II. Erzsébet ítéletet hozott Harryék ügyében

Őfelsége és a brit királyi család legmagasabb rangú tagjai a tegnapi „sandringhami csúcson" Harry és Meghan a királyi családból való kilépésének ügyében értekeztek. A királynő kiadott egy hivatalos közleményt, amelyben megosztotta álláspontját.

Az egész világ attól hangos, hogy Harry herceg és felesége Meghan Markle bejelentette, a jövőben kisebb szerepet szeretnének vállalni a brit királyi család tagjaként, emellett anyagi függetlenedésre vágynak. Azt is világosan közölték, hogy döntésük ellenére továbbra is teljes mértékben együttműködnek majd a királynővel és a királyi család tagjaival. Elhatározásuk számos kérdést vetett fel, amelynek megvitatására Erzsébet királynő összehívta a család több tagját. A „sandringhami csúcseredményes volt, bár még vannak nyitott kérdések.

Az első és legfontosabb talán az, hogy Erzsébet beleegyezett abba, hogy a hercegi pár a saját útját járja. A királynőt az bánthatta a legjobban, hogy ő is csak a hivatalos bejelentéskor értesült Harryék döntéséről, nem szóltak neki korábban. A hivatalos közleményt nemcsak mint királynő, hanem mint nagymama is írta: „Ma a családom egy igen konstruktív vitát folytatott az unokám és az ő családjának jövőjéről. A közleményben Erzsébet keresztnevén szólítja Harryt és Meghant, ami több dolgot is jelenthet. Egyesek szerint arról árulkodik, hogy ez elsősorban családi ügy, nem pedig közügy, hiába beszél róla az egész világ. Mások szerint viszont arra is utal, hogy a királynő meg fogja fosztani rangjuktól Harryéket. Hivatalosan ugyanis „a sussexi herceg és a sussexi hercegné megnevezéssel kellett volna utalnia rájuk. Erzsébet azt írta, támogatják a hercegi pár döntését, miszerint új életet kezdenének, azonban jobban örültek volna, ha mindeközben tagjai maradnak a királyi családnak.

A döntés után a többséget Harry és Meghan anyagi függetlenedésének kérdése foglalkoztatta. Erzsébet királynő a közleményben leírta, hogy unokája, és felesége világosan közölték, a jövőben nem szeretnének közpénzre támaszkodni. Arra is rábólintott őfelsége, hogy a pár ideje nagy részét Kanadában töltse, a fennmaradó részt pedig az Egyesült Királyságban. Végül, a közlemény utolsó soraiból kiderült, hogy még nem tisztáztak minden kérdést, de hamarosan pontot tesznek az ügy végére. A kezdeti nehézségek ellenére most úgy tűnik, hamarosan rendeződik a helyzet, és még az is megeshet, hogy végül mindenki számára kedvező döntések születnek majd.

Nyitókép: Chris Jackson/GettyImages 

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: