Ha eddig nem tűnt volna fel az idő múlása, ezt a zenei összeállítást meghallgatva biztos fejbe vág a szomorú valóság.
A múlt héten egy cikkem kapcsán konstatáltam, hogy az egyik örök kedvenc dalom már húsz évvel ezelőtt jelent meg. Aztán eszembe jutott, hogy az állandó lejátszási listámon biztos van még pár olyan nóta, amik már bőven nagykorúak. Biztos nektek is van olyan ismerősötök, aki váltig állítja, hogy régen a zenék is jobbak voltak. (A barátaimnak én vagyok ez az ismerőse, mindezt úgy, hogy egyébként Machine Gun Kelly és Dzsudló teljes diszkográfiáját is oda-vissza, kívülről fújom.) Azonban, hogy őszinte legyek, a lista összeállításával nem igazán cáfoltam meg ezt a sokak által megkérdőjelezett állításomat, hiszen ezeket a dalokat ma is szívesen, bármikor meghallgatom. Lássuk, halljuk mikről is van szó.
Snoop Dogg feat Pharrel Williams – Drop It Like It’s Hot
Snoop Dogg-nak már 2004-ben sem kellett senkinek bizonyítania, hiszen akkor ugyanolyan ikon volt, mint most. A Drop It Like It’s Hot a „R&G (Rhythm & Gangsta): The Masterpiece” album egyik vezető dala lett. A három verze közül egyet az akkor még csak szárnyait bontogató Pharrel Williams adott elő és mindenkit meggyőztek arról, hogy a hiphop örök. Ezt bizonyítja, hogy 2009-ben a Billboard az évtized legnépszerűbb rap dalának kiáltotta ki és bizony, ha meghalljuk, biztos rögtön bólogatni kezdünk az ütemre, hiszen van, ami nem változik az évek alatt. Snoop Dogg azóta élő legenda lett, Pharrel pedig épp a Louis Vuittonnál bizonyítja, hogy divattervezőként is ugyanolyan kiemelkedő, mint zenészként.
Daddy Yankee – Gasolina
A Puerto Rico-i rapper Daddy Yankee nevét mindenki megismerte 2004-ben, hiszen Gasolinával minden slágerlistát meghódított. A dal egyébként az előadó az évben megjelent „Barrio Fino” című albumának hozta meg az abszolút sikert. Sőt, az az érdem is a Gasolinát érte először, hogy egy reggaeton dalt jelöltek a Latin Grammy-n az év felvétele kategóriában. Arra pedig, hogy kiállta az idő próbáját, legyen elég annyi bizonyíték, hogy idén a Fast X-ben is felcsendült.
Green Day – American Idiot
A Green Day új, Saviors című albumának debütálása kapcsán már futólagosan említettem, hogy a banda egyik legnépszerűbb albuma, az „American Idiot” idén már megjelenésének huszadik évfordulóját ünnepli, így nyilván több húszéves daluk is van. Nagy gondban is voltam, hogy mi szerepeljen itt, mert nálam a Holiday, a Boulevard of Broken Dreams és persze a Wake Me up When September Ends is versenyben voltak. Azonban a döntés megszületett és az album címadó dala került listámra, hiszen az American Idiot nélkül nem lenne Green Day a Green Day. Az óriási népszerűségnek örvendő szám mondanivalója pedig igazából sajnos még most is aktuális. Az American Idiot dalnak (is) köszönhetően az együttes először került a Billboard 200-as listájának első helyére és a lemez a Rolling Stones „Minden idők 500 legjobb albuma” listáján is szerepel.
Destiny’s Child – Lose My Breath
2004-ben Beyoncé szólókarrierje már túl volt a Crazy In Love-on és éppen a Naughty Girl-el igyekezett meghódítani a slágerlistákat, azonban ekkor még a Destiny’s Child csillaga is fényesen ragyogott. Utolsó stúdióalbumuk egyik legsikeresebb dala pedig a részben Jay Z által írt Lose My Breath lett. Grammy-díjra jelölték, a Billboard top 100-as listájának harmadik helyéig menetelt és 2004-ben, valamint 2005-ben is az NBA rájátszásának hivatalos dala lett.
Usher feat. Lil Jon & Ludacris – Yeah!
Ez a zenei klasszikus egy tízest simán letagadhatna, nálam legalábbis biztosan, mert én ezt a dalt magamtól nem 2004-ben helyeztem volna el az idővonalon. Usher egyébként Lil Jon-nal és Ludacris-szal állt össze, hogy elkészítse a Yeah!-t, ami anno tizenkét hétig vezette a Billboard Hot 100-as listáját, az év legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze volt az Egyesült Államokban és igazi klubhimnusszá nőtte ki magát. Ekkor az előadó lírikus oldala után megismerhettük azt a srácot, aki pár „könnyed kis” táncmozdulattal csajozik a diszkóban. A kép pedig, mikor a klipben lazán forgatja sapkáját, mindannyiunk emlékezetébe beleégett, hiszen annyira 2004.
Scissor Sisters – Take Your Mama
2004-ben megérkezett a Scissor Sisters és debütáló albumuk rögtön világhírnevet hozott számukra. Persze ehhez kellett a Take Your Mama című daluk is. A nem éppen megszokott üzenetet közvetítő szövege, lágy dallama, fülbemászó refrénje, mind az év egyik legérdekesebb felvételévé tette, így nem is lepett meg senkit, hogy meghódította a slágerlistákat.
Franz Ferdinand – Take Me Out
A 2000-es években az Artic Monkeys és a The Strokes mellett kétségkívül az ír Franz Ferdinand tett a legöbbet azért, hogy az indie rock egyre népszerűbbé váljon. Ekkor jelent meg az együttes egyik legikonikusabb dala is, a Take Me Out, ami nemcsak az egyébként rétegműfajnak is mondható irányzat rajongóit, hanem mindenkit meggyőzött. Szerintem ezt a számot mindenki szerette. Én még most is szeretem.
Ciara feat. Peter Pablo – Goodies
2004-ben az R’n’B hercegnőjeként mutatkozott be Ciara és Lil Jon által készített debütáló albumán nem aprózták el a közreműködőket. A feltörekvő énekesnő Missy Elliottal, Ludacris-szal és a sikerek csúcsáról azóta nagyot bukó, R. Kelly-vel is közreműködött, hogy minél hamarabb felfigyeljen rá a világ. Ekkor jelent meg a Petey Pablóval közös, Goodies című dala is, mely a Billboard Hot 100 és Hot R&B/Hip-Hop Songs listáin is első helyezést ért el, onnantól pedig egy pillanatra sem felejtettük el Ciarát.
Mario – Let Me Love You
Két évvel azután Mario berobbant a zeneiparba, elkészítette második albumát is, melynek legnagyobb sikere a Let Me Love You volt. A dal szövegét az akkoriban még szinte ismeretlen Ne-Yo írta, aki hiszitek vagy sem, ennek köszönheti a világhírnevet. Egyébként maga a dal is nagyot ment, hiszen a Billboard szerint ez volt az évtized nyolcadik legsikeresebb kislemeze.
Britney Spears – Toxic
A barátaimmal van egy kedvenc szavunk és azt hiszem ehhez a dalhoz az illik a legjobban, hiszen a Toxic olyan I-KO-NI-KUS! Britney valahol itt hagyta maga mögött az addigi jókislány imidzsét és a teljes őrülettől még messze volt, így kerülhettek ki ilyen remek dalok a stúdiójából. A Toxic-ot 2003-ban rögzítette és 2004. január 12-én jelent meg. Sikere már akkor megkérdőjelezhetetlen volt, hiszen Britney első Grammy-jét is ennek köszönhette. Az pedig, hogy mennyire időtálló, mi sem bizonyítja jobban, hogy tízből hat embernek rögtön ez az első dal, ami az énekesnőtől eszébe jut. Igen, még közvéleménykutatást is végeztem a cikk kedvéért. Ha már itt tartunk, el is árulom, hogy a másik természetesen a …Baby One More Time.
Gwen Stefani feat. Eve – Rich Girl
2004-ben Gwen Stefani már nagy névnek számított a zeneiparban, hiszen a No Doubtot mindenki ismerte, azonban az énekesnő a szólókarrierrel kacérkodott. Dr. Dre-vel pedig el is készítette első önálló albumát, ami a „Love. Angel. Music. Baby” címet kapta és olyan feledhetetlen dalok szerepeltek rajta, mint a What You Waiting For?, a Hollaback Girl és a Luxurious. Ekkor jelent meg az Eve-vel közös, Rich Girl is, melyben a gazdagság iránti vágyról dalol nekünk a két szupersztár. És hihetelen, hogy Gwen Stefani húsz éve konkrétan ugyanúgy nézett ki, mint ma.
Lil Wayne – Go DJ
Lil Wayne negyedik stúdióalbumának egyik legnagyobb sikere és legszélesebb körben ismert dala a Go DJ. Ez volt az előadó első olyan műve, mely igazi sláger lett. Szerepelt a Billboard Hot 100, Hot R&B/Hip-Hop és Hot Rap listáin is és csak egy olyan Lil Wayne dal van, amit többen ismernek, mint ezt, az a 2009-es Static Majorrel közös Lollipop.
Nelly – Flap Your Wings
Két évvel a Hot In Herre sikere után Nelly más vízekre evezett és a The Neptunes producereivel közösen elkészítette a Flap Your Wings-t. A 2004-es dal egyébként ugyanolyan jól táncolható, mint a 2002-es sláger és ettől megjelenésekor sem akart többet.
Avril Lavigne – My Happy Ending
A 2002-es „Let Go” után 2004-ben újabb albummal jelentkezett Avril Lavigne, akinek nevét a Sk8er Boi és Complicated dalainak köszönhetően már mindenki ismerte. A második lemez egyik single-jeként debütáló My Happy Ending pedig be is bizonyította, hogy Avril nevét nemcsak megismertük, hanem emlékezni is fogunk rá. És láss csodát, 2024-ben ugyanolyan megkerülhetetlen, mint akkor volt, nekem legalábbis. A dal egyébként nagyon jó kritikákat kapott, huszonöt hetet töltött a Billboard Hot 100-on és több film, illetve sorozat betétdalaként is hallhattuk.
Papa Roach – Scars
És most fog igazán mindenkit gyomron találni az idő múlása, hiszen a Papa Roach egyik legismertebb dala is húsz éve jelent meg. Nekem még egy válogatás CD-n volt meg, épp a múltkorában szerettem volna meghallgatni, majd konstatáltam, hogy sajnos a technikai feltételek nem adottak a nosztalgiához. Ez a dal az együttes negyedik, „Getting Away With Murder” elnevezésű albumán szerepelt és üzenete ma ugyanolyan fontos, mint akkor. Talán ezért nem is lep meg senkit, hogy a Papa Roach a jubileum alkalmából idén újra rögzítette azt a Daughtry egyik alapító tagjával, Chris Daughtry-val.
Ashlee Simpson – La La
Ashlee Simpson debütálóalbumán volt hallható ez a zenei csemege, amit töredelmesen bevallok, anno egésznap vártam, hogy felcsendüljön valamelyik zenecsatornán. Az énekesnőnek ekkortájt nagyon futott a szekere, hiszen neki és tesójának, Jessica Simpsonnak is saját reality-je volt. A La La egyébként egy egész kicsit punk-os volt, de nagyon pop és így utólag visszagondolva, lehet túl fiatal voltam akkoriban a szövegéhez. A zenei kritikusok amúgy egyáltalán nem írták le, sőt az „Autobiography” egyik legjobb dalának tartották, a slágerlistákon sem szerepelt rosszul és egy samponreklámhoz is felhasználták. Bár utóbbi azért nem akkora dicsőség, mint ahogy én most azt leírtam.
U2 – Vertigo
A U2 diszkográfiájának egy igencsak kis, de annál fontosabb darabja a 2004-ben megjelent, tizenegyedik „How To Dismantle An Atomic Bomb” címet viselő album. Ezen kapott helyet az igazi slágerré váló Vertigo is, amit semmiképp nem mertem volna kihagyni az összeállításból. A dal népszerűségét egyébként az is erősítette, hogy az Apple legújabb termékét, az iPodot is ezzel reklámozta. Sikerét három Grammy és az is alátámasztja, hogy a Rolling Stone a 2000-es évtized legjobb dalait felsorakoztató listájának hatvannegyedik pozíciójában is helyet kapott.
LL Cool J – Headsprung
Ha valakitől azt halljatok, hogy régen nem a csajozásról, a pénzről, a buliról és a flexelésről szóltak a dalok, ne higgyétek el neki, inkább hallgassátok meg LL Cool J dalát, amiben pont ugyanezekről dalol. Az előadó egyébként az évtized szuperproducerével, Timbelanddel alkotta meg ezt a maga műfajában klasszikust. A siker persze nem maradt el, a slágerlistákon előkelő helyeken szerepelt és nem sokkal később még egy Keri Hilson, Justin Timberlake feldolgozásban is hallhattuk.
Good Charlotte – The Chronicles of Life and Death
2004-ben nem volt olyan tini és kislány, aki ne lett volna kicsit szerelmes a Madden ikrek egyikébe. Ezt a plátói érzelmet az ifjúsági magazinok is felismerték és a Bravo, illetve az im kultúrlapok címlapjai mellett gyakran az azokhoz csatolt óriásposzterekről is ők mosolyogtak ránk vissza, ezt utólag is köszönjük. Hiszen a banda abban az évben már kifejezetten sikeresnek számított, 2003-ban már be is fejezték első világkörüli turnéjukat és nekiláttak harmadik stúdióalbumok elkészítésének. Ez a „The Chronicles of Life and Death” címet kapta és olyan máig örökérvényű klasszikusok szerepeltek rajta, mint az S.O.S, az I Just Wanna Live, vagy az egyik személyes kedvencem, a The Word Is Black. Listámra ezúttal az album címadó nótáját választottam, ami egyébként azóta is rendszeresen szól nálam.
The Killers – Somebody Told Me
Szívem szerint listám azzal a The Killers dallal zárulna, ami nélkül nem telik el napom, azonban kicsit csalás volna, hiszen az a Hot Fuss egyik kislemez-dalaként 2003-ban jelent meg, így maradunk a Somebody Told Me-nál, ami amúgy ugyanolyan zseniális, csak a Mr. Brighside klipje mindig is jobban tetszett. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy ez volt a Killers első slágere, amit így húsz év távlatából is meg lehet érteni.
Tovább is van
Persze ezeket a dalokat összegyűjtöttem egy lejátszási listára is, melyet a woohoo Spotify-on már meg is találtok, sok-sok más, szintén húsz éves zenével kiegészítve.
Nyitókép: SGranitz/WireImage
Ha tetszett a cikk, ezek is érdekelhetnek:
- Nosztalgia Green Day módra: megjelent a Saviors
- Minden idők legjobb Oscar-díjas dalai
- Ezek az albumok érkeznek idén