Ikonikus fürdőruhák, egyenesen a mozivászonról

Ursula Andress, Grace Kelly, Brigitte Bardot – csak néhány név azok közül, akik a nagyvásznon, sokszor a társadalom és a filmipar elvárásaival szembe menve, fürdőruhára vetkőztek.

Azt már tudjuk, hogy a bikinik történetét mennyiben befolyásolta a filmipar, hiszen az 1940-es évektől igencsak hosszú utat kellett megtennie a kétrészes fürdőruháknak azért, hogy napjainkban ilyen széles kínálatban válogathassunk közülük. De mik voltak azok az ikonikus darabok, amelyekre máig mindenki emlékszik? Összegyűjtöttük.

Elizabeth Taylor – Múlt nyáron, hirtelen

A kétszeres Oscar-díjas Elizabeth Taylor nem volt rest megmutatni magát a közönségnek egy-egy film sikerének érdekében, így történt, hogy az 1959-es Múlt nyáron, hirtelen című thrillerben ledobta a textilt és fürdőruhára vetkőzött. Liz Taylor a Tennessee Williams azonos című regénye alapján készült moziban egy igazán ikonikus darabot viselt, ami több mint hatvan évvel annak bemutatása után is frissnek és modernnek hat. A legendás színésznő által hordott, mélyen dekoltált, kulcslyuk kivágású, szexi hófehér fürdőruhát mi is bármikor felvennénk. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy az akkor még igencsak szexinek számító darab miatt még majdnem a filmet is betiltották. Hiszen egy fehér fürdőruháról volt szó, amiről mindannyian tudjuk, hogy ha nedves lesz, kissé áttetszővé válik a darab. Nos, ezt az 1950-es években egy filmkészítő sem engedhette meg magának.

Elizabeth Taylor fürdőruhában is megmutata magát a vásznon (Fotó: IMDb)

Grace Kelly – Fogjunk tolvajt

Alfred Hitchcock – Cary Grant és Grace Kelly főszereplésével készült – Oscar-díjas thrillere számtalan ikonikus és stílusos pillanattal ajándékozta meg a mozirajongókat, így természetesen egy fürdőruhás jelenet sem hiányozhatott belőle. A Fogjunk tolvajtban Monaco későbbi hercegnője egy visszafogott, elegáns, azonban 1955-ben még így is merésznek számító kreációt prezentált. Grace Kelly kanári sárga, retró úszódresszét pedig zseniális kiegészítőkkel turbózták fel, így fején és derekán kendővel tették azt képernyőbarátabbá, valamint egy fehér keretes, cica fazonú napszemüveggel is egyedibbé tették megjelenését.

Grace Kelly még fürdőruhában is a kifogástalan eleganciát testesítette meg (Fotó: IMDb)

Brigitte Bardot – Magánélet

Brigitte Bardot az 1952-es Manina, the Girl in the Bikini című filmben viselt először kétrészes fürdőruhát a nagyvásznon, viszont nem az abban látott darabbal került gyűjteményünkbe. A színésznő ugyanis tíz évvel később a Magánélet című, francia romantikus drámában egy sokkal érdekesebb kreációt mutatott be. Bardot egy fodros alsójú, fehér mikrobikinit hordott, mellyel igencsak szakított a filmekben elfogadott strandviseletekkel. A darab azonban kiállta az idő próbáját.

Brigitte Bardot a bikini nagykövete (Fotó: IMDb)

Ursula Andress – Dr. No

Ursula Andress svájci színésznő igazi úttörő volt, hiszen nemcsak az első Bond-lányként emlegetjük, hanem a nőként is, aki elsők közt viselt bikinit a filmvásznon. A Honey Ryder karakterével 1962-ben prezentált merész fürdőruha végre reflektorfénybe helyezte az előtte sokat vitatott darabot. Az 1946-ban, Párizsban bemutatott bikini ugyan akkor már egyre népszerűbbé vált, azonban vitathatatlan, hogy Ursula Andress nagyban hozzájárult ahhoz, hogy annak eladásai hamarosan az egekbe szöktek. Andress és Tessa Prendergast jelmeztervező egyébként közösen alkották meg minden idők egyik legikonikusabb filmes fürdőruháját, melyet 2011-ben közel 60.000 dollárért árvereztek el. Andress maga is bevallotta, hogy sokat köszönhet az idomait megmutató egyedi darabnak: „ez a bikini tett engem sikeressé. A Dr. No-ban az első Bond-lányként való szerepléssel megkaptam a szabadságot, hogy kiválasszam a jövőbeli szerepeim és anyagilag függetlenné váljak” – nyilatkozta egy alkalommal a Telegraphnak.

Ursula Andress örökké ikonikus jelenete (Fotó: IMDb)

Bo Derek – Bombanő

Az 1979-es Bombanő című kasszasikerben maga a bombanő, Bo Derek mutatott be egy máig sokat emlegetett darabot. A színésznő – minden idők egyik legtöbbet parodizált jelenetsorában –George Webber álmában lassított tengerparti futásához viselt fürdőruhát. A testszínű darab elölről igazi klasszikusnak látszott, a csavar viszont annak hátulján volt keresendő. Bo ugyanis egy igencsak mély dekoltázzsal felturbózott fürdőruhában illegtette magát a homokos tengerparton.

Halle Berry – Halj meg máskor

2002-ben az aktuális Bond-lány, Halle Berry negyven év után ismét felidézte Ursula Andress ikonikus bikinis jelenetét. A Halj meg máskorban egy, a Honey Ryder karaktere által viselt darabhoz kísértetiesen hasonlító, azonban nem fehér, hanem narancssárga verzióban emelkedett ki a tenger habjai közül. A tökéletes tisztelgés érdekében a mozi jelmeztervezője, Lindy Hemming pedig arról sem feledkezett meg, hogy egy trendi késtartó öv is a szett része legyen.

Így alkotott újra Halle Berry egy ikonikus filmes jelenetet (Fotó: IMDb)

Kate Upton – A csajok bosszúja

Kate Upton 2014-ben Cameron Diazzal és Leslie Mannnal szövetkezve állt bosszút a nagysikerű The Other Woman című vígjátékban. Persze maga a mozi azért nem volt egy filmtörténeti alkotás, viszont annak egy jelenete biztos örökre beégetett a retinánkba. Upton ugyanis sosem szégyenlősködött a kamera előtt, így akkor sem, amikor Bo Derek Bombanőben látott jelenetét idézte meg. Halle Berry-vel ellentétben azonban esetében nem akarták minden részletében lemásolni azt, ezért ő egy igencsak sokat mutató, aprócska fehér bikiniben futott lassítva a tengerparton. A Sport Illustrated fürdőruha-modelljét ez a film instant szexszimbólum státuszba emelte.

Kate Upton az elmúlt évtized egyik szexszimbóluma (Fotó: IMDb)

Nyitókép: IMDb

Ha tetszett a cikkünk, ezek is érdekelhetnek:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: