Inspiráló női alkotókból nincs hiány Hollywood nagyágyúi között

Egy kis ‚‚girl power’’

Bátor rendezők, producerek és művészek, akiket innovatív látásmódjuk miatt csodálunk. Következő listánkban öt olyan nőt mutatunk be, akik Hollywood legbefolyásosabb és legtehetségesebb alkotói közé tartoznak.

Hollywoodban az elmúlt években egyre több lehetőség nyílik meg a női művészek és vállalkozók előtt, akik minden adandó alkalmat megragadnak, hogy bebizonyítsák tehetségüket és maradandót alkossanak. Következzen öt olyan nő, akik kreativitásukkal és bátorságukkal megreformálták a filmipart és ezzel nemcsak fiatal lányok példaképeivé váltak, hanem megnyitották a lehetőségek kapuját a következő generációk alkotói előtt is.

Phoebe Waller-Bridge

Fotó: Steve Granitz/WireImage/Getty Images

A Fleabag című televíziós sorozat íróját és főszereplőjét Hollywood legbefolyásosabb egyéniségei között tartják számon. Az Emmy-díjjal jutalmazott Phoebe Waller-Bridge-nek még arra is jutott ideje, hogy a Fleabag forgatásai mellett egy újabb lehengerlő sorozattal, a Megszállottak viadalával (Killing Eve) lepje meg a filmek szerelmeseit. Munkáinak sora itt még nem ér véget – idén bejelentették, hogy a 25. James Bond-film, a Nincs idő meghalni (No Time to Die) készítésében is fontos szerepet kap, hiszen külön Daniel Craig kérésére csatlakozott az íróstábhoz. Rajongói valószínűleg örömmel hallják, hogy legújabb játékfilmjén is elkezdett dolgozni és az a hír járja, hogy rendezőként is szeretne részt venni a forgatási munkálatokban.

Kathleen Kennedy

Fotó: Gerardo Mora/Getty Images

A Lucasfilm elnökeként Kathleen Kennedy jelentős szerepet játszott a Csillagok háborúja franchise újraélesztésében. A Csillagok háborúja VII.: Az ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens) 2015-ben 238 millió dolláros bevételével minden idők legjobb nyitóhétvégéjét produkálta. A hamarosan mozikba kerülő Csillagok háborúja: Skywalker korában és a néhány napja elstartolt Disney+ produkciónak, a The Mandalorian című sorozatnak is ő a producere. Kennedy az első nő, aki elnyerte az Oscar egyik különdíját, az Irving G. Thalberg-emlékdíjat. Sikerei mellett az aktivista mozgalmak nagy támogatója – az ismert jogásszal, Anita Hill-lel közösen a munkahelyi diszkriminációt és a zaklatásokat próbálják felszámolni.

Greta Gerwig

Fotó: Vera Anderson/WireImage/Getty Images

Hollywood egyszerűen imádja a nagy klasszikusokat feldolgozó alkotásokat – Greta Gerwig már most biztos lehet abban, hogy a Kisasszonyok óriási sikert fog aratni. A Lady Bird író-rendezőjét már megfosztották egy megérdemelt Oscar-díjtól, reméljük, a következő díjátadón megkapja a neki járó elismerést. Gerwig egyébként nemcsak forgatókönyvíróként, korábban színészként is letette a névjegyét – olyan filmekben láthattuk viszont, mint a Frances Ha és a Mistress America. Legújabb projektjében párjával közösen a kamera másik oldaláról irányítják majd a legújabb Barbie-film munkálatait, amiben a főszerepet Margot Robbie játssza.

Amy Sherman-Palladino

Fotó: Dan MacMedan/Getty Images

A Gilmore Girls és a Bunheads alkotója már hosszú évek óta garantálja, hogy érdekes női karakterekben és az ő történetüket bemutató alkotásokban ne szenvedjünk hiányt. Tavaly a nevét is beírta a történelembe – ő volt az első nő, aki ugyanabban az évben a legjobb írónak, rendezőnek és producernek járó Emmy-díjat is besöpörte a The Marvelous MrsMaisel című alkotásával. A sorozat második évadát 20 Emmy-díjra jelölték és hasonlóan nagy sikert jósolnak a harmadik felvonásnak is, ami idén decemberben debütál.

Hannah Beachler

HANNAH BEACHLER
Fotó: Neilson Barnard/Getty Images

A 2019-es Oscar-díjátadóról Hannah Beachler is saját aranyszobrával térhetett haza, ezzel ő lett az első afroamerikai nő, akit a legjobb látványtervezésért járó díjjal jutalmaztak. A Fekete Párduc című film mellett még számos más projektben is megmutatta, hogy tehetsége nem ismer határokat – a Creedben, a Holdfényben és Beyoncé Lemonade című kisfilmjében is elképesztő látványelemekkel biztosította, hogy remek vizuális élményben legyen részünk. A jövőben is több filmben felfedezhetjük a munkáit, hiszen Todd Haynes Dark Waters című thrillerjében, az Y: The Last Man című posztapokaliptikus sorozatban és a Fekete Párduc folytatásában is közreműködik majd.

Nyitókép: Mike Marsland/Getty Images

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Regisztrálj most, és tedd meg első befizetésed, mi megduplázzuk 100 000 Ft-ig! (x)
Legnépszerűbb cikkek: