A svéd bútorgyártó arra ösztönzi vásárlóit, hogy januárban csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, amely a növényi alapú táplálkozást támogatja.
A veganuár kezdeményezést először 2014-ben indították el, azóta évről-évre növekszik a jelentkezők és a támogatók száma. Idén az IKEA is kiállt a vegán életmódot népszerűsítő kampány mellett, és arra buzdítja vásárlóit, hogy hagyjanak fel az állati eredetű ételek fogyasztásával egy hónapra (vagy tovább).
Újabb lépés a fenntarthatóság felé
Ellie Pniok, az IKEA UK & Ireland kereskedelmi élelmezésvezetője kifejtette, hogy a vállalat már évek óta nagy hangsúlyt fektet a fenntartható dizájnra és a környezetbarát életmódra. Ez alól az élelmiszer-kínálat sem kivétel. Az IKEA–ban elérhető vegán termékek segítenek a vásárlóknak a növényi alapú étrend megismerésében, és abban, hogy a veganuár után is tartani tudják a diétát. Pniok szerint a bútorgyártó cég szeretne mindenkit arra motiválni, hogy változtasson az étkezési szokásain. Valamint lehetővé tenni számukra, hogy a táplálkozás terén napról-napra tudatos döntéseket hozhassanak. „A veganuár tökéletes erre, hiszen egyszerre hívhatjuk fel a figyelmet a húsmentes étkezés környezetre gyakorolt hatásaira, illetve arra, milyen könnyű és megfizethető az átállás.” – mondta Pniok.

Tavaly az IKEA bemutatta a HUVUDROLL vegán húsgolyók új változatát, amely sárgaborsó fehérjét, zabot, burgonyát, hagymát és almát tartalmaz. Ennek az ökolábnyoma 96 százalékkal kevesebb, mint a tradicionális húsból készített verzióé. „A növényi eredetű élelmiszerek előállításához nincs szükség sok energiára. Alacsonyabb a vízigényük és kisebb termőföld is elég a megtermelésükhöz. Ha a hús- és tejtermékeket kizárod az étrendedből, akkor akár 73 százalékkal csökkentheted a saját karbonlábnyomod” – állítja Pniok, aki tudja, hogy az étkezési szokások megváltoztatása elsőre ijesztőnek tűnhet. Hangsúlyozza, ezért fontos a fokozatos megközelítés. „A veganuár sokkal könnyebbé teheti ezt a folyamatot, ebből pedig te és a környezet is profitál.”
Nagy tervek a jövőre nézve
Az IKEA 2020 novemberében jelentette be, hogy 2025-re az éttermek kínálatának 50 százaléka vegán ételekből fog állni az összes áruházban. A csomagolt élelmiszereknél ez az arány még magasabb lesz. Néhány év múlva az üzletben megvásárolható termékek négyötödét növényi alapú ételek teszik majd ki.
Forrás: VegNews
Nyitókép: IKEA