Így lett Meghan Markle-ből Sussex hercegnéje

Az exszínésznőt ma már Harry herceg feleségeként ismerjük és a korábbi élete mintha megszűnt volna létezni. Ma 39 éves, mi pedig ebből az alkalomból összegyűjtöttük, mi történt vele azelőtt, hogy a királyi család tagja lett.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az elmúlt 1 évben Meghan Markle nevét ütöttem be leggyakrabban a Google keresőjébe, és arra tippelek, hogy legalább 60 cikket írtam arról, mi történt vele, miután hozzáment Harry herceghez vagy arról, mit lehet tudni a születendő gyerekéről, milyen szabályokat szegett meg a királyi családban a házasságával és a terhességével – később pedig arról, miért döntött úgy, hogy férjével és fiával hátat fordít a royaloknak és Amerikába költözik, hogy új életet kezdhessen.

Ma már nem telhet el nap anélkül, hogy ne cikkeznének róla a lapok, pedig akár csak pár évvel korábban ez még egyáltalán nem így volt: amíg Meghan Markle „csupán” a Briliáns elmék színésznője volt, nem Sussex hercegnéje, a média egyáltalán nem követte minden lépését: míg most már a személyes leveleit is megosztják a nyilvánossággal. Meghan és Harry a brit királyi család fekete bárányai lettek és szinte már azt sem tudjuk, ki is igazából ez a nő a rengeteg pletyka mögött, akiért a herceg mindent feladott?

Sussex egykori hercegnéje 1981. augusztus 4-én született Los Angelesben, méghozzá Rachel Meghan Markle néven, szinte megjósolva, kinek a karakterét játssza majd el a Briliáns elmékben. A szülei hatéves korában elváltak és édesanyja, Doria Ragland nevelte fel őt, aki jógaoktatóként (nem véletlen, hogy Meg is nagy rajongója ennek a mozgásformának) és szociális munkásként dolgozott. Az apja, Thomas Markle elismert szakember volt a filmvilágban, többek között olyan szériák világításért felelt, mint az Egy rém rendes család. „Mindennap a sorozat forgatásán voltam iskola után” – mesélte. „Ez egyszerre vicces és perverz környezet felnőni egy kislánynak, aki katolikus suliba jár és egyenruhát hord.” Éppen ezért az édesapja gyakran megkérte arra, hogy hagyja el a helyszínt, ha olyan jelenetet rögzítettek éppen, amihez túl fiatal volt.

Meghan és édesanyja, Doria Ragland (Fotó: Instagram/@the_american_duchess)

Talán ezek az élményei is közrejátszhattak abban, hogy Meghan később nőjogi aktivista lett (lássuk be, a népszerű sorozat nem éppen férfiak és a nők közötti egyenjogúságról szól), a gender különbségek megszüntetése pedig az egyik legnagyobb szívügye. Mindössze 11 évesen levelet írt egy vállalat képviselőinek és politikusoknak, hogy cseréljék ki egy akkori mosogatóreklám szövegét: „Minden amerikai nő” helyett „Minden amerikai ember”-re – emellett az egyetem elkezdéséig rendszeresen önkénteskedett egy hajléktanokat ellátó konyhán. A középiskola után a Northwestern University-n tanult tovább, ahol lehetősége nyílt arra is, hogy a Buenos Aires-i Nagykövetségen pár hónapig gyakornokként dolgozhasson – Meghan akkoriban biztos volt abban, hogy politikai karriert fut majd be.

Az élet végül mégis a színészet felé sodorta, kezdetben főleg kisebb szerepeket kapott: felbukkant például a Szerelem sokadik látásra, az Emlékezz rám!, illetve a Förtelmes főnökök című filmekben, és egy ideig táskanyitogató lány is volt a Deal or No Deal elnevezésű amerikai televíziós játékban. „Mindenképpen sokat tanultam ebből az élményből, mert segített rájönni, mit csinálnék szívesen” – nyilatkozta a műsorról, amiben egyébként John Legend felesége, Chrissy Teigen is hostesskedett a bőröndök mellett. Meghan úgy emlékszik vissza ezekre a felvételekre, hogy mindig iszonyúan kényelmetlen magas sarkúban kellett állnia, ezért alig várta, hogy valaki kimondja az ő táskájának a számát és leülhessen.

Fotó: NBC/Getty Images

Ha éppen plusz pénzre volt szüksége a meghallgatások között, akkor sem kellett aggódnia, ugyanis Meghan a kalligráfia művésze. „Örülök neki, hogy egy olyan világban, ahol látszólag senki nem értékel már egy kézzel írott levelet, továbbra is életben tudom tartani ezt.” Gyakran kapott megrendelést hírességektől, hogy készítse el az esküvői meghívójukat, például Robin Thicke és Paula Patton is őt kérte fel erre a feladatra.

