Így nevelj magabiztos gyereket

Szülőnek lenni nem mindig könnyű, de a legszebb feladat az életben. Sokszor nehéz megállni, hogy ne kényeztessük és óvjuk a gyerekeinket, de egyáltalán nem biztos, hogy ezzel jót teszünk velünk.

Ahhoz nem férhet kétség, hogy minden szülő célja magabiztos, empatikus és kitartó gyereket nevelni, aki ügyesen evez majd az élet tengerén. De miképp lehet ezt megvalósítani? A gyereknevelés komoly felelősség, de nem tanítják iskolákban, hogy hogyan lehet jól csinálni. Az otthonról hozott minták sokszor irányadóak, de azok sem feltétlenül mindig jók, csak azokat legalább megszoktuk, ismerjük. Sokszor jópofának tűnnek a filmekben látott szituációk, de nem biztos, hogy a saját gyerekünket érdemes egy hétre otthon felejteni, hogy megtudjuk megállja-e legalább fele annyira a helyét nélkülünk, mint Kevin az első Reszkessetek, betörők! filmben.

Vitathatatlan tény, hogy a gyereknevelés a szülő számára is egy ismeretlen utazás. Arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy mennyire van szükség szigorra, hogy ne nőhessenek a gyerekek teljesen a fejünkre, vagy épp, hogy mindentől megóvjuk őket. A témával foglalkozó szakemberek szerint azt a célt kell kitűzni szülőként, hogy kiabálás, veszekedés nélkül próbáljuk meg kezelni a szituációkat. Egy amerikai író, Michaeleen Doucleff három éves lányával utazta körbe a világot, és különböző társadalmi és kulturális körülmények között élő családokkal készített interjúkat. Három fontos következtetésre jutott a nevelési mintákat illetően:

1. Ne üldözd el, ha érdekli a házimunka!

Számos szülő esik abba a csapdába, hogy mindent maga csinál, ami egy idő után viszont inkább teherré és kötelességgé válik a számára. Sok gyerek van, aki nem is feltétlenül a segítés szándékával „lábatlankodik” a szülő mellett, hanem mert érdekli, hogy mi történik körülötte, és szívesen csinálná ugyanazt, amit lát. De szülőként sokszor egyszerűbbnek és praktikusabbnak gondoljuk, ha félreállítjuk az útból, és pikk-pakk megcsináljuk, amit szeretnénk. Doucleff szerint ez a legrosszabb dolog, amit ilyenkor tehetünk, mert a gyerekben az fog rögzülni, hogy nem kapcsolja össze magát azzal a feladattal. „6-7 éves korukra eltűnik a gyerekekből az a vágy, hogy segítsenek és részt vegyenek az otthoni feladatokban. Így ha addig nem lett az életük része, hogy játékosan, de részt vegyenek a csapatmunkában, akkor később is ez lesz a természetes”.

Ezen a helyzeten úgy lehet könnyen változtatni, ha hagyjuk, hogy a gyerek részt vegyen abban, amin éppen dolgozunk. Nem kell nagy feladatot rájuk bízni, csak akkorát, amivel simán megbirkóznak. És használjuk ki ezt a közösen töltött időt, beszélgessünk, hallgassuk meg őket. „Attól, hogy kicsik, még lehetnek sérelmeik, szomorúságaik. De ha nem direkt módon „vallatjuk” őket, csak mellékesen beszélgetünk, sokkal könnyebben meg fognak nyílni” – javasolja az író. A kutatások is azt igazolták, hogy a kicsiknek megvan a belső motivációjuk ahhoz, hogy segítsenek, és örömmel tölti el őket, ha részt vehetnek a „csapat” munkájában.

2. Legyen szerepe a te világodban

A gyerekek világa és érdeklődési köre természetesen gyakran nem egyezik a szülőkével, de ez nem jelenti azt, hogy mindig el kell különíteni a programokat. Persze, a kicsik jól érzik magukat egy születésnapi zsúron, a játszótéren, vagy más gyerekek társaságában, de néha legyenek részei a felnőttek világának is. „Időként kifejezetten jót tesz, ha a gyerek a szülő világában is szerepet kap. Ne essünk abba a hibába, hogy csak gyerekprogramokban vesznek részt, menjünk velük kirándulni, moziba, tapasztalják meg, hogy van külön gyerekek és felnőttek világa, és ők mindkettőbe beletartoznak”.

3. Gondolkodtasd a gyereke(ke)t

Természetes, hogy szülőként óvjuk és féltjük szemünk fényét, és ennek érdekében utasításokat, parancsokat adunk nekik. Ne mássz fel a fára, mert leesel! Ne hagyd szanaszét a játékaidat, ne játssz az étellel, ne piszkáld a testvéredet… és így tovább. Napi szinten rengeteg ilyen utasítás hangzik el, amiről jóhiszeműen úgy gondoljuk, hogy a gyerek érdekében mondjuk. És valóban az ő érdekében mondjuk, de mi lenne, ha csavarnánk egyet a nézőponton és arra ösztönöznénk, hogy gondolkodjon? Amihez elég csak annyi, hogy: szerinted mi fog történni, ha felmászol a fára? Mit gondolsz, nem bántod meg azzal az öcsédet, ha elveszed a játékát? „Ezek a felvetések gondolkodásra ösztönzik a gyereket, és nagymértékben segítenek, hogy maguktól jöjjenek rá dolgokra. Ez különösen hasznos akkor, ha egy gyerek akaratosabb, mert ezáltal megkapja annak a lehetőséget, hogy ő döntött”.

Fontos, hogy bízzunk a gyerekben, és tartsuk tiszteletben az igényeiket. Attól, hogy kicsik, még lehetnek megfontoltak, és ha néha nehezebben fejezik ki magukat, akkor segítsük őket egy megfelelő irányba terelni. Ha egész nap csak utasításokat hajtanak végre, akkor nehezen tudnak magabiztossá válni. Segítsük formálódni őket, de a döntést hagyjuk meg nekik. És néha nyugodtan engedjük meg magunknak, hogy tanuljunk mi is valami újat a gyerekektő. És az sem árt, ha ezt nekik is beismerjük.

Forrás: mindbodygreen.com
Nyitókép: StefaNikolic/GettyImages

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk:

Legnépszerűbb cikkek: