A klímaválság gondolata még a felnőttek számára is rémisztő, így felmerül a kérdés: hogyan beszéljünk napjaink egyik legaggasztóbb globális problémájáról egy gyerekkel. Én megpróbálkoztam vele.
Hogyan képzeltem el a nyár utolsó napjait? A vízparton heverészve, egy finom koktél és egy jó könyv társaságában. Ehelyett egy augusztusi reggelen a szakadó esőben, nagykabátban vacogtam a meszesi Duna-parton. Közben arra vártam, hogy kiderüljön, az időjárás vajon teljesen elmossa-e azt az evezős versenyt, amelyre a 13 éves unokatestvérem, Kármen meghívott. A megmérettetést – ugyan hatalmas csúszással, de – végül sikerült megtartani. Hazudnék, ha azt állítanám, Kármen néhány perces futamain kívül nagyon sok izgalmas dolog történt a versenyen. Azonban még a start előtt, az esernyő alatt sikerült egy érdekes beszélgetésbe elegyednem az unokatesómmal. Engem is meglepett, hogy ezúttal nem a TikTok, hanem a klímaválság került szóba. Eleinte tanácstalannak éreztem magam, hogyan közelítsem meg úgy ezt a témát, hogy egy fiatal kamasz is megértse, milyen fontos a környezetvédelem.
IPCC jelentés és tojásos szendvics
A sors iróniája, hogy éppen néhány nappal korábban olvastam az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentését. Azt, amelyben a világ vezető klímatudósai leírták, a jövőben egyre több és súlyosabb extrém időjárási viszonyokkal kell szembenéznünk, és nem zárható ki a jégtakarók olvadása, valamint az óceánok áramlásainak változása sem. Ezek a mondatok azonnal eszembe jutottak, amikor az orkán erejű szél miatt szinte vízszintesen zúdult alá a csapadék. De tudtam, ha olyan kifejezések kerülnek szóba mint az „ökolábnyom” vagy a „karbonneutrális”, akkor vakvágányra futunk. Az IPCC baljós hangvételű kijelentéseivel sem akartam megrémíteni a versenye előtt. Ezért inkább egy béna hasonlattal próbáltam ábrázolni a helyzetet.
„Képzeld el, hogy egy tojásos szendvicset elrejtesz az osztályteremben. Először senkinek sem tűnik fel. Később már zavarja egy kicsit az osztálytársaid orrát, majd egy idő után egyre elviselhetetlenebb lesz a szag” – Kármen jót nevetett azon, hogy a bolygót egy tojásos szendvicshez hasonlítottam. „Nem vagyok már ovis” – mondta, ezért egy kicsit komolyabbra fordítottuk a szót. Kiderült, nem a nulláról kellett kezdenünk, mert otthon és az iskolában is érzékenyítették már a témával kapcsolatban. Az alaptudása adott ahhoz, hogy már fiatalon elkezdjen figyelni a környezetvédelemre. De tudtam, a családja mindennapi életében mégsem kap nagy szerepet a fenntarthatóság. Egyértelmű, hogy tisztában van azzal, milyen káros az autók kipufogófüstje vagy az egyszer használatos műanyag. A probléma abban gyökerezett, nem érzékelte ennek a súlyát.
Kulacsot mindenkinek
Gyorsan előkaptam a táskámból a kulacsomat. „Ezt nemrég vettem, körülbelül egy hónapja. Azóta csak egyszer-kétszer vásároltam műanyag palackos vizet. Gondolj bele, ez mennyivel kevesebb szemetet jelent egy hónap alatt.” Kármen úgy döntött, hogy megcsillogtatja matektudását és gyorsan kiszámolta nekem, hogy szerinte ez fél év alatt 180 PET-palackot jelent. „Ha már ketten csináljuk, akkor 360.” Számolgattunk még egy kicsit, majd megállapodtunk, hogy megpróbálja elültetni a bogarat a szülei fülében. Ő is szeretett volna büszke kulacstulajdonos lenni. Az egyetlen aggodalma az volt, mit csinál majd, ha kólát szeretne inni. Én a szelektív hulladékgyűjtést ajánlottam alternatívaként.
Ahogy egyre jobban belemélyültünk a témába, Kármen is egyre kíváncsibbá vált. Azonban azt éreztem, minél jobban megérti, annál jobban okolja magát. Még bocsánatot is kért, hogy eddig nem figyelt ezekre az apróságokra. Tudtam, hogy meg kell értetnem vele, hogy nem azért ilyen szeszélyes a bolygó, mert ő, egy 13 éves lány csak most kezd el tudatosan figyelni a környezetére. Inkább azt hangsúlyoztam, hogy ez mindannyiunk hibája. Azok is tehetnek róla, akik évtizedekkel korábban éltek. Az eső ekkor már csillapodott, egyre inkább úgy tűnt, nem kell lefújni a versenyt. A beszélgetés végül a nevetséges hasonlatommal zárult: „Tudod, mi a legnagyobb különbség a tojásos szendvics és a Föld között? Hogy a szendvicset már nem tudjuk megmenteni, de azért mindannyian tehetünk, hogy a környezetet megvédjük. Ha mindannyian kivesszük a részünket belőle, közösen megoldhatjuk a problémát” Lehet, hogy mégsem volt olyan nagy butaság ez a példa, mert a végén egyetértően bólogatott és láthatóan a gondolataiba merült.
Nyitókép: Ben White/Unsplash
