Íme a bálna, aki rajong az ölelésért és a puszikért

A gyönyörű állatot egy bálnarajongó természetfotós simogathatta meg, akinek élete álma teljesült a találkozással. Mi pedig nem tudjuk megállapítani, melyikük örült jobban az ölelésnek.

Képzeld el, hogy végre találkozhatsz azzal, akiért hosszú évek óta rajongsz. És kiderül, hogy ő ugyanannyira örül a találkozásnak, mint te. Valami ilyesmit élhetett át Adam Ernster természetfotós mexikói expedíciója során. Ernster ugyanis már évek óta hatalmas bálnarajongó és messziről többször is dokumentálta a csodás állatokat, de most végre közelről is találkozhatott velük. Ezt pedig az óceán óriása is kitörő örömmel fogadta.

Sorsfordító találkozás

Egy Instagrammon közzétett videóban láthatjuk, ahogy Ernster megsimogatja, sőt meg is puszilja a bálnát, miközben az ujjongó hangokkal élvezi a kiemelt figyelmet. A videót a Silver Shark Adventures bálnamegfigyelő cég tette közzé: „Amikor általában te állsz a kamera mögött, most pedig végre megélheted álmaid pillanatát az egyik legkülönlegesebb állattal, aminek a megörökítéséért élsz. Biztosan kijelenthetjük, hogy mindenki élvezte, ahogy Ernster egy sorsfodító pillanatot él át Margaritával, az egyik legbarátságosabb bálnával, akivel valaha is találkoztunk a szürke bálnákkal való kalandjaink során”.

Doromboló cet

A felvételen Ernster széles vigyorral az arcán simogatja meg Margaritát, majd megöleli, sőt meg is puszilja az állat fejét. Ha nagyon figyelünk, akkor pedig hallhatjuk, hogy a bálna is annyira élvezi a cirógatást, hogy egyenesen „dorombol.”

Gyermekien ujjongó vízi lények

Az amerikai National Ocean Service (Nemzeti Óceán Szolgálat, NOS) szerint a bálnák adnak ki hangokat, hogy kommunikáljanak, megtalálják a táplálékukat és megtalálják egymást. „A bálnák által kiadott hangok három fő típusa a kattanó, a fütyülő és a pulzáló hívó hangok. A közösségi tevékenységek során a fütyülő és a pulzáló hangokat használják. A pulzáló hangok gyakrabban fordulnak elő, az emberi fülnek nyikorgásnak vagy sikolynak tűnhetnek” – írta a NOS. Egy tanulmányban Sam Ridgway tengerbiológus azt is leírta, hogy a delfinek és a beluga bálnák amikor boldogok, egyfajta „győzelmi kiáltást” vagy gyermeki hangokat adnak ki. Ez lehetett az, amit Margaritától is hallhattunk.

Csak még egy ölelést…

A videón úgy tűnik, Margarita annyira szereti a simogatást, hogy vissza is tér Ernsterhez. „Margarita – aki barátságos, de kiszámíthatatlan viselkedéséről ismert – úgy dönt, hogy visszatér, hogy még több figyelmet kapjon, amint Adam úgy dönt, hogy a találkozás a végéhez ért és már nem öleli” – írta a videóhoz a bálnamegfigyelő cég, amely számos hasonlóan lenyűgöző felvételt osztott meg Instagram oldalán.

Ellenségekből barátok

Adam Ernster Youtube csatornájára egy hosszabb videót töltött fel ugyanerről a találkozásról. Visszatekintve az élményre, ezt nyilatkozta: „Ez a gyönyörű találkozás éles ellentétben áll a múlttal, amikor ezeket a szelíd lényeket a kihalás szélére juttatták a vadászok. Ők azonban egyedülálló nyitottsággal vannak az emberi lények iránt, akik veszélyeztették a létezésüket”. Ernster hozzátette, hogy nagy odafigyeléssel és óvatossággal történnek meg ezek a találkozások. „A helyiek, akik részt vesznek ebben a szigorúan szabályozott élményben, keményen dolgoznak a bálnák és élőhelyeik védelmén, biztosítva a csodálatos lények egészségét és bőségét a következő generációk számára is” – írta a bálnarajongó.

Barátságos vadvilág

Ernster örült annak, hogy másokkal is megoszthatta bálnák iránti szeretetét, hiszen minél inkább tudatában vagyunk szépségüknek és barátságosságuknak, annál többet tehetünk értük és élőhelyeikért. „Hihetetlen volt számomra az élmény az Ojo de Liebre-i szürke bálnákkal kapcsolatban. Az, hogy láthatom, hogy mások is találkoznak ezekkel a mélyben élő óriásokkal, nagy reménnyel tölt el a jövőt illetően. Szerencsés vagyok, hogy a vadvilággal körülvéve tölthetem a napjaimat. Ez egy olyan kiváltság, amit soha nem veszek természetesnek. Azonban látni azt, hogy a különböző élethelyzetű emberek a világ minden tájáról ideutaznak, hogy megtapasztalják ezt a különleges kapcsolódást, szürreális volt. Napról napra egyre hálásabbá tesz ezért a kis kék golyóért” – írta Ernster.

Forrás és nyitókép: My Modern Met / Silver Shark Adventures