Az áttörést a Briliáns elmék című sorozat jelentette számára, amelyben a jogi asszisztenst, Rachel Zane-t alakította 2011-től egészen 2017-ig. Ám nemcsak a nevükben, hanem a természetükben is hasonlítottak egymásra: a színésznő szerint mindketten ambiciózusok és önmaguk legnagyobb kritikusaik. Meghan valószínűleg éppen amiatt, hogy ennyire közel érezte magához a karakterét, a forgatásokon csakis a saját ékszereit viselte: például olyan karkötőt vagy gyűrűt, amit a nagyanyjától örökölt. A színésznő számára 2011 a magánéletében is különleges év volt: ekkor ment feleségül Trevor Engelson színész-producerhez, akivel 2004 óta élt kapcsolatban, ám 2013 augusztusában el is váltak.

Fotó: USA Network/Getty Images

Meghan a filmvilág mellett az utazásba is beleszeretett: többek között Londonban, a Buckingham-palota előtt is fotózkodkodott tiniként – a kép ma már vicces egybeesésként terjed a neten. De megfordult Budapesten is, ahol a Mátyás-templom elől posztolt – ezt többé nem tehetné meg anélkül, hogy felismerjék. Meg legnagyobb utazási trükkje egyébként az, hogy mindig visz magával teafaolajat, amiről úgy tartja, mindenre gyógyír lehet, szúnyogcsípésre, de akár egy apró vágásra is.

Fotó: Instagram/@meghantheduchessof

Az utazásairól egyébként beszámolt sikeres életmód-blogján, ami egy borról, a Tignanellóról kapta a nevét. „Éveket töltöttem azzal, hogy egyszerűen csak kértem egy vörös vagy egy fehér bort’. Nem igazán tudtam, mi a különbség. Aztán egy nap az ember belekóstol valamibe, és azt érzi, na igen, már értem. Tehát a The Tig egy személyes megközelítése a megértésnek – a divatnak, az utazásnak, a szépségnek, mindennek” – árulta el egy interjújában. A 3 éven keresztül futó The Tig nevű oldalát és az Instagram profilját azonban törölnie kellett, amikor csatlakozott a királyi családhoz: „Sose felejtsd el, mennyit érsz – ahogy azt időről időre elismételtem neked: te kedves barátom, elég jó vagy” – zárta utolsó sorait a blogon Meghan. Ki tudja, talán a királynő szabályai alól kiszabadulva újra belevág majd?

Fotó: Instagram/@meghantheduchessof

A többi pedig – mondhatjuk úgy is, már történelem (vagy tündérmese?): Meghan 2016 nyarán kezdett el titokban randizni Harry herceggel (akivel egyes jelentések alapján nagyon-nagyon távoli rokonok, az állítólagos szál tizenöt generációra nyúlik vissza), ebben az évben ő volt az a színésznő, akinek a nevére a legtöbbször rákerestek a Google-ban. A kapcsolatukat csak 2017 szeptemberében ismerték el hivatalosan, amikor először jelentek meg együtt nyilvánosan Torontóban, az Invictus Games-en (melyet Diana kisebbik fia alapított). Az eljegyzésüket novemberben már be is jelentették, majd 2018 májusában összeházasodtak a windsori kastély Szent György-kápolnájában. Szeptemberben örökbe fogadtak egy kutyust, aki az Oz nevet kapta (Meghan korábban adoptált már két kutyát, Guy-t és Bogartot, amire állítólag maga Ellen DeGeneres szólította fel, ám Bogart már nem költözött vele Angliába, mert idős állat– és egy bennfentes azt mondja, nem kedvelte Harryt…) 2019. május 6-án tovább bővült a családjuk: megszületett fiuk, Archie Mountbatten-Windsor, aki a hetedik helyet foglalja el a brit trónöröklési sorrendben.

Fotó: Samir Hussein/Getty Images

A happy end helyett azonban a média lejárató hadjárata várt rájuk Angliában és talán oldalakon keresztül írhatnék arról, mi minden olvasható az utóbbi hónapokban a sajtóban róluk – vagy arról, hogy milyen is igazából a kapcsolatuk Vilmossal és Katalinnal. A teljes igazságot valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, azonban a nemzetközi kiadással egy időben Magyarországon is megjelenő „A szabadság nyomában. Harry és Meghan – egy modern királyi család” szerzői, Omid Scobie és Carolyn Durand azt ígérik, könyvükben lerántják a leplet arról, milyen is volt a páros élete a royalok között – méghozzá a párhoz legközelebb álló emberekkel készített interjúk segítségével. A mű a 21. Század Kiadó gondozásában, augusztus 11-től lesz kapható és a Daily Mail szerint biztosan világszenzáció lesz.

Fotó: Facebook/@21.Század Kiadó

Forrás: CR Fashion Book/Harper’s BAZAAR
Nyitókép: Samir Hussein/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: