A rendrakás japán istennője összesen legfeljebb 30 kötetet tart otthon egyszerre, így képzeletben én is megpróbáltam leszűkíteni a gyűjteményemet.
Bár (még) nem olvastam Marie Kondo magyarul is megjelent bestsellereit (Rend a lelke mindennek, Tiszta öröm), de így is lehetetlen lenne, hogy ne tudjam, ki az a japán guru, aki egy forradalmi módszert alakított ki a rendrakásra, amely a KonMari nevet kapta. Arra pedig egy egészen rövid Google nyomozás után rájöttem, hogy az alapelvei egyébként roppant egyszerűek: azt ajánlja, hogy ne területenként, hanem kategóriánként (például: ruhák, könyvek, iratok) tegyünk rendet az otthonunkban. A műveletet a selejtezéssel kell kezdeni: Marie szerint a lényeg az, hogy ne arra fókuszáljunk, amit ki akarunk dobni, hanem azokra a dolgokra, amiket meg szeretnénk őrizni. Ehhez természetesen segítséget is kapunk tőle – mindent egyesével a kezünkbe kell vennünk, és fel kell tenni magunknak egy rövid kérdést: „Does this spark joy?”, azaz „Örömet szerez ez?”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Míg az elvvel valószínűleg sokan egyetértettek például a ruhák szortírozása kapcsán, addig a könyvespolcával kapcsolatban tett kijelentése sokakat megdöbbentett. Marie ugyanis arra törekszik, hogy legfeljebb 30 kötetet tartson egyszerre otthon. Azt vallja, ha igazán őszinték akarunk lenni, valójában nagyon kevés művet olvasunk el újra az életünk során, és olyan kötet is akad, amit hiába is tettünk fel a polcunkra, sosem fogjuk elkezdeni. A Netflixes sorozatában azt is kifejtette, hogy azokat a könyveket kellene meghagynunk, amelyeknek birtoklása jó hatással van a jövőbeli életünkre, a kötetek átválogatása pedig segít megérteni, éppen milyen információk fontosak számunkra. Marie szerint a könyvek a gondolatainkat és az értékeinket tükrözik – ezzel is alátámasztja azt, hogy a rendrakást egy igazi önismereti utazásnak tekinti. Na, persze ez az elmélete azonnal beindította a mémgyárat és sokan értetetlenül álltak a javaslata előtt – többek között én is.
Így nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a könyveim száma bőven meghaladja a harmincat, a családunk birtokában lévő kötetek mennyiségével pedig biztosan hatalmas csalódást okoznánk Marie Kondónak. Ráadásul számomra ezek tényleg igazi kincsek! Így még azt is komolyan átgondolom, kinek adom kölcsön bármelyiket is (bocsánat mindenkitől!), nemhogy megszabaduljak tőlük! A rendrakás istennője egyébként később finomított egy kicsit az álláspontján. Kiemelte, ha valaki haragot érez amiatt, hogy meg kell válnia a könyveitől, akkor azok felbecsülhetetlen értéket jelenthetnek számára. Az ilyen tárgyak megtartását pedig még a KonMari módszer is jóváhagyja. Ennek ellenére az elmélete elgondolkodtatott. Vajon ki tudnék választani csupán harminc könyvet a polcomról megőrzésre? És, ha igen, mi alapján döntsek?
A legfontosabbakkal kezdtem
1-7. Az alapvető és első körös jelölés természetesen J.K. Rowling Harry Potter sorozatára esett, amivel máris kiütöttem 7 helyet (a kiegészítő kötetekről pedig lemondok). Az indokom egészen egyszerű: amellett, hogy a varázslótanonc története mára olyan klasszikussá vált, amit szeretnék megtartani, rengeteg szép (családi) emlék fűz hozzájuk – és többször is újraolvasnám őket.
8-9. Az is azonnal egyértelmű volt számomra, hogy adok pár helyet Jodi Picoultnak, aki évek óta a kedvenc íróim közé tartozik, és egy percig sem kell gondolkoznom azon, hogy a könyvei örömet szereznek-e nekem. Ő az, akinek, ha megjelenik egy új regénye Magyarországon, én azzal a lendülettel meg is veszem (kérdés nélkül!), mert különleges történetmesélési stílusa teljesen magába szippant. Azonban, ha minden kötetet átengednék a szelektáláson, akkor azzal 20 helyet is kigolyóznék a 30-ból (és éppen úton van a 21. könyv), úgyhogy kénytelen vagyok arra a 2 művére szorítkozni, amik a legnagyobb hatással voltak rám: Marad „A nővérem húga”, amit először olvastam tőle, és azóta már több emberrel is megszerettettem, illetve az „Elrabolt az apám”, amiből több oldalon keresztül jegyzeteltem ki a kedvenc soraimat.
Jöhet a napló-szekció!
10-11. A „Bridget Jones naplója” első és második („Mindjárt megőrülök!”) részétől nem tudnék megválni, mert Helen Fielding könyveit tényleg rongyosra olvastam: imádom az írónő humorát, és azt is, hogy egyáltalán nem akart különleges főhősnőt teremteni. Bridget ott van mindannyiunkban, és nincs olyan, aki ne tudna kapcsolódni hozzá. Az évekkel később kiadott harmadik és negyedik kötettől viszont a képzeletbeli helyhiányom miatt elbúcsúztam, azokat már jóval kevesebbet forgattam.
12-13. A 30 kötetbe szeretnék belesűríteni valamit a tinikoromból is, amikor a Bridget Jones naplója helyett még „A neveletlen hercegnő naplója” volt a kedvencem Meg Cabottól. A sorozatnak összesen 17 része van, de az emlékek ellenére leszűkíteném a kört az elsőre és az utolsóra: így azért később is felidézhetném, hogy milyen sok órát eltöltöttem Mia Thermopolis-szal.
14. Bár az „Egy boltkóros naplója” című film nem sikerült túl erősre, az alapjául szolgáló Sophie Kinsella regényt mindig is nagyon szórakoztatónak találtam, olyannak, ami teljesen ki tud kapcsolni: a következő hét résztől simán elköszönök, de az elsőtől nem!
15. Talán James Patterson „Suzanne naplója Nicholasnak” című könyve volt az, amit a legtöbb embernek kölcsönadtam még sok-sok évvel ezelőtt (fiatalság, bolondság!), és amellett, hogy szerencsére vissza is kaptam, kivétel nélkül mindenkit meghatott a történet. Ilyen „közösségi” élményem ritkán akad regényekkel, szóval ettől semmiképpen sem válnék meg.
Családi ereklyék
16. Márai Sándortól „Az igazi – Judit …és az utóhang” kihagyhatatlan a 30 kedvenc könyvem listájáról: nekem az anyukám adta a kezembe, és azóta én is missziószerűen ajánlgatom azoknak, akik nem ismerik, hogy legalább egyszer olvassák el.
17. Alice Sebold „Komfortos mennyország” című regényét szintén az édesanyámtól kaptam: természetesen nem egyezhet mindenben az ízlésünk, ezért a közös kedvencek tényleg kincsként megőrzendőek.
18. És éppen ezért megtartanám a „Tajtékos napok”-at is Boris Viantól!
Valamit a disztópiából is!
19-20. Egy időben nagyon rákattantam a young adult irodalomra, így néhányat ezek közül is átjuttatnék a rostán: Suzanne Collinstól „Az Éhezők Viadala” trilógia harmadik részét, „A kiválasztott”-at, mert érzelmileg talán az volt rám a legnagyobb hatással. Stephenie Meyertől pedig (nem, nem az Alkonyat, hanem) „A burok” maradna, mert bár jóval kevesebb médiafigyelmet kapott a vámpíros szerelmi sztorinál, szerintem mégis sokkal erősebb regény.
Az utolsó 10…
21-22. Az önfejlesztő műveknek is hagynék helyet, például Oprah Winfrey-től az „Amit biztosan tudok”-nak és Elizabeth Gilberttől a „Big Magic”-nek („Magic ‑ Kreatív élet, félelem nélkül!”).
23. Több könyvet is olvastam Cecelia Aherntől, de az „Ahol a szivárvány véget ér” lenne az, amit átengednék a rostán: már csak azért is, mert az írónő dedikálta nekem a budapesti látogatásán. Ráadásul a filmváltozathoz is kedves emlékek kötnek: életem első szóló útján Londonba mentem meglátogatni a legjobb barátnőmet, akivel éppen erre ültünk be a moziba. Mivel sikerült elnéznünk a kezdési időpontot, ezért már az előző vetítés végére beültünk, így először a film utolsó 15 percét néztük meg.
24. Az utóbbi években Sally Rooney „Normális emberek” című regénye volt az egyik, ami leginkább megfogott, és simán el tudom képzelni, hogy harmadjára is nekikezdek.
25-26. Szabó Magda sem maradhat ki a sorból: a gyerekkori könyvélmények konzerválása miatt az „Álarcosbál”-t és a „Mondják meg Zsófikának”-ot választanám.
Mivel Marie Kondo szerint a könyvek a gondolatainkat és az értékeinket tükrözik, ezért az utolsó négy helyet olyan regényeknek tartogatnám, amiket még nem sikerült elolvasnom, hiszen számomra az, hogy elmerülhetek egy ismeretlen történetben (és akár hajnalig ébren maradok miatta) egy olyan dolog, ami egyértelműen örömet szerez, és amiről nem szeretnék lemondani. Éppen ezért:
27-28-29-30. Jöhet a „Baráti beszélgetések” Sally Rooney-tól, az „Életszikra” Jodi Picoulttól, a „Kis tüzek mindenütt” Celeste Ng-től és a „Testamentumok” Margaret Atwoodtól, azaz „A Szolgálólány meséje” folytatása.
P.S. Bár nem volt könnyű leszűkíteni a könyvtáramat, de mindenképpen érdekes akár csak gondolatban is elvégezni a kísérletet: hiszen valóban rengeteg dologhoz mindössze képzelt érzelmekkel kötődünk.
Fotók: woohoo.
Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:
- A szerelmi történet, aminek nem jár le a szavatossága: Normális emberek – Könyvajánló
- Az Igazi: misztikum, vagy valóság? – Könyvajánló
- Újragondolt könyvespolcok, avagy 6 inspiráló fotó, hogyan tárold otthon a könyveidet
