„Nyertem plusz egy évet a pillangóra való felkészüléshez!“ – Interjú Kapás Boglárkával

A koronavírus-járvány óriási csapást mért a sportvilágra is: számos esemény mellett a 2020-as tokiói nyári olimpiát is elhalasztották. A világ-, és Európa-bajnok olimpiai bronzérmes úszónő elárulta nekünk, ő hogyan éli meg ezt az új élethelyzetet.

– Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy egyszer majd szeretnél indulni az olimpián?
– A történet akkor kezdődött, amikor az óvodával rendszeresen lejártunk az uszodába úszásoktatásra,majd egyik nap édesanyámat megkeresték telefonon, hogy érdemes lenne leigazolnom. Azt mondták, ügyesen mozgok a vízben, és látszik, hogy szeretek is ott lenni. Az ő célja kezdetben csupán az volt ezzel, hogy egészségesen éljek és egy biztos környezetben tudhasson, amíg dolgozik.

Számomra azonban az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy élsportoló leszek, hiszen már 5 éves korom óta az olimpiai szereplés, az olimpiai bajnoki cím volt az álmom – ezt ma sem adtam fel! Ez tartotta és tartja bennem a lelket, és azt szeretném, hogy az az 5 éves kislány, aki voltam, büszke legyen a felnőtt Bogira is!

– Emlékszel arra a pillanatra, amikor igazán fel tudtad fogni, hogy kijutottál az olimpiára (is)?
– Az első olimpiámon, 2008-ban Pekingben, nagyon fiatal voltam, mindössze 15 éves. Akkor ott azt hiszem, nem is tudtam felfogni és feldolgozni, hogy kijutottam, és egy igazi olimpián vagyok. A 2010-es ifjúsági olimpia viszont már a nagy olimpiák „előszele” volt, sokkal több mindent meg tudtam élni, na és persze a két arany és egy ezüstérem is nagyban meghatározta, hogy az egyik legkedvesebb élmény maradjon számomra. Főként, hogy Egerszegi Krisztina is a lelátóról szurkolt nekünk a helyszínen! Talán akkor, ott éreztem először azt, hogy van keresnivalóm felnőtt olimpián is, és a londoni olimpiára már nagy tervekkel utaztam.

– Elárulsz nekünk néhány kulisszatitkot az olimpiáról, amire laikusként nem is gondolnánk?
– Gyakran kérdeznek az étkezésről az olimpia alatt! Nos, egy nagy menzán ülünk le enni mindannyian az olimpiai faluban, ahol sokféle nemzeti ételt főznek, hogy mindenki a megszokott ízeket, fűszereket választhassa – nehogy éppen ez okozzon gondot ebben a kiemelt időszakban. Emellett eddig a McDonald’s volt az olimpia egyik nagy szponzora, így az is volt az étkezőben, természetesen ingyen! (nevet) Szokott lenni játékterem is a faluban, ahol a versenyszámok után le lehet vezetni a feszültséget egy kis biliárddal, pingponggal vagy valamilyen játékgéppel. De érdekesség lehet még az is, hogy a falun belül mindig van buszjárat, mert olyan nagy területen helyezkedik el, hogy sokszor fel kell rá szállni, ha el szeretnél jutni az étterembe vagy a nagy buszpályaudvarra, ahonnan indulnak a járatok a versenyek helyszíneire.

Fotó: Szilágyi Anna

– Mi a legmeghatározóbb emléked az olimpiákról, ami a reflektorfényen kívül zajlott?
– A pekingi játékok idején a kiutazó magyar úszócsapat legfiatalabb tagja voltam, így óriási megtiszteltetés volt számomra, hogy belekóstolhattam az olimpiai hangulatba, hiszen ez minden élsportoló vágya. Sok tapasztalatot szereztem, amit Londonban és Rióban is kamatoztatni tudtam. Azonban a szingapúri ifjúsági olimpia az ott elért eredményeim miatt örökre meghatározó élmény marad. Az egész magyar csapat olyan volt, mint egy hatalmas család: imádtam ott lenni, a versenyek után számos csapatösszetartó játék volt, végig együtt töltöttük az időnket és megismerkedhettem a többi sportág sportolóival is.

– Változtattál a felkészülési terveiden a 2020-as olimpia elhalasztása miatt?
– Az év eleji edzőtáborból hazatérve kirobbanó formában éreztem magam, aztán megtudtuk, hogy elhalasztottak minden versenyt – köztük az olimpiát is. Először borzasztóan nehéz volt feldolgozni, hogy mennyi munka „veszett kárba”, de hamar túljutottam ezen és edzőmmel, Virth Balázzsal bele is kezdtünk az újratervezésbe.

Rájöttünk, hogy nekem akár még előnyömre is válhat ez az egész, hiszen nyertem plusz egy évet a pillangóra való felkészüléshez! És mivel rengeteg tartalék van még bennem, legalább lesz elég időm arra, hogy kibontakoztassam őket.

– Nehezebb a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt maximális teljesítményt nyújtani az edzéseken? Szükséged volt most arra, hogy nagyobb hangsúlyt fektess a mentális felkészülésre is?
– Nagyon sokan elveszítették a motivációjukat – és nem csak a sportolók! Sajnos ezt az időszakot ez jellemzi és rám is érvényes persze. Nem tudjuk, mi lesz, ettől függetlenül lejárunk minden nap és edzünk. De remélhetően szeptembertől újra elindul az élet, várhatóan később versenyeket is megrendeznek majd, amikre készülni kell, és akkor visszajön az a lelkesedés, ami elillant.

Fotó: Szilágyi Anna

– Segített a halasztás feldolgozásában az, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológiát hallgatsz?
– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy érzékeny vagyok a témára és nyilvánvalóan egy versenyhelyzetet a pszichológia oldaláról is megközelítek. Ez bizonyára előny, de az egyetem nagy része még előttem áll.

– Azt nyilatkoztad nemrég, hogy mindig analizáltad magad, a tanulmányaid pedig rá is segítenek erre. A karantén időszaka alatt volt új felismerésed önmagadról?
– Nem nevezném új felismerésnek, inkább ismét bebizonyítottam magamnak, hogy minden helyzettel képes vagyok kezdeni valamit és megpróbálom kihozni belőle a maximumot. A karanténban töltött hetekben végig a dolgok pozitív oldalát néztem: végre huzamosabb ideig otthon lehettem, erre ugyanis az elmúlt hónapokban nem volt példa. Emellett tudtam pihenni is, elkezdtem főzni tanulni, elsajátítottam pár jógamozdulatot, és többet lehettem az édesanyámmal és a cicámmal.

Nyitókép: Derencsényi István

Ha tetszett a cikkünk, ezeket is ajánljuk neked:

Legnépszerűbb cikkek: