Az utóbbi időben (hál’Isten) egyre többször találkoztam olyanokkal, akik lelkesen csatlakoztak a #zerowaste vagy a #watchmywaste kihívásokhoz, éppen ezért - na, meg a környezetvédelmi világnap apropóján -, arra jutottam, én is teszek egy próbát.
Június első hetét azza töltöttem, hogy megpróbáltam tudatosabban vásárolni. Az elmúlt 5 napban 3 alkalommal 3 különböző helyszínen szereztem be a legszükségesebbeket. Ezúttal a saját tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.
Egy halom műanyag, csak úgy, ébresztő gyanánt
Az első utam, reggelenként a sarki pékségbe vezet, ahol általában egy presszókávét kérek sok tejjel, elviteles papírpohárban, műanyag fedővel, műanyag keverőpálcikával. A reggelimet is minden alkalommal zacskóban adják. Nem, nem újrahasznosítható és nem, nem komposztálható zacskókba. Környezetvédelem, fenntarthatóság, hulladékmentes -, ezek a szavak jártak a fejemben, amikor feltették a „ A szokásos lesz? Elviszed a kávét?”- kérdéseket, amelyekre annak tudatában feleltem határozott „Nem”-et, hogy aznap 10 perccel korábban keltem, csakis azért, hogy a pékségben fogyasszam el a napindítómat (szigorúan csészéből, kanállal kevergetve) és egyem meg (nem, nem papír) tányérból a reggelimet, merthogy a héten ha törik, ha szakad, környezettudatosabban próbálok élni.
A földtől a plafonig mindent becsomagolunk: duplán!
Délután a szupermarketben kötöttem ki, ahol tudtam, el fogok vérezni. Normál esetben az egy szem paradicsomomat is zacskóba vágom, éppen ezért tudtam, hogy képtelen leszek elkerülni az elkerülhetetlent. Míg a sorok között mászkáltam, azon gondolkodtam, hogy minden élelmiszer annyira felbonthatatlan, bombabiztos, vastag csomagolóanyagok mögött rejtőzik, úgyhogy mit is akarok én ezzel az egész környezettudatossággal bizonyítani… csak egy ember vagyok, kétlem, hogy segítek azzal bárkin is, ha egy zacskóval kevesebbet használok el a zöldségosztályon. Totális apátia. Miközben így nyugtatgattam magam, a pénztárnál, pechemre (vagy inkább égi jelként) kiszakadt a dupla (!) zacskóba rakott krumpli, és szanaszét gurult. A pénztáros pedig unottan, rágózva megkérdezte, hogy adjon-e nejlontáskát 35 forintért. Na, ott döntöttem el, hogy folytatom az extra mini lépéseimet a zöldebb jövőért, nem fizetek azért, hogy tovább szennyezzem a földet.
Ha van időnk, zöldülünk
A hétvége a piacon ért, ahová már „rutinos környezettudatosként”, és némi frissen szerzett lelkesedéssel vászontáskát és egyéb tárolóedényeket is vittem magammal. Az eper illata elcsábított, ezért kértem egy kilót. Az eladó kedvesen érdeklődött, hogy hoztam-e magammal dobozt, mert hát „fölöslegesen nem szemetelne”. Szóval kérem, lehet ezt másként is, csak kicsit oda kell figyelni és érdemes előre tervezni.
Mindent összevetve a hulladékmentes életmódra átállni egyáltalán nem könnyű feladat és nem megy azonnal. Az elmúlt napok tapasztalatai után bátran kijelenthetem, hogy ebben a hosszú folyamatban minden apró lépés sokat számít. A célunk közös, még, ha úgy tűnik is, csupán homokszemek vagyunk a gépezetben, próbáljuk meg elhinni, hogy minden egyes cselekedetünkkel képesek vagyunk tenni egy fenntarthatóbb, zöldebb jövőért.
Szerző: Tóth Veronika
Nyitókép: Klaus Vedfelt/ DigitalVision/Gettyimages
