Holtodiglan vagy inkább csak addig, amíg jön egy jobb?  – Ezt tedd, hogy elkerüld a megcsalást

Mindannyian olyan nők szeretnénk lenni, akikért elhangzik a következő mondat: Nem lehet, barátnőm van. A hűség azonban ingoványos terület. Járjuk körbe mik vezetnek el a megcsalásig, és hogyan előzhető meg a félrelépés.

A hűség egyszemélyes döntés, amit csendbe a szívünkbe zárunk, és ha törik, ha szakad megtartunk. Még ha a világ legsármosabb férfija imádkozná le rólunk a ruhát, akkor is ellenállunk. Ugyanakkor a hűséget nem lehet kikényszeríteni. Mert akár a víz, ha túl szorosan a markunkban tartjuk, lassan elszivárog. Pont így kúszik ki a kezünk közül az a férfi is, aki a szerelmünk kelepcéjében érzi magát. Rúzsfoltok után kutatva csak egyre távolabb taszítjuk magunktól a boldogságot. Miközben természetesen minden nő megérdemli, hogy az egyetlen legyen valakinek az életében. Nem kispadra szorított háziasszony és nem nehéz munkanap utáni ágyas, csak mert éppen senki más nem ért rá. A romantikus történet egyetlen női főszereplői szeretnénk lenni. Sőt, az lenne az igazi, ha a szeretett férfi, gondolatban sem kalandozna, ugyanis annak ellenére, hogy nem teszi meg, még úgyanúgy kikacsint a kapcsolatból. A gyávaság pedig nem egyenlő a hűséggel. Már a puszta vágyakozással is teret adhatunk annak, hogy beengedjünk egy harmadik félt a kapcsolatba. Pedig talán mind arról álmodunk, hogy kitartsanak mellettünk még akkor is, amikor épp kiállhatatlanok vagyunk. Mi tehát a hűség kulcsa?

1. Sok apró döntés összessége

Akkor kell foglalkozni a megcsalással, amikor még eszünkbe sem jut, mert amikor már a gondolatainkba férkőzik, tehetetlenek leszünk ellene. Mindig van egy pont, ahonnan még vissza lehet fordulni, ahol meg lehet állni, és megelőzhető a szív- és tányértörés. Ezt a vékony választófalat kell megerősíteni önmagunkban, ami visszatart egy olyan lépéstől, amit aztán egész életünkben sajnálhatnánk. De vajon mi vezet a hűtlenséghez? Egy 2018-as kutatás szerint a félrelépés általában több tényező összjátékán múlik. Ezek közül a leggyakoribb okok: az intimitás hiánya, egymás elhanyagolása, bosszú és az, hogy saját önbecsülését igyekszik visszaszerezni egy affér által az illető.

2. Szükséglet

A vágy valami másra, jelen esetben egy kielégítőbb kapcsolatra, mindig valamilyen hiányból fakad. Ha a társunknak otthon olyan szükségletei nem elégülnek ki, amelyektől boldogabbnak elégedettebbnek érezhetné magát, emiatt pedig hosszútávon szűkölködik mondjuk szeretetben, elismerésben, figyelemben vagy akár testi érintésekben, akkor csakhamar házon kívül fogja keresni ezeket. Az első és talán legfontosabb lépés az, hogy felismerjük egymás igényeit és legyen bennünk hajlandóság azok kielégítésére. A hétköznapok taposómalmában könnyű elfelejteni még azt is, hogy valójában mi mire vágyunk, nemhogy még arra is figyelmet szentelni, hogy a másikban milyen érzések kavarognak. Pedig egy szeretetteljes érintés, vagy egy röpke félmondat a millió teendő között, amiben megkérdezzük a párunktól, hogy van és hogyan telt a napja, már megmenthetné a kapcsolatunkat egy harmadik féltől. Gyakran hallani, hogy a férfiak nagyrésze nem is a testi kielégülés miatt kacsint félre, hanem egyszerűen azért, hogy legyen valaki, aki meghallgatja őket.

