Az 1990-es években Hervé Léger indította el hódító útjára a sokáig a vörös szőnyegeket is uraló bandage dress trendjét. 2024-ben pedig, úgy tűnik, főnixként támadhat fel az extra szűk ruhák divatja.
Évek óta rebesgetik, hogy a Hervé Léger által ikonikussá lett bandage dress újra a trendiség netovábbja lehet, azonban ezek az állítások idén talán be is igazolódhatnak.
Nem Hervé Légerrel kezdődött
Hogy végére járjunk a bandage dress körüli őrületnek, egészen a ’80-as évekig kell visszautaznunk az időben, azonban az első ilyen darabot ne a Hervé Léger kínálatában keresgéljük. A sztárok kedvencévé vált kreáció ugyanis a máig szintén a fazont ünneplő, Azzedine Alaïa tervezőasztalán született meg, hogy azt az 1986-os kollekciójában mutathassa be. Azonban Léger az ő tanítványaként ezt későbbi saját brandjénél is felhasználta és újraálmodva tette azt egy mindenki által vágyott ruhává. Persze a Léger-féle bandage dress sikeréhez az is sokat hozzátett, hogy a ’90-es évek ünnepelt szupermodellje, Cindy Crawford is rajongott érte. Ő szinte elsőként prezentálta a darabot, a bemutató helyszínéül a Vogue 1998-as partyját választotta, így az ominózus kreáció hihetetlen gyorsasággal került fel a divat térképére.
A bandage dress aranykora
Előbbiből következtetve sejthetjük, hogy hamarosan a legnagyobb sztárok és divatikonok kezték viselni Léger pillanatok alatt ikonikussá lett modelljét. A tervező pedig a sosem látott rajongást észlelve, hosszú éveken keresztül tervezte meg újra és újra a bandage dress legújabb variációit. Lindsay Lohan és Paris Hilton mellett pedig még Victoria Beckham is egyenesen odavolt a test vonalát szorosan követő, némi alakformáló hatással is bíró koktélruháért. Minden hosszban és a szivárvány összes színében láthattuk azt a vörös szőnyegen a 2000-es években.
Na persze az őrület a 2010-es évtized első felében sem csillapodott és Katy Perry szinte önként vállalta magára, hogy a szűk ruhácska nagykövete lesz. Az énekesnő nem egyszer és nem is kétszer választotta ezt a fazont, azonban mégsem tudott mindenkit meggyőzni annak viselésének előnyeiről. Nem úgy, mint Kim Kardashian! Igaz, az üzletasszonnyá vált reality sztár mára már nádszálkarcsúra diétázta magát, viszont bő tíz évvel ezelőtt még inkább a gömbölydedebb formákat hirdetette és előszeretettel tette ezt bandage dressben. Kimnek köszönhetően pedig mindannyian elhittük, hogy bárkinek jól állhat ez a sokat mutató modell.
A végnapok
Azonban, mint minden aranykornak, a bandage dress legszebb napjainak is leáldozott olyan 2015 környékén. Persze, Léger nem engedte el annak a kezét és voltak olyan megrögzött rajongók, akik megpróbálták azt a felszínen tartani, de minden igyekezet hiábavalónak bizonyult. Köszönhető ez annak is, hogy a klubviselet szabályai is igencsak meglazultak. Sőt igazából klasszikus értelemben vett szórakozóhelyekre is jóval ritkábban járunk és a bulizás helyett inkább csak az unaloműzés a cél. Míg a 2010-es években mindenki megadta a módját annak, ha szórakozni ment, mára viszont a koronavírusnak is köszönhetően igencsak elkényelmesedtünk, ami azt illeti. Én például ezt egyébként egy percig sem bánom, de van, akik igen.
A Y2K-nek nemsikerült visszahoznia
A Z-generáció képviselői között ugyanis pár évvel ezelőtt felütötte a fejét a 2000-es évek divatirányzatáért való rajongás. Ők a Y2K jegyében számtalan rég elfeledett darabot tettek újra divatossá, így a crop topok, a cardo nadrágok, sőt még a Paris Hilton által ikonikussá tett bársonymelegítők is stílusossá váltak. Na, és persze megpróbálkoztak a bandage dress újraélesztésével is, viszont hamar rájöttek, hogy igazából ők sem találnak apropót arra, hogy viseljék.
… a mob wife trend viszont megmentheti
Nemrégiben azonban szinte a semmiből hódította meg az internetet a „mob wife” trend és talán ez lehet a megmentő, ugyanis a méretes bundák alatt nem mindig viselhetünk melegítőt és ha komolyan vesszük Al Capone nejének szerepét, kicsit azért nem árt, ha jobban kiöltözködünk. Az irányzatba pedig tökéletesen beilleszthető a bandage dress, ha a ’90-es évekből merítünk inspirációt, remek összhangot hozhatunk ki a leopárd mintás bunda, a számtalan aranyban ragyogó ékszer és egy mesés tűsarkú, illetve a ruha felhasználásával.
Nyitókép: Gilbert Carrasquillo/FilmMagic
Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:
- Ikonikus kis fekete ruhák – Coco Chaneltől Lily Collinsig
- Mindenki maffiózó feleség akar lenni? Hódít a „mob wife” trend
- Trendek, amiket sosem sírunk majd vissza