Nem sokkal később, hogy világra jön egy kisbaba, a szülők tüstént válaszokat keresnek arra, hogyan tudnák fejleszteni. Az idő múlásával egyenesen arányosan nő a fejlesztenivaló területek száma, ami előfordulhat, hogy többet árt, mint használ.
Jól tudjuk, teher alatt nő a pálma. De vajon igaz ez a gyerekekre is? Azt kell mondanunk, hogy egy teljesítményorientált világban már csecsemőkortól elvárjuk a gyerekektől, hogy teljesítsenek. Időben hasra fordul? Elég artikuláltan beszél? Jó a koordinációs készsége és a finommotorikája? Ha pedig egy pici hibát is észlelünk a gépezetben, azonnal úgy érezzük, meg kell javítanunk a gyereket, ahhoz, hogy később jól funkcionáló felnőtt válhasson belőle. Csakhogy nem vagyunk gépek, egyéni sajátosságokkal és fejlődési idővel rendelkezünk, a legtöbbször pedig a természet kiválóan teszi a dolgát a maga ütemében. Persze csak, ha hagyjuk. A felnőttek túlkomplikált, agyonanalizált világából el kéne jutnunk az egyszerűbb gyermekkor irányába, ahol van tér és idő a felfedezésre, a játékra vagy esetleg egy pillangó szárnyainak elmélyült megfigyelésére is.
„Oh, az én fiam már oviban olvasott!”
Mindenki a legjobbat szeretné a gyerekének, ezt leszögezhetjük. A legjobb azonban nem egyenlő a mennyiséggel. Nem arról szól, hogy hány verset tud, hány évesen kezd angolul tanulni vagy, hogy gitár vagy karate órákat vesz éppen. A legjobb azt jelenti, hogy a saját életkorának megfelelően igyekszünk engedni a fejlődést végbemenni és esetleg megtámogatni, de semmiképpen sem kikényszeríteni. A gyereknek nem kell lökni a lábacskáját, hogy kúszni kezdjen, nem kell az abc-t tanítani már három évesen és korántsem kell gyakoroltatni a kézenállást. Mert mindez menni fog magától. A maga idejében, amikor az idegrendszer megérik arra a szintre. Ha ezt gyorsítani szeretnénk, sajnos beláthatatlan károkat okozhatunk és csak túlhajszoljuk a kicsiket, akiknek valójában csak játékra és pihenésre van szükségük, igencsak hosszú ideig.
Életre nevelni
A fejlesztő órák fénykorukat élik. Ha rákeresünk, szinte minden testrészre, készségre jut egy-egy fejlesztő tevékenység. „21 játék, amivel fejlesztheted a kreativitást”, „komplex képességfejlesztés otthon” és még sorolhatnánk. A piac túltelített és ha belegondolunk remek piaci rést és célközönséget találnak meg, hiszen a szülők a legsebezhetőbbek. Melyik szülő ne venne meg, tenne meg bármit a gyerekéért? Na, de most emlékezzünk kicsit vissza a saját gyerekkorunkra, vagy csak nézzünk meg egy kisgyereket. Ösztönösen fejlesztik önmagukat. Azzal, hogy felcsimpaszkodik és nézi, hogy anya mit főz, vagy éppen ő is fakanalat ragad és keverget a kis táljában. Azzal, hogy hallgatja az esti mesét és másnap már elmondja, ha álmosan kifelejtettünk egy szót. Ha segíthet bevásárolni, megfésülni a kutya szőrét. Ha hagyjuk mezítláb sétálni, énekelni, felfedezni. Ez az igazi fejlesztés. Hiszen mi, szülőként csak csendes megfigyelői vagyunk ennek a folyamatnak, és az egyetlen feladatunk életre nevelni őket. Aminek a legjobb eszköze, ha engedjuk feltérképezni a körülöttük lévő világot.
Túlfejlesztésből visszafejlődés
Képzeljük el egy átlagos hétéves gyerek napirendjét. Reggel 7:00-kor ébredés, azután készülődés, reggeli és irány az iskola. 8:00-tól 16:00-ig, hosszított programmal (hisz a szülőknek is maximumon kell teljesíteniük a munkában, és későn érnek haza) az iskolában mentálisan és fizikailag is elfárad. De mégiscsak egész nap ült a gyerek az iskolapadban, nem ártana valami mozgás, így a délután 17:00 órai edzés nem maradhat el. Hazaesik a család 19:00kor, mindenki pörög-forog, vacsoraidő. Evés után anya segít, meg kell lennie a házi feladatnak. A gyerek nyűgős, fáradt, naná, hogy nincs kedve a matekhoz. Megy a herce-hurca, hogy csak akkor nézhet TV-t, ha megvan a lecke. Mivel takaréglángon van, dupla olyan lassan kerülnek a számok a füzet lapjaira és már szinte 21:00 mire végeznek. Jöhet a rajzfilm. A felénél már alszik is. Másnap kezdődik előlről. Ugye látjuk, hogy ez mennyire megterhelő egy gyereknek, akinek még fejlődésben van a szervezete? Ilyenkor történik az, amit a pszichológia regressziónak nevez. Amikor túlfeszített a tempó, nincs idő a feldolgozásra, pihenésre, a gyerekek gyakran visszaesnek egy előző fejlődési pontra: elkezdenek bepisilni, dadogni, vagy csak a korukhoz képest sokkal gyerekesebben viselkedni.
Túlbonyolítások helyett…
Természetesen sok olyan eset is van, amikor indokolt a fejlesztés, egy kis útbaigazítás egy szakember részéről, és erre ma már remek lehetőségek nyílnak. Viszont az is biztos, hogy nincs minden gyereknek erre szüksége és semmiből nem marad ki, ha nem probálja ki az összes létező terápiát és különórát. Szülőként a legjobb dolog, amit tehetünk a gyerekeinkért, ha engedjük, hogy megéljék a gyerekkort. Hisz megannyi elvárásnak való megfelelés és teljesítés vár rájuk a későbbiekben, addigis adjuk nekik a legnagyobb kincset, amit csak kaphatnak tőlünk: az időt.
Nyitókép: Catherine Delahaye/GettyImages