3. A kapcsolat nem korlát

Egy boldog párkapcsolat nem aranykalicka és nem is egy korlátozó tényező, ami megfoszt minden földi jótól. Sokan esnek abba a hibába, hogy a társukat tulajdonukként kezdik el kezelni az évek során. Nem engedik, hogy elmenjen a barátokkal sörözni, nehogy nőügyekbe keveredjen, és ha mégis elengedik otthonról, jeleznie kell, hogy hol van, kivel van és mikor ér haza. Ezzel a beteges ragaszkodással és féltékenykedéssel viszont csak az ellenkezőjét érjük el a várt hatásnak. Mert a férfi azt fogja érezni, hogy az anyjaként viselkedünk, akinek elszámolással tartozik minden lépéséről. Holott egy kapcsolatban két szabad ember saját elhatározásból van együtt. Bármilyen nehéz elfogadni, a párodnak szabad döntése van megcsalni téged. A te egyetlen feladatod az, hogy úgy alakítsd a közös életeteket, hogy ez ne érje meg neki.

4. Keretek

A kommunikáció jelentőségéről ódákat lehetne zengeni. A beszélgetés egy olyan üzemanyag, ami képes hosszútávon működtetni a kapcsolatokat. Azt már tudjuk, hogy mindannyiunknak szabad döntése van a félrekacsintásra, viszont fontos letisztázni már az elején, hogy mi is számít kettőtök között megcsalásnak. Mire kötelezted el magad, ha azt sem tudod mire kell nemet mondanod? Lehet, hogy a te fejedben egy kis flört a fitness teremben belefér, de a párod már korántsem gondolja így. Mit vártok el egymástól? Mik a keretek? Ehhez egy kiadós őszinte beszélgetésre lesz szükség. A párok sajnos legtöbbször már csak akkor gondolkoznak el a határokon, amikor megtörtént a baj. Miközben, ha már a kezdetekkor letisztáznátok, hogy nálatok mi fér bele, tudatosabb döntéseket hozhatnátok. Kellenek ezek a kis piros jelzőfények a fejünkben, hogy irányt mutassanak.

5.  Esélye sincs

Mikor már tudjuk, melyek azok a dolgok, amiket el kell kerülnünk, sokkal könnyebb megakadályozni azokat a helyzeteket, amikben előfordulhatnak. Magyarán, esélyt sem adunk arra, hogy még csak a gondolatok szintjén is felmerüljön bennünk a félrelépés lehetősége. Mondjuk nem utazunk együtt egy pasival kettesben, ha épp nincs ott a párunk. Vagy nem választunk férfi edzőt/orvost/tanárt. Igyekszünk úgy kommunikálni férfiak társaságában, hogy az ne adjon okot félreértésre vagy felhívásra. Ezt mindenki a saját életére vetítve eldöntheti, hogy hol éri őt a legtöbb csábítás (munkahely, szabadidős tevékenységek stb.) A lényeg azonban, hogy nem adunk teret magunknak a vágyakozásra.

6. Ne kivegyünk a kapcsolatból, hanem tegyünk bele minél többet

Az életben rengeteg olyan apró tényező van, ami piócaként kiszipolyozza az energiát a házasságból. Ilyen például egy stresszes munkahely, egy nyomuló kolléga, a pornó és néha még a gyerek körüli teendők is. Ha a másik oldalról mi nem pakoljuk tele a kapcsolatot építőkövekkel, mint minőségi idő, bizalom, intimitás, akkor az egy idő után kiüresedik. Tény és való, ahogy gyarapodnak az együtt töltött évek, úgy növekszik a munka is, amit a kapcsolatba kell fektetni, hogy jól működhessen. Az elején gondoskodnak erről a hormonok, de aztán már a mi feladatunk életben tartani a szerelmet. A gyereket se cseréljük le, ha kezd egyre több „baj” lenni vele, vagy nem olyan, mint amilyet elképzeltünk. Akkor mégis miért dobjuk el olyan könnyen a párkapcsolatunkat? Ugyanakkor, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nemcsak a kapcsolatba kell energiát fektetni, hanem önmagunkba is. Hiszen akkor válunk a legsebezhetőbbé, mikor úgy érezzük nem vagyunk elég szépek, okosak, szerethetők. És ez igaz a férfiakra is. Ha azt érzi melletted, hogy ő egy erős, kívánatos, szeretetreméltó férfi, biztos lehetsz benne, hogy nem más szoknyája alatt igyekszik majd megtalálni az önbecsülését. Egy olyan pár számára tehát, akik kölcsönös tisztelettel vannak egymás iránt és a figyelmük középpontjában, nem pedig a prioritási lista utolsó pontján tartják a szerelmüket, nem kérdés, hogy megéri-e egy éjszakányi újdonságért feladni egy közösen felépített boldog kapcsolatot.

Nyitókép: CSA Images/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: