underground kezdeményezésekre. De nem látom, hogy a Műcsarnok vagy a Szépművészeti Múzeum vezetősége azon dolgozna, hogy a magyar női művészeknek kiemelt tárlatot szervezzen.”

Ezért számított nagy szenzációnak, amikor Maurer Dóra saját kiállítást kapott a londoni Tate Modern múzeumban. „Valóban hatalmas elismerés, de csak ismételni tudom magam, miért nem a Műcsarnok? Egyébként ha belegondolunk, Dóra már elmúlt 80 éves. Nagyon szerencsés, hogy megélte ezt a kort, és még az élete során sikerült bekerülnie a Tate kiállítói közé – ehhez az is hozzájárult, hogy az egész karrierje során nagyon tudatosan kereste a külföldi kiállítási és networking lehetőségeket. A statisztikák azt mutatják, egy női képzőművész, ha egyáltalán eljut addig, hogy az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban saját kiállítását kapjon, akkor nagyon sok esetben az élete utolsó szakaszában éri ezt el, mondjuk 80 év felett. Ezzel szemben egy férfi művésznek sokkal hamarabb megadatik a lehetőség.”

Sehol sem egyszerű a (nő)művészek helyzete

Mielőtt Luca megalapította az online piactérként működő ArtConscious-t, a MOME művészetmenedzsment mesterképzésére járt, de diplomát már Londonban szerzett. Mivel mindkét országban élt, a Közép- és Kelet-Európai térség kortárs művészeinek helyzetét, illetve az Egyesült Királyság kreatív szektorát is közelről megismerhette. Úgy fogalmaznék, hogy a művészeknek nagyon-nagyon különböző okok miatt nehéz mindkét helyen érvényesülniük. Magyarországon nagyon hiányzik az egyetemi oktatásból és az egész közgondolkodásból az, hogy egy művész megtanulja önmagát menedzselni, sőt eszközöket sem nagyon kap ehhez. Egy festőnek például el kell végeznie egy mentorprogramot vagy egy művészeti menedzsment képzést ahhoz, hogy jobban átlássa, hogyan tudná a saját karrierjét koordinálni egészen addig, amíg egy galériához nem szerződik. Illetve nagyon kevés állami és még kevesebb független támogatás igénylésére van lehetőség, ez is megnehezíti, nemcsak a női művészek, hanem ugyanúgy a férfiak dolgát.” Luca szerint az is nagy probléma, hogy sok művész tehetetlennek érzi magát és nem tudja, hogyan indítsa el saját karrierjét. Ez nem az ő hibájuk. Sajnos még a fiatal generációra is jellemző a szocializmusból átörökölt attitűd. Az a hit, hogy az állam és az intézmények valahogyan majd eltartják a művészeket.”

Jakab Luca, az ArtConscious alapítója – Fotó: Zászlós Mariann

Amíg nálunk a lehetőségek hiánya, addig az Egyesült Királyságban a lehetőségek végeláthatatlan tengere okoz nehézséget a kortárs művészek életében. „A színésznőjelöltek Hollywoodba mennek pincérnőnek. Aki művész akar lenni, az Londonba. Nagy a verseny, mert az egész világról sereglenek a városba a tehetségesebbnél tehetségesebb kreatívok. Számos művészeti egyetem és képzés indul, a kreatív iparág rendkívül aktív és sok szegmense van. Pontosan ezért olyan nehéz érvényesülni. Nehéz átlátni és kiválasztani, hogy a lehetőségek közül melyiket pályázzák meg és fektessenek bele energiát. Viszont éppen emiatt ők nem várnak arra, hogy valaki felkarolja őket, hanem profin menedzselik önmagukat. Nagyon ügyesen kihasználják a 21. század digitális technológiáit, például hamarabb megértették, hogyan kezeljék az Instagramot úgy, hogy abból akár meg is tudjanak élni. Ezzel szemben egy magyar művésznek már az is nagy szó, ha van egy angol nyelvű weboldala. Apróságnak tűnik, pedig valójában hatalmas különbségeket szül ez a hozzáállás. A magyar alkotók például ritkán bíznak meg egy fordítót, hogy angol nyelven is elérhető legyen a munkásságuk, pedig enélkül nehéz eljutni a nemzetközi vásárlókhoz.” 

Az üvegplafon azért van, hogy áttörjünk rajta

Talán ez jelentheti a jövőt a nők számára a képzőművészetben. Ha a szcéna nem akar jobban nyitni feléjük, ideje, hogy magukra irányítsák a reflektorokat. Ehhez persze először is arra van szükség, hogy ki-ki elismerje magában a tehetségét és képes legyen a nyilvánosság előtt büszkén fellépni vele. Miért? Mert rengeteg értékes kortárs magyar női képzőművész van, akik megérdemlik a figyelmet. Bár jó pár nevet fel tudunk sorolni, akik szép eredményeket értek el erőteljesebb önpromó nélkül is – Göbölyös Luca fotóművész, Baglyas Erika a kortárs magyar képzőművészeti élet meghatározó alakja, a DOT for You márka megálmodója, Oláh Mara az év elején elhunyt karizmatikus cigány festőnő, Drozdik Orsolya grafikus, Eperjesi Ágnes grafikus és fotós, Németh Hajnal, Németh Ilona. A kezdő művészeknek azonban a nagyobb nyilvánosság eléréséhez fontos lenne már a karrierjük legelején átgondolni, hogyan képviseljék magukat a hazai és a nemzetközi színtéren is (például nemzetközi pályázatokra és külföldi díjakra való nevezéssel, angol nyelvű weboldallal, aktív és professzionális közösségi média jelenléttel), illetve hogy hogyan juttathatják el minél nagyobb közönséghez a munkájukat, mind online és offline.

Nyitókép: guerillagirls.com

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: