Ha az álommelót keresed, akkor már csak néhány napod maradt jelentkezni. Egy elhagyatott sziget várja két új gondnokát az Atlanti-óceán ölelésében. De ne habozz! Tavaly több mint 40 ezren küldték el az önéletrajzukat.
Az Írország partjainál található Great Blasket nevű sziget egy párt vagy két barátot keres határozott idejű, 6 hónapos munkalehetőséggel. A feladatuk – áprilistól októberig – a négy vendégház és a kávézó üzemeltetése lesz. A betöltendő állást a sziget Twitter fiókján osztották meg a múlt héten, és azt tanácsolták a pályázóknak, hogy a jelentkezés előtt olvassák el a Gyakran Ismételt Kérdések listáját.
A hirdető azt is kijelentette, hogy korlátozzáka jelentkezők számát, miután tavaly – a The Irish Times szerint – több mint 42 ezer pályázat érkezett a világ minden tájáról. A szigeten nincsen áram, se wifi. A weboldal azt tanácsolja az odalátogatóknak, hogy hozzanak magukkal elegendő ivóvizet, ugyanis a víz is a korlátozott áruk kategóriájába tartozik.
2020-ban egy Dublin-i házaspár, Annie Birney-t és Eoin Boylea-t választották a sziget gondnokainak, akik a járvány első hulláma miatt picit megkésve, júniusban költözhettek a smaragdzöld földdarabkára. „Alaposan végiggondoltuk a dolgot, úgy 10-15 másodperc alatt, és azonnal igent mondtunk” – nyilatkozta nevetve Annie korábban az Insider-nek. „Ez volt a mi kis univerzumunk, annak ellenére is imádtuk, hogy olyan kihívásokkal kellett szembenéznünk, mint a Wi-Fi hiánya, a hideg zuhany és az áramhiány.”
A napi feladatok közé tartozik a házak előkészítése a vendégek számára, az odalátogatók szállítása és az olyan szükséges dolgok összegyűjtése, mint a tiszta textíliák, az étel vagy a szén. Akadtak csendesebb napok is, ilyenkor Annie és Eoin időt szakítottak arra, hogy kiránduljanak, vagy egy csésze tea mellett élvezzék a tájat. A sziget híres az élővilágáról, többek között fókáiról, a dombos területeiről, és erősen összekapcsolódik az ír folklórral és irodalommal.
A pályázatok beadásának határideje január 22-e, péntek. Ha egy távoli ír szigeten töltött 6 hónap idillinek hangzik, akkor itt az ideje jelentkezni!
Forrás: Insider
Nyitókép: bkkm/Gettymages