Hová vezet a túlgondolás? Egy biztos: orgazmushoz nem (18+)

Neked is jár a beteljesülés!

Míg a férfiaknak a kielégülés a szexuális együttlét természetes velejárója, addig a nők nagy része csak kemény küzdelmek árán jut el a csúcsig.

Sikoltozom, nyögök, átadom magam az élvezetnek, majd egyszer csak vége, mintha elvágnák. Üres lüktetés marad utána, a földöntúli gyönyörnek nyoma sincs. »Na, elmentél?« – kérdezi. Megszólalni nem bírok, hamiskás mosollyal és finom bólintással megadom neki, amire igazán vágyik. Ego. Nem tudom mióta megy ez így, vannak éjszakák, amikor még én magam is elhiszem a hazugságom. Holott az orgazmus az esetek többségében messziről elkerül. Most érezzem rosszul magam, még emiatt is? Hiszen köztudott, hogy a hüvelyi orgazmus elérése a legtöbb nőnek nem megy olyan könnyen. 

Amiért érdemes küzdeni

Éppen ezért már fel sem teszem magamnak a kérdést: „Én lennék az egyedüli, aki ettől szenved?”. Az utóbbi időben egyre több barátnőmtől hallom vissza ugyanezt, pedig azelőtt úgy gondoltam, hogy rajtam kívül ezen a bolygón mindenkinek szuperül megy a szex. Tévedtem. Mondanám, hogy megnyugtatott William McKibbin, a Michigani Egyetem pszichológiai professzorának nemrég közzétett tanulmánya, amelyben azt taglalja, hogy a férfiak 90%-a igyekszik gondoskodni a párja beteljesüléséről. De sok exemnél azt figyeltem meg, hogy az első néhány próbálkozás után feladták. Talán azért, mert én is feladtam és könnyebb volt megjátszani magam?

Az egyik egyéjszakás kalandom alkalmával a pasi szex közben teljesen váratlanul csak ennyit kérdezett: Te is olyan lány vagy, aki nem tud elmenni?” Sokkolt a kérdés, de nemcsak abban a pillanatban, még hónapokig ott motoszkált a falhoz állító mondat a fejemben. Megállapítottam, hogy ez csakis az én hibám és elkezdődött az agyalás. Boncolgattam, elemeztem a szituációt, definiáltam a problémát és éppen ez volt a baj: a túlgondolás. De beleszólhat-e egy ágyjelenetbe a mentális blokk?

A kamu orgazmust váltsd be igazira

Mentális megerősödéssel, közös tanulással és a test megismerésével el lehet engedni a feszültséget és utat engedni az orgazmusnak:

  • Tisztázzátok le a partnereddel, hogy mi az, ami mindkettőtöknek jó érzés, izgató és mi az, ami kényelmetlen vagy esetleg kiábrándító az ágyban
  • Ha esetleg a múltban már felfedeztél egy két bevált műveletet/pózt/praktikát, akkor ne habozz megosztani az aktuális szeretőddel
  • Ügyelj a szemkontaktusra és a folyamatos kommunikációra. Sokan azért képtelenek eljutni a csúcsra, mert közben folyamatosan elkalandozik a gondolatuk
  • Kísérletezz a pozitúrákkal! Válaszd ki a korábbi kedvenc testhelyzeted és reformáld meg egy kicsit
  • Edukáld magad a témában. Számtalan tartalmat találhatsz az interneten, amiből előbb-utóbb valamelyik be fogja váltani az ígéreteit.

A legjobb, ha elhatározod magad úgy, ahogy én is tettem. Egy nap eldöntöttem, hogy leszokom a cigiről, megfogadtam, hogy sokkal jobban odafigyelek a szeretteimre, fókuszálok a szakmai sikerekre, és bármennyire is furán hangzik, de elhatároztam, hogy elérem és átélem azt, ami egyébként jogosan is az enyém: az orgazmust.

Nyitókép: Shutterstock/Mayer George

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Tedd meg a befizetéseidet, mi pedig megnöveljük a nyerési esélyeidet maximum 275 000 forintig. (x